95278. lajstromszámú szabadalom • Elektromos távmérőkészülék hydraulikai mérésre

számláló egyik (pl. mozgó) tekercsének szolgáltatja a sebességgel arányos áramot, egy másik nyomás mérésére szolgáló ké­szülék pedig" külön híd útján, a wattmérő 5 (vagy wattóraszámláló) másik (pl. álló) tekercsét táplálja az eséssel, illetve szállí­tási magassággal arányos áramot, s így a wattmérő kilengése az effektussal, vagy az óra fordulatszáma a munkával arányos. 10 Ha az emelő magasság több részből te­vődik összeszívás és nyomás, akkor több készülék az egyes ellenállások egymás­után kapcsolásával egy Wheatstone­hídba kapcsolható be. Ugyan így több he-15 lyen uralkodó nyomáskülönbség adatait az ellenállások soros kapcsolásával Wheat­stone-híddal összegezhetjük. A mellékelt rajzon a készülék foganato­sítási alakja és kapcsolása van íeltün-20 tetve. Egyébként természetes, hogy a készü­lék egyes részei, anyaga és alakja, to­vábbá az elektromos műszerhez való kap­csolás a kívánt célnak megfelelően változ-25 tatható anélkül, hogy a találmány lénye­gétől eltérnénk. Az 1. ábra szerinti közlekedő csőnek (a) és (b) ágában (c) és (cl) saigetelőrúdra ellen­állás gyanánt szolgáló (rl) és (r2) drót van 30 a célnak megfelelően választott emelke­désű csavarvonalban felcsavarva. A köz­lekedő cső alsó részét valamely (d) vezető folyadék, pl. higany foglalja el, fölébe (e) nála könnyebb fajsúlyú szigetelő folyadék 35 pl. olaj van öntve, amely a közlekedő cső két végéhez csatlakozó (f) és (g) csövekbe is nyúlik. Az ellenállások (i, i2) és (i3) ki­vezetések útján vezetékkel egy (w) Wheatstone-híd két oldalába (vagy más 40 ellenállásmérő műszer) vannak bekap­csolva, A készülék (f) és (g) csatlakozásait megfelelő csővezeték segítségével ugyan­azon folyadék két különböző pontjával vagy két különböző folyadékkal hozzuk 45 összeköttetésbe; amennyiben az (f) cső magasabb nyomású ponttal közlekedik: a higany felszíne (a)-ban süllyed, (b)-ben pedig emelkedik, úgyhogy a két felszín között magasságkülönbség a nyomások 50 különbségével arányos és ezáltal (rl) meg­növekszik, (r2) csökken, mely változás a mérőműszeren átfolyó áram intenzitását megváltoztatja és így a műszer mutatója elmozdul vagy forgási sebessége megvál-55 tozik a (h) magasságkülönbség és a csa­varvonal emelkedési viszonyainak megfe­lelő mértékben. Az (f) és (g) csövek szárai abban az esetben, ha a nyomásközvetítő (j) folyadék nagyobb fajsúlyú, mint (e) szigetelő folya- 6C dók, lefelé állnak, ha pedig (j) könnyebb (e)-nél (f) és (g) cső felfelé (rajzon pon­tozva) van irányítva. A 2. ábra szerinti közlekedő cső (a) és (b) aga különböző keresztmetszettel bír. Az 61 edény alját, ugyanúgy mint az előbb, (d) vezető folyadék foglalja el, fölötte a két szárban és a (g) és (f) csatlakozó csőben szigetelő folyadék van és (g) és (f) cső szolgál a nyomás pontokkal való össze- 7( köttetésére. Eltérőleg az előbbitől, csak a (b) szárban van ellenállásdrót a célnak megfelelően, egyenes vagy csavarvonal­ban elhelyezve, még" pedig kettő (r) és (rl), melyeket a vezető folyadék egymás után 71 kapcsol. Az ellenállások (i) és (il) kiveze­téseik segítségével vannak a (w) Wheat­stone-féle híddal kapcsolva. Az (f) és (g) csövek felfelé vagy lefelé irányítása az előbbivel hasonló elv alapján történik. A 81 készülék működése az előbbivel teljesen megegyezik. A 3. ábra az 1. vagy 2. kiviteli alak na­gyobb nyomásokra való alkalmazását mu­tatja, mely több U-alakú csőből áll. Min- 8 den cső alsó részét higany foglalja el, fö­lötte levő teret szigetelő folyadék tölti ki. Az (f) és (g) csőben uralkodó nyomáskü­lönbséggel egyensúlyt tartó higanyfelszín­különbség több részre oszlik meg, azáltal 9 a készülék építési magassága tetszéssze­rint csökkenthető. A 4. ábra a fenti készülék szivattyú telje­sítmény, illetve munkamérésére szolgáló kapcsolását mutatja. 9 (A) jelöli a 3. ábrának megfelelő készü­lékét, (f) kivezető csöve (s) szivattyú nyomó csövével (g) kivezető cső pedig a szívócsővel közeledik, tehát a (b) ágban a higanyfelszínnek az emelkedése arányos 1 a szivattyú szállítási magasságával. Az (r) és (rl) ellenállásnak (wl) Wheatstone­liídba való kapcsolásával az (r) és (rl) el­lenállások emelkedési viszonyainak meg­felelő megválasztásával és a híd többi (3) l fix ellenállásainak beszabályozásával ér­hető el, hogy a hídba kapcsolt (ml) te­kercsen, átfolyó áram intenzitása a szállí­tási magassággal legyen arányos. (A2) a 2. ábrának megfelelő készülék (g) szára 1 egy kúpalakú (v) („Venturi") cső szűkebb, (f) SZclTcl cl bővebb keresztmetszetébe van bekapcsolva, miáltal a higany emelkedése a (b) ágban arányos a nyomáskülönbség­gel, tehát a vízsebesség négyzetével. J Ugyancsak az ellenállás gyanánt szolgáló drót alkalmas elhelyezése és a (w2) híd fix ellenállásainak megválasztása által elér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom