100105. lajstromszámú szabadalom • Eljárás útalap előállítására, tömörített szénsalakból

Megjelent 1930. évi .hinius lió 2-án. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 100105. SZÁM. — VlII/i. OSZTÁLY. Eljárás útalap előállítására, tömörített szénsalakból. Rózsa Ernő oki. mérnök Budapest. A bejelentés napja 1929. évi junius hó 19-ike. Az automobil forgalom nagyobbmérvű terjedése, az úttestek kiképzésénél, olyan megoldási módok keresését tette szüksé­gessé, amelyek a porképződés kiküszöbö-5 lése mellett, az építési és fenntartási költ­ségeket is csökkentik. A főútvonalak rekon­strukciója oly nagv költséget involvál, hogy a kerületi és községi utaknak automobil­forgalom céljaira való átalakítása avagy 10 megépítése csak kis mértékben haladhat előre, holott nagy és fontos közgazdasági érdek, hogy még a legeldugottabb helyen fekvő község is mielőbb bekapcsolódhas­"sék az általános forgalomba. 15 Meghatározott összegben előirányzott tő­kéből nagyobb úthálózatot csak úgy nyer­hetünk, ha az építési költséget csökkent­jük. Erre a célra pedig szinte kínálkozik a nagy tömegben rendelkezésre álló, olcsó 20 építési anyag: a szénsalak, melyből kellő eljárással, megfelelő útalap létesíthető. Az útalap kiképzése a várható forgalom nagysága szerint változik. Azért több alter­natív megoldást dolgoztam ki, melyeket az 25 alábbi, kiviteli példákban, a következők­ben ismertetek: 1. Útalap tömörített szénsalakból. Szénsalakot, 2.5 cm, majd 0.5 cm lyuk­nagyságú rostákkal, háromféle minőségre 30 választunk szét: durva salakra, salaktörme­lékre és salakporra. A kellően elegyengetett és tömörített út­tükörbe durva salakot hordatunk és 12—18 cm vastag rétegben egyenletesen szétterít-35 tétjük. A durva szénsalak elterítésekor a nagyobb darabokat mintegy 7 cm nagy­ságú darabokra töretjük és salaktörmc­lék egyidejű adagolása mellett elegyenget­jük és fadöngölőkkel szabályos felületet képezünk ki. 40 A kellően elegyengetett és döngölt, durva szénsalakfelületre mintegy 2.5 cm vastag­ságú agyagréteget avagy cementtel kevert homokréteget, majd erre mintegy 2.5—1 cm vastag s a jaktörmeléket terítünk., 45 Az alapanyagnak kellő elterítése és el­egyengetése után az egészet úti hengerrel tömörítjük. A hengerlés folyamán mutat­kozó, ülepedési helyeken a már tömörített felületet felvágjuk és a mélyedéseket salak- 50 porral kevert salaktörmelékkel töljük ki. A hengerlést és kitöltést mindaddig ismé­teljük, amíg egyenletes, szabályos felületet nem nyerünk. Az egyenletes felület elérése után, a fe- 55 lületen észlelhető likacsok kitöltésére szén­salakport terítünk el, ezt drótkefékkel vagy gyökérkefékkel a likacsokba dolgozzuk és úti henger járatásával az útalapot újra tö­mörítjük, míg a felület simává és> likacs- 60 mentessé nem válik. Ezután a felületet lo­csoltatjuk, majd ismét hengereljük, míg az útalap felületén sima, kemény réteg nem képződik. Ezzel az útalap elkészült. Az előzőkben ismertetett útalap, mint- 65 egy 2.5 cm vastagságú, közúzalékból és bi­tumenes vagy kátrányos emulsióból, meg­felelő eljárással készült szőnyeggel borítva, kisebb forgalmú utak céljaira, teljesen megfelelő. Ugyanilyen eljárással készült, 70 hideg aszfaltburkolat, a községekben léte­sítendő járdák avagy piacok céljaira, igen gazdaságos és műszakilag teljesen meg­felelő megoldást jelent. A közepes forgalom céljaira, a nagyobb 75 vastagsággal készült, tömörített szénsalak­alap, kátránymakadám avagy hideg úton, félátitatós eljárással készüli, bitumenes,

Next

/
Oldalképek
Tartalom