97916. lajstromszámú szabadalom • Cipő

Megjelent 1929. évi julius hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI (JKeMÍL SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 97916. SZÁM. — I/b. OSZTÁLY. Cipő. Perlsz Vilmos kereskedő Nagykanizsa. Bejelentés napja 1928. évi jnlins hó 31-ike. Az esős, havas és hideg időben haszná­latos, különleges cipők, nevezetesen a sár­cipő és hócipő céljuknak, általában véve, megfelelnek ugyan, de minthogy, tudva-5 levőleg, csak a rendes cipőkkel együtt, ezek külső burkolatai gyanánt használan­dók, a rendes cipő beszerzésén kívül külön beszerzést igényelnek, tehát használatuk aránylag költséges és így a nép kevésbbé 10 módos, széles rétegei számára hozzáfér­hetetlenek. A találmány célja e hátrányt kiküszö­bölni és a sárcipő, valamint a hócipő elő­nyeit, nevezetesen a kellemes és egyúttal 15 higiénikus viseletet lehetővé tenni anél­kül, hogy a rendes cipő árának megfelelő kiadáson kívül egyéb kiadásra volna szük­ség. Ezt a célt, a találmány szerint, lényegé-20 ben, azzal érjük el, hogy a közönséges cipő helyett használandó oly hócipőszerű lábbelit alkalmazunk, mely a sár- és hó­cipők szokásos vékony talpa helyett a kö­zönséges bőrcipők talpának megfelelő 25 vastagságú, illetve a hó- és sárcipők talp­vastagságának többszörösét tevő vastag­ságú gummitalppal van ellátva. A talál­mány szerinti cipő tehát vastag gummi­talpból és oly cipőfelsőrészből áll, mely-30 nek alsó részét vagy tövét a talp felső kör­vonalának megfelelően körülfutó, bizo­nyos magasságú gummisáv (illetve elől gummi-orr), többi részét pedig posztóból készült szár alkotja. 35 A közönséges bőrcipők, az állandó hasz­nálatra való tekintettel, kellő tartósságú, tehát aránylag vastag talpat igényelnek, viszont azonban nem elég vízhatlanok és szükség esetére nem elég melegek. Ezzel szemben a találmány szerinti cipő, mely 40 ugyancsak az állandó használatra való te­kintettel megszabott, a közönséges cipők­nek megfelelő vastagságú gummitalppal van ellátva, a közönséges cipőkhöz ha­sonló tartósságú, egyúttal azonban, a vas- 45 tag gummitalpnál és az ezzel egyesített a cipőfelsőrész tövét képező, körülfutó gummisávnál fogva, a közönséges cipők­kel szemben, teljesen vízhatlan és a cipő­felsőrésznek kellő vastagságú (esetleg im- 50 pregnált) posztóból vagy nemezből készült szárrészénél fogva lényegesen melegebb, mint a közönséges cipő. Viszont az eddigi hó- és sárcipők egyrészt az alkalomszerű viseletnél és másrészt azon körülménynél 55 fogva, hogy amúgyis vastagabb talpú ren­des cipőt burkolnak, csak vékony talppal készültek, míg a találmány szerinti cipő, a meleg időjárást kivéve, állandó haszná­latra van szánva és vastag talpánál fogva. 60 erre alkalmas is. Más szóval a találmány tárgya, a tar­tósság, továbbá a vízhatlan és kellemes viselet szempontjából, egyesített közönsé­ges és hócipőt képez, tehát a kétféle cipő 65 céljait egyetlen cipővel érjük el. A hideg elleni kellő védelem nyújtotta kellemes viseleten kívül a viseletnek további kelle­mes voltát nyújtja az a körülmény, hogy a hócipőbe burkolt, közönséges cipő, tehát 70 két lábbeli súlya helyett csak egyetlen cipő súlyát kell hordani, mely a vastag talp ellenére még mindig lényegesen ki­sebb, mint a közönséges cipő és a hócipfi összsúlya. 75 A vastag talpnak és a cipőfelsőrésznek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom