96111. lajstromszámú szabadalom • Berendezés váltakozó áramú hálózat feszültség szabályozására

I Megjelent 1929. évi november hó 2-án . MAGYAR KIRÁtYI SZABAD ALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 96111. SZÁM. VII/g. OSZTÁLY. Berendezés váltakozó áramú hálózat feszültségszabályozására. Ganz-féle Villamossági li.-T. Budapest. A bejelentés napja, 1927. évi május hó 28-ika. A találmány tárgyát képező berendezés lehetővé teszi valamely váltakozóáramú hálózat tetszés szerinti pontján a feszült­ség változtatását, még pedig a szükségnek 5 megfelelően vagy olyan értelemben, hogy a szabályozást eszközlő járulékos feszült­ség a szabályozandó feszültséget fokozza, vagy pedig csökkenti. A berendezés legalább két zárt mágneses 0 fluxussal bíró transzformátorból áll, mely mindegyik erőfluxuskör számára egy-egy főáramtekercselést és egy-egy, idegen egyen­áramforrásból gerjeszthető gerjesztőteker­cset hord, míg a transzformátor második L5 tekercselése úgy van a szabályozandó fe­szültséghez kapcsolva, hogy az ezen teker­cselés létesítette erőflux a két főáramteker­cselésen a tekercselés irányához képest el­lentétes irányban áramlik át. 20 A rajzon a berendezés több kiviteli pél­dája vázlatosan van feltüntetve. 1. ábrán háromszárú transzformátor van feltüntetve, tmelynek középső szára az (s) tekercset hordja, mely tekercs a két (L, L) 25 vezető közé van kapcsolva, amelyeken sza­bályozandó a feszültség. Az ezen feszültség­tekercselés által gerjesztett mágneses flu­xus két I. és II. körre van felosztva. E kö­rök mindegyike (f, f) főáramú tekercselés-30 sel van felszerelve, (melyek sorba vannak kapcsolva. Ezen elrendezés folytán a fe­szültségtekercselés és a főáramtekercselés által gerjesztett fluxusok az ágak egyiké­ben, pl. a II. ágban egyenirányítva, a 35 másik ágban ellenben ellentétesen irá­nyítva vannak. Mindegyik ág még egy­egy (gl), ill. (g2) gerjesztőtekerccsel is fel van szerelve, melyek egyenáram se­gélyével gerjeszthetők. Aszerint, hogy a 40 (gl) vagy (g2) egyenáramtekercs gerjesz­tése révén az I. vagy II. ág van mág­nesesen telítve, az (s) feszültségtekercs ál­tal gerjesztett fluxus az I. ágból vagy a II. ágból a másik ágba szoríttatik át. Már most aszerint, hogy az (s) feszültségtekercs ré- 45 vén létesített körfolyam az I. vagy a II. ágon keresztül záratik, a járulékos feszült­ség az alapfeszültséghez hozzáadódik vagy abból ki vonódik. Nehogy az (s) feszültségtekercselés a 50 (gl, g'2) gerjesztőtekercsekre indukálóhatást fejtsen ki, a 2. ábrabeli berendezést hasz­nálhatjuk, amelynél a gerjesztőtekercset a körfolyamok I. és II. ágainak mindegyi­két áthidaló külön száron fekszenek, amely- 65 tői jobbra és balra vannak az (f, f) főáram­tekercsek elhelyezve. Hogy már most a váltakozó áramok létesítette erőfluxot a (gl, g2) tekercseket hordó szártól nagy telítésnél is távoltartsuk, e szárakat (k) rö- 60 vidzárlatú tekercseléssel látjuk el. A mágneses körfolyam két I. és II. ága a 3., 4. és 5. ábrák értelmében külön vastestekben is haladhat. Ezen esetben mindegyik vastest (sl), ill. (s2) feszültség- 65 tekercselést hord, melyek egymással úgy vannak kapcsolva, hogy a főáramtekercs és a feszültségtekercs létesítette fluxusok az egyik pl. I. vasmagban egyenirányítva, a másik vasmagban ellenben ellentétesen 70 irányítva legyenek. A 3. és 4. ábrákban fel­tüntetett példáknál a két (gl) és (g2) ger­jesztőtekercs egymással a szabályozható (r) ellenálláson keresztül párhuzamosan van­nak kapcsolva. Aszerint, hogy miként tol- 75 juk el az (r) szabályzóellenállás (c) be­állítókontaktusát a (gl) vagy (g2) teker­csekhez képest, a (gl) vagy a (g2) teker­csen át fog több áram áthaladni. A 4. ábrabeli példa a 3. ábrabelitől csak 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom