95294. lajstromszámú szabadalom • Reakciós esőztető berendezés

— 2 — Eigy a helytálló vagy hordozható (áthe­lyezhető) (q) vízvezetékihez (4. ábra) is­mert módon hozzá kapcsolható, áthelyez­hető (b) esőztető vezeték, mely egyes, ba-5 kokon nyugvó és gyorskapcsolóval bíró csövekből áll, szabályos távolságokban, (b) kapcsolószerveket hord. Ezek egyikéhez (vagy egyidejűleg több ilyenhez is) rövid (r) elágazó vezetéket (végső vezetéket) 10 kapcsolunk általában és áthelyezéssel való előrehaladással ellentétes irányban. Ez az (r) vezeték egyik végén egy (c) vízelosztó­csövet hord (1. és 2. ábra). Az (r) vezeték hossza nagyobb, mint a (c) vízelosztócső-15 bői kiáramló vízsugarak hatásköre, úgy­hogy a vezeték másik vég© és ezzel a (b) esőztető vezeték még gyönge szél esetén sem locsolódík be. Az (r) vezetéket a (c) vizelosztócsővel együtt egymásután köt-20 jük össze a különböző (b') kapcsolószer­vekkel. Ezáltal a. (b) esőztető vezeték hosz­szával bíró földcsík locsolható be. Ekkoir maga a (b) esőztető vezeték és a föld, me­lyen az áll, teljesen száraz, marad. Az 25 egész földesíkhossz beloosolása után a (b) vezetéket, a nyíl irányában, a belocsolt földcsík szélességének megfelelően szára­zon, a legközelebbi helyzetbe előre hozzuk. Ha fokozni akarjuk az esőztető berende-30 zés teljesítményét, akkor egyidejűleg több (r) végső vezetéket és (c) vízelosztócsövet köthetünk öissze a (b) esőztető vezeték (b') kapcsolószerveivel. Az (r) vezetékeknek a (b) esőztető vezeték hosszában való hor-35 dozása ekkor feleslegessé válik. Az (r) ve­zeték hordozható vagy tovagördíthető le­het. Minden esetben úgy van szerkesztve, hogy áthelyezése, a vízelosztóval együtt, ugy a hossz-, mint a keresztirányban anél-40 kül történhetik, hogy az elosztó által be­loosolt földfelületre rálépni kellene. Hor­dozható kiviteleknél az (r) vezeték gyors­kapcsolóval bíró csőből áll, mely egy vagy legfeljebb két bakon nyugszik és végén (c) 45 vízelosztót hord (5. ábra). A cső egyes da­rabokból is lehet összetéve. Célszerűen va­lamennyi alkatrészt könnyű fémből készí­tünk, hogy az áthelyezést megkönnyítsük és hogy a csőnek a közepén, tehát a víz-50 sugarak hatáskörében való megfogását el­kerüljük. Minthogy az ilyen kivitel csak kb. 8 m. csőhosszúságdg kezelhető a kívánt módon, a vízelosztó nagy hatásköre esetén csak gördíthető (r) csövek (6. ábra) jön-55 nek tekintetbe. Ezeknél az alátámasztó bak kerekekkel van helyettesítve, melye­ket a barázdák szélességére beállíthatóan rendezünk be. Maga az (r) cső, mely egyJ idejűleg bevezetőoső gyanánt szolgálja a vízelosztóban, továbbá kocsirúd, gyanánt 60 a kocsihoz, valamely könnyű, merevítő szerkezettel erősbíthető. A (b) esőztetőcső felé fordított végén ez az (r) cső, mint a hordozhatócső, gycrskapcsolóval van el­látva, mely közvetlenül vagy valamely 65 közvetítőtag (csődarab vagy tömlő) segé­lyével kapcsolható a (b) csőhöz. Célsze­rűen ehhez a kivitelhez is könnyű fémet használunk. Szabadalmi igények: 70 1. Reakciós esőztető berendezés szántó­földek és kertek locsolására, azáltal jellemezve, hogy a sebességszabályoziás egy vagy több (e) olajfék segélyével történik, melyek egy (h) elzárószerv 75 elállításával járásukban szabályoz­hatók. 2. Az 1. pontban igényelt reakciós esőz­tető berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemez<ve, hogy a vízsugár el- 80 terelése, annak kilépési helyén, egy (1) emelő közvetítésével, egy (m) elterelő­lemez segélyével történik, mely emelőt egy (k) görbe tárcsa működteti. 3. Az 1. pontban igényelt reakciós esőz- 85 tető berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a vízsugár el­terelése, az (m) elterelőlemez helyett, a mozgathatóan ágyazott (o) fúvócsővég­nek emelő és görbe tárcsák segélyével 90 való elterelésével történik. 4. Az 1. pontban igényelt reakciós esőz­tető berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az esőztető ve­zeték a vízelosztókat hordó (r) végső 95 vezetékekkel van ellátva, melyeknek hossza úgy szabályozható be, hogy az esőztető vezeték a végén ülő vízelosz­tók által nem locsolódik be és szárazon helyezhető előbbre. 100 5. Az 1., 4. és 5. pontban igényelt reakciós esőztető berendezés foganatosítási alak­ja, azáltal jellemezve, hogy az (r) végső vezeték egy bakon nyugvó, egyik vé­gén vízelosztóval, másik végén pedig íot gyorakapcsolóval ellátott, könnyen hordozható csőből áll. 6. Az 1., 4. és 5. pontban igényelt reakciós esőztető berendezés, foganatosítási alak­ja, azáltal jellemezve, hogy az (r) végső lio vezeték egy görbíthető állványon nyug­szik. 2 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom