99587. lajstromszámú szabadalom • Eljárás exploziós turbina üzeméhez

— 2 — lehető legnagyobb teljesítőképességet a maradék füstgázok által fellépő korai gyújtások biztos elkerülése mellett elér­jük. Az ilyen korai gyújtások fellépése 5 természetesen minden rendezett üzemet lehetetlenné tesz. A turbinák biztos építé­sének lehetősége tehát csak akkor van adva, ha a viszonyokat annyira uraljuk, hogy a korai gyújtások ki vannak zárva. 10 Egy turbina teljesítőképessége, adott kamratérfogat mellett, már most termé­szetesen a játékszámtól függ és kitűnt, hogy a játékszámnak a túlnagy játék­számnál fellépő korai gyújtások gyakor­is latilag határt szabnak. Sokat fáradoztak azon, hogy a játékszám és a turbinának egyéb fontos konstrukciós méretei között egyszerű összefüggést találjanak, de ered­mény nélkül. Később egyszerű összefüg-20 gést találtak a turbina két fontos kon­strukciós mérete és a kiszorítási idő kö­zött. Minthogy azonban a többi időtarta­mok, amelyek a kiszorítási idővel együtt egy muiiK > játékot képeznek, konstruk-25 tíve megfcghatók, ill. számíthatók, ezzel a kívánt össz-összefüggés megtaláltatott. Ayégből, hogy a viszonyokat pontosab­ban bemutathassuk, a rajzra utalunk. Az 1. ábra egy explóziós turbina munka -30 menetére nézve lényeges részek közötti összefüggést vázlatosan mutatja, (a) az égési kamrát, (b) a levegő bebocsátószele­pet, (c) a tüzelőanyagbeboesátó szelepet, (d) a fuvókaszelepet, (g) a. fúvócsövet. 35 (h) a lapátkoszorút jelzi. A 2. ábra a kamránalt jellegzetes időnyomás-diagram­ját mutatja. Az 1. pontban az összes sze­lepek elzárása mellett a gyújtás követke­zik be, amelyet gyors nyomásnövekedés 40 követ; közvetlen ezután a 2. pontban a fuvókaszelep nyílik. A forró gázok már most munkát végezve, a fúvókán kiára­molnak, amely mögött p. o. kipuffogó nyomás uralkodik. Miután a forró gázok 45 a kipuffogó nyomást alig meghaladó ér­tékre sülyedt, a 3. pontban a levegőszelep kinyitása útján a maradék füstgázoknak friss levegővel való kiszorítása kezdődik, mimellett a (p) nyomás a kamrában las-50 san ismét emelkedik egészen a (|>,) nyo­másig, amely a levegő töltési nyomásá­nak felel meg; a 4. pontban ezen időpon­tot elérjük. Már most a fuvókaszelep zá­ródik és ugyanekkorra vagy valamivel 55 nagyobb nyomás alatt, a tüzelőanyag be­vezetése megkezdődik, míg az 5. pontban a levegő- és tüzelőanyagszelep is zárva van ós az új gyújtás bekövetkezhetik. A 3—4. időtartamot, amely alatt a fuvóka­szelep ós a levegőszelep egyidejűleg 6( nyitva van, kiszorítási időnek nevezzük. A kiáramlási gázoknak az időegységben kiáramló súlya a kiszorítás ideje alatt p a — aránnyal növekedik, míg a kritikus P<> nyomásaránynak elérésénél, amely ki- 6c áramlási kontrakció nélküli hengeres 1 fuvókánál jji^y legnagyobb értékét elérte, ami a nyomásaránynak további növelésé­vel sem léphető túl. Tehát minél gyorsab­ban érjük el ezt a nyomásarányt az öblí- 7C tési idő alatt, annál gyorsabban növeke­dik az időegységben kiömlő gázmennyi­ség, tehát annál rövidebb idő alatt szo­ríttatik ki a kamrában lévő összes gáz­mennyiség. Ez a számarány azonban csak 75 hengeres fuvókánál érvényes. Kiszélesedő fuvókánál, amit a gázturbináknál általá­ban használni kell, a ^ nvomásarány az Po ismert formula szerint p = o 5ö 4- (1 - 0 1 /q ':1 ahol '*, = q 80 Po X q * a fúvókának kiszélesedési arányát jelöli, vesd össze 3. ábra. A formulának grafikus ábrázolását a 3. ábra mutatja, ahol a - vonal és a p vonal Po (ez utóbi p0 = 1.06 kipuffogási nyomás 85 P feltételezése mellett) q = yfel való össze­függésben van ábrázolva. Ebből látható, hogy minél nagyobb a fúvókának kiszé­lesedési aránya, annál kisebb a nyomás­arány és annál kisebb a szükséges kiszo- 90 rítási nyomás; tehát annál gyorsabban üríttetik ki a kamra gáztartalma. F Termeszetesen a q = ^ arány nem vá­lasztható meg szabadon. Ez az arány lényegileg megszabja a la- 95 pútokra való felesapódás sebességét és ez­által a fordulatszámot a turbinakerék méretezését és a gázoknak a kerékre való erőleadásának hatásfokát is. Másrészt E azonban a választott q = ^ arány az öblí- 10( tési nyomást szintén megszabja, amennyi­ben az a fenti formulából, illetőleg az áb­rázolt görbéből adódó (p) nyomásnál nem lehet kisebb, ha nem akarunk szükségte­lenül meghosszabbított öblítési időt, vagy 10; nem akarjuk a maradékgázoknak tökélet­len kiszorítását és ezzel a korai gyújtások veszélyét előidézni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom