95160. lajstromszámú szabadalom • Vízmelegítő készülék

— 2 — íűtőlevegőt a gáz eloltása után felhasz­nálatlanul hagyjuk eltávozni, evégből az (m) kúpszeleppel ellátott, említett szél­védősüveget alkalmazzuk, ahol is a sze-5 lep a. gázcsap elzárásakor felfelé mozog és a kéményt elzárja. A (b) test üregében létesülő forró és tiszta levegő tehát az il­lető szobaba tódul. Egyúttal azonban az (e) csőkígyó is még tovább vehet fel me-10 leget az (a) samott-testtől, úgyhogy a ké­szülékből a gázcsap elzárása után is ve­hetünk még egy ideig meleg vizet. A 3. ábra arra az esetre vonatkozik, midőn gázfűtés helyett széntüzelést al-15 kalmaziunk. Itt a gázlángzó helyett ki­húzható (s) szénrostély, ez alatt levő (t) hamuláda s végül az (u) tüzelőajtó van elrendezve. A találmány ezen foganato­sítási alakjánál azonban a szélvédő süveg 20 pzelepe nem zárható el egészen, hanem annak csak az (o) rúdon levő (p) állít­ható ütközők határolta lökete van, úgy­hogy a fűtőgázoknak a kéménybe való kiáramlását bizonyos meghatározott, megengedett határok között szabályoz­hatjuk. Szabadat'w i igények: 1. Vízmelegítő készülék, jellemezve gáz­lánggal vagy széntüzeléssel fűtött, hő­tároló anyagból (samottból stb.) álló 30 (a) üreges test és az utóbbi lölött el­rendezett, a melegítendő vizet kering­tető oly (e) csőkígyó által, melynek csőmenetei (!) lamellák sorozatának hornyaiban vannak ágyazva és e la- 35 mellákkal egységes testté vannak ösz­szehegesztve, melyet (1) szélvédősüveg föd le, melynek szabad átbocsátó ke­resztmetszete kettős kúpalkotta (111) szeleptest állítása utján módosítható. ÍO 2. Az 1. igényben védett készüléknek gázfűtésű foganatosítási alakja, jelle­mezve a (11) gázcsappal akként össze­kötött (m) szeleptest által, hogy a gáz­csap elzarásakor a gázok elvezetése el- 45 záródik és így a hőtároló (a) testben felmelegedett levegő az illető helyi­ségbe áramolhat ki. 3. Az 1. igényben védett készüléknek széntüzelésű foganatosítási alakja, 50 melyet az jellemez, hogy a magában­véve ismeretes (u) kályhaajtó és (t) hamuládán kívül kihúz]) a tó (s) rostély és a szeleptesttel összekötött oly (o) rúd van elrendezve, mely beállítható 55 (p) ütközők megszabta határokon be­lül állítható és így az égési gázok el­vezetése szabályozható. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest. 95154

Next

/
Oldalképek
Tartalom