98124. lajstromszámú szabadalom • Világítócsövet utánzó transzparens

és az erre helyezett második (II) üveglap­nak hátoldalát vonjuk he olyan színű (f) áttetsző réteggel, amely a mindkét színes (e, f) rétegen áthaladó fénynek világítócső 5 fényének megfelelő színezetet ad. Tehát a két (e) és (f) réteg színei akként válasz­tandók, hogy együttesen világítócső fényé­nek megfelelően színezzék a két (I) és (II) üveglemezen áthaladó fényt. Hogy pl. vö-10 rös neonfény utánzása mellett a reklám­hetük vagy ábrák nappal fekete alapon aranyszínben mutatkozzanak, a (c) felület­részeket átlátszatlan, a (b) szegélyeket pedig ritkább, félig áttetsző aranyszínű 15 festékréteggel vonjuk be s az (e) bevonat­nak világos sárga, az (f) bevonatnak pedig piros színt adunk. Ekkor nappali ráeső fénynél a sárga elülső (e) bevonat adja meg az átlátszó (a) sávok színét, anélkül, 20 hogy a hátsó (f) bevonatnak piros színe át­ütne, úgyhogy a sárga színű (a) sávok nem ütnek ki a (b) és (c.) aranyszínű betíiele­mekből, hanem az egész betű vagy ábra aranyszínben látszik. Este azonban a piros 25 (f) és sárga (e) rétegen egymásután át­haladó fénysugaraktól átvilágított (a) és (b) sávok a vörös neonfény izzó színében emelkednek ki a teljesen sötét (c) és (d) háttérből. Hogy az (I) üveglap elülső ol­dalára eső fénynél az átlátszó (a) sáv sárga színén az (f) réteg piros színe még kis mértékben se üssön át, a (II) üveglap elülső oldalát is sárga réteggel vonhatjuk be vagy pedig homályosítjuk. Szabadalmi igények: 1. Világítócsövet utánzó transzparens, me­lyet az jellemez, hogy átlátszatlan kép­háttér mellett teljesen áttetsző, ill. át­látszó (a) sávokat egy vagy több ke­vésbbé áttetsző (b) sáv szegélyez. 2. Az 1. alatt védett transzparens kiviteli alakja, melyet az áttetsző (a) és (b) sávok mentén azoknak egyik vagy mindkét oldalán alkalmazott, a (d) hát­tértől elütő színű, átlátszatlan (c) felü­letrészek jellemeznek. 3. Az 1. és 2. alatt védett transzparens ki­viteli alakja, melyre az jellemző, hogy a transzparens (I) lemez mögött egy második (II) áttetsző réteg van, előtte és mögötte más-más színű (e), ill. (f) át­tetsző festékréteggel. 1 rajzlap melléklettel. 128'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom