95809. lajstromszámú szabadalom • Eljárás cellulózás anyagok nemesítésére

— 2 — sék vagy, amely a cellulózaanyaggal szemben más reakciós képességgel bír. A jelen találmánynak egy példaképeni foganatosítási alakja gyanánt egy lemért 5 mennyiségű megfelelő reagensnek egy kezelendő lemezes anyagra való alkalmazását fogjuk részletesen ismertetni. Ha a használandó oldószer ammoniákos rézoldat, akkor a kezelendő anyaggal össze-10 hozott vagy abba behatoló reagens egy alkalikus oldat, pl. marónátron, amelyet az anyaggal a reagensnek vagy aktiváló oldatnak egyenletes elosztását biztosító bármilyen alkalmas módon hozhatunk 15 össze, mint pl. keresztülhúzással, merítéssel és kiszorítással (vagy részleges szárítással vagy mindkettővel) vagy olyan más kezeléssel, amely a reagensnek vagy aktiváló oldatnak a szövet vagy más anyag 20 felületén és kapilláris közeiben való egyenletes elosztását biztosítja. Megjegyzendő azonban, hogy ezen eljárás nincs korlátozva az anyag szövedékének minden egyes részére, amennyiben a kezelés sziik-25 ség szerint természetesen lokálisan is alkalmazható. Az így alkalmazott reagens használatánál a reagensnek koncentrációja, valamint a víz- és alkalimennyiségnek a cellulóza-30 térfogatához vagy a kezelendő anyag tényleges felületéhez viszonyított mennyisége előre könnyen meghatározható. Ezt annál könnyebben elérhetjük, ha az alkalmazott alkali koncentrációja célszerűen 35 nem nagyobb, mint 12.4 Bé° (egyenlő 8.45%-os NaOH-al) és ennélfogva magában nem alkalmas arra, hogy az anyagban kémiai hatást, mint pl. mercerizálást okozzon normális hőfokú és időtartamú keze-40 lésnél és csak arra alkalmas, hogy az alkalikus reagensnek a cellulózás anyagra való adszorpcióját biztosítsa. Ha a kezelendő anyagot az alkalikus reagenssel ilyen módon összehozzuk, az 45 anyagnak az alkalikus reagenssel való kapilláris és adszorpciós egyesülése megakadályozza, hogy a ható reagens a szövetnek vagy anyagnak felületeit és kapilláris üregeit a fürdőbe való következő be-50 merítésnél elhagyja. Ez fontos, mert miután a reagens jelenléte szükséges az oldószer aktiválásához, ezáltal biztosítva vagyunk, hogy az oldószer nem rosszabbodik az aktiváló reagensnek e kezelendő 55 anyagról az oldószerfürdőbe való diffúziója által. A reakció így kolálizálódik a szövetnek felületeire és rostos elemei között levő kapilláris üregeire; mimellett a ható oldatnak általában való aktiválása és így az előrehaladó szétbontása meg van ( akadályozva és más előnyök is származnak. A kezelendő anyag által felvehető és továbbvitt reagens mennyisége természetesen a kezelendő anyag, a felhasznált 6 reagens és ennek koncentrációja szerint, valamint az elpárologtatási kezelés szerint változik, ha ugyan az utóbbit egyáltalán foganatosítjuk, abból a célból, hogy a víz mennyiségét csökkentsük és a kon- ?i centrációt növeljük a nedves állapotban magával az oldószerrel való kezelés előtt; azonban mindenesetre azt találtuk, hogy ha a kezelendő anyag meghatározott mennyiségű aktiváló reagenst, amely első 7í sorban hat kémiai, fizikai vagy katalitos természete szerint, visz be az oldószerbe (például gyapotszövet marónátronoldatot visz ammoniákos rézoldatba), akkor a három közeg között reakció jön létre, amely- 8C ben résztvesz az aktiváló reagens; az oldószer és a nascens cellulózás felület, amely a reakció folyamán mint oldat vagy kolloid képződik. Ez a reakció, bármilyen is legyen annak természete fizikai vagy ké- 85 iniai értelemben, vászonszerű tulajdonságok elérésére másfajta növényi rostokból álló szöveteknél, nemcsak nagyon eredményes, hanem a reakció ellenőrizhető szabályossággal és gyakorlatilag nagy sebes- 90 séggel is megy végbe és különösen alkalival aktivált réz-ammonia oldószer esetén a kémiai oldószerek nagy gazdaságosságával tűnik ki, minthogy a lúgos és oldószeres fürdők veszteségei közvetlenül csak a 95 cellulózás anyag megjavítására fordíttatnak. Az oldószer hatékonyságát és a folyamat szabályosságát annak tulajdonítjuk, hogy az oldószer hatékonysága a bevezetett aktiváló anyag által egyenletesen és 10G lokálisan aktivált állapotban megnövekedik, valamint annak, hogy a sejtszerű felületekre való hatás a kémiai aktivitás helyének azokra való korlátozása folytán megnövekedik, továbbá annak, hogy a 105 reakcióképes cellulóza aránylag nagy mennyiségben van jelen a reagensoldat egész aktív mennyiségének jelenlétében. A kezelésnek részletei a kezelendő anyag és a foganatosítandó átalakítás foka sze- 110 rint változik. így például a kezelendő szövet cellulózatartama meghatározza a reagenseknek, különösen az alkalikus aktiváló reagensnek koncentrációs fokát, figyelembe veendő továbbá az anyagnak a 115 szokásos előkezeléseknél, mint amilyenek pl. a fehérítő és mercerizáló kezelések, elért állapota is. A jelen kezelésnek to-