96062. lajstromszámú szabadalom • Zsáktöltő gáp

— 2 — ladó töltésével a zsáktartó felfelé mozog és az előre haladó töltés közben rövidülő zsák fenekét alátámasztja. Maga a zsáktartó a találmány értelmé-5 ben úgy van kiképezve, hogy a zsák alsó részére mechanikai ütéseket gyakorol, úgyhogy a betöltött anyag rázatik és a zsákban egyenletesen lerakódik, annak befogadási terét tehát teljesen kitölti. 10 Oly szállítószerv alkalmazásánál, mely a töltendő anyagot a zsákba hajtja, az el­zárótolóka elhagyható, ha a bevezetőtöl­csérbe állandóan lemért töltéseket bocsá­tunk be szakaszosan. Ekkor szükséges, 15 hogy a bevezetendő anyag számára külön hozzávezetőkészüléket rendezzünk el, mely csak a zsáktöltés mindenkor kívánt súlyának megfelelő töltéseket bocsát a hozzávezető tölcsérbe. Ily készülékek 20 ugyan már ismertek és a találmány sze­rint oly módon kombináltatnak a zsák­töltőgéppel, hogy egy friss, töltetlen zsák behelyezése után a töltőgép üzembehelye­zésével egyidejűleg a hozzávezetőkészülék 25 is működésbe hozatik és a töltendő anya­got a hozzávezető tölcsérbe ejti. A találmány szerinti, megközelítőleg önműködően dolgozó gép tehát végered­ményben a töltőcsőben levő szállítószerv-30 bői, e szállítószerv, valamint a fel- és le­mozgó zsáktartó hajtásából, továbbá a zsákfenékre ütéseket mérő és végül a. be­rendezést bizonyos lemért töltés hozzáve­zetése céljából önműködően kiváltó kó-35 szüléitekből áll. A munkás az összberendezést egy fo­gantyú útján akkor kapcsolja be, mikor friss zsákot tölt a töltőcsőre. Ekkor cél­szerűen a zsákszorító is önműködően al-40 kalmaztatik és befejezett töltés után a zsák ugyancsak önműködően kilöketik, mikor is a fogantyrí visszatér eredeti állá­sába, a zsákszorító kiváltatik és a szállító­szerv hajtása is üzemen kívül helyezhető, 45 a zsáktartót legmélyebb állásában min­denesetre meg kell állítani. A találmány egy másik kiviteli alakjá­nál több ily zsáktöltőgép előnyösen kör ben forgathatóan rendezhető el, mimellett 50 azok sorban legalább is egy oly készülék alá vezettetnek, mely a kívánt töltési súlyt meghatározza és bebocsátja, mi­helyt az egyik töltőgép a töltőkészülék alá jutott. A töltőkészülék emellett ütkö-55 zők vagy hasonlók révén a zsáktöltőgép által kiváltható, midőn az a töltőhelyre jut ós ugyanily módon működtethető a szállítószerv, a zsáktartó, a zsákverőké­szülék, a zsákszorító és oldható befejezett töltés után az utóbbi, kilökhető a zsák, 60 megállítható a hajtás és végül továbbít­ható az illető egyes zsáktöltőgép. A rajzon a találmány szerinti gép két foganatosítási alakja van példaképen fel­tüntetve, melynek kapcsán a gép további 65 részleteit és előnyeit ismertetjük. Az 1. ábra a gép függélyes metszete. A. 2. ábra homloknézet. A 3. ábra a gép egy változatának oldalné­zete és részben metszete. A 70 4. ábra a 3. ábra szerinti változat rész­leteinek homloknézete. Az 1. és 2. ábra szerinti kiviteli alaknál az egész berendezést hordó, helytálló (10) keret van elrendezve (melynek egy része 75 van feltüntetve). E kiviteli alaknál (11) hozzávezetőtölcsér van e keretre erősítve, melybe a töltendő anyag a (12) készülék­ből hull, amely utóbbi a betöltendő töl­tést megszabja. A (11) hozzávezetőtölösér 80 homlokfalán (13) töltőcső van elrendezve, melyre a (15) zsák (14) töltőnyílása rátol­ható. A (16) zsákszorító (17)-nél forog­hatóan van ágyazva és (18) szorítófelüle­tével a töltőcsőre húzott zsák külső felü- 85 let éh ez szorítható és meggátolhatja ily módon, hogy a zsák a töltőcsőről leesik A (17) csap körül forgathatóan ágyazott (19) kar a (16) zsákszorítóval van össze­kötve és a gép felé irányítva, rendes kö- 90 riilmények közt a (20) rúgó a töltőcső felé húzza, úgyhogy törekszik a zsákszorítót a ráhúzott zsákkal kapcsolatban tartani. A (11) hozzávezetőtölcsér fenékrészében (21) szállítócsiga van elrendezve, mely a 95 töltőcsőbe, sőt azon is túlnyúlik. Tehát e szállítócsiga az anyagot a (11) hozzáve­zetőtülcsérből a töltőesövön át a zsákba szállíthatja. A (21) szállítócsigát (22) ten­gely hordja és mozgatja, melyet viszont a íoo (25) tengelyein ülő (24) fogaskerékkel kap­csolódó (23) fogaskerék hajt. A hozzávezető tölcsér alatt (26) tengely van elrendezve, mely a (27) lánckereket hordja, mely (28) lánc révén a (25) ten- 105 gely (29) lánckerekét hajtja. E lánchajtás áttételi viszonya akként van megvá­lasztva, hogy a (21) szállítócsiga forgási sebessége nagyobb a (26) tengely forgási sebességénél. no A (26) tengely alatt (30) tengely van el­rendezve, mely a (32) lánckereket hordja. E lánckerék (33) lánc révén a (26) ten­gelyre erősített (34) lánckereket hajtja. A (30) tengelyen a (35) zsákfenéktartó, il- 115 letve lengőkeret van elrendezve. A gép mellső végén a függélyes (36) ve­zetőrudak vannak elrendezve, melyeken a

Next

/
Oldalképek
Tartalom