95137. lajstromszámú szabadalom • Melegítő és hűtőkészülék
nek a 10. ábrában feltüntetett felhúzott állapotáliau az előzőleg már egy különleges eljárással hullámalakúra hajlított és esetleges védőlemezekkel ellátott (1) fűtő-5 lemez a (?>') henger külső kerületére hajlíttatik és annak fűtőterei a (12) formaszekrény faláig formázó homokkal tölttetnek meg. Ezek után a (4) henger a, (6) kézikeréknek megfelelő irányú forgatása 10 segélyével lefelé mozgattatik, úgyhogy a hengernek (10) és (11) préspofái az (1) lemez megfelelő fűtőtereiben levő formázó homokot összetöniörítik. A (4) hengernek ezt a leszorítását egy-kétszer megismé-15 telve elérhető, hogy a (10) és (11; terekben a homok annyira tömörül, hogy az egy kész formát alkot. Ha már mostan a (4) hengert újból felhúzzuk és a (15) emeltyűt annak (16) 20 csapja körül addig forgatjuk, míg annak (18) foga a (20) állványra erősített (19) osztó tárcsa megfelelő fogüregéből kiemelkedik, úgy módunkban áll a (22) agy segélyével forgatható (15) emeltyűt az osztó-25 tárcsa következő fogüregéibe ejteni és így egyúttal iá (4) hengert az emeltyűnek a (23) hengerrés oldalfalával való érintkezése folytán, egy fogoszitáissal elforgatni. Abban az esetben tehát, ha ezen fogosztás 30 az 5. ábrában feltüntetett médium réteg (x) vastagságának felel meg, úgy ezzel a (3') henger kerületére, illetve az (1) fűtőlemez fölé helyezett újaibb (1') fűtőleimeznek az előbbihez képest való eltolás icl IS <\JL 35 (x) értéknek fog megfelelni, mert hiszen az (5) léc is az előbbi léohelyzettel szemben. az (x) mérettel forgattatott el. leihát egy újabb (!') lemez is csak úgy helyezhető a (3') hengerre, ha ez az előbbi (1) 40 lemezhez képest az (x) távolságnak megfelel őleg van eltolva. Ha tehát a leírt eljárást az összes fűtőszakaszokat alkotó (1, 1') .... lemezekkel megismételjük, úgy egy kész hcmokfor-45 mát nyerünk és ha ezután a (3') és a (4) hengereket ebből a formából végleg kihúzzuk és az előbbi helyébe a fűtőfolyadék vezetésére szolgáló cső belvilágának megfelelő magot helyezzük, úgy az e mag 50 és ledöngölt honnak közé öntött vas a kihűlés után a fűtőlemezekkel együtt, a 7. ábrában feltüntetett fűtőszakaszckból álló készüléket fogja alkotni. A jelen találmány tájgyát képező mele-55 gítő vagy hűtőkészüléket azonban a homok formába való öntés helyett még -az úgynevezett „Kokiliaöntés" segélyével is előállíthatjuk, amelynél a forma anyaga nem homok, ham m — fém. A 12. és 13. ábra az ennél az öntési mód- 60 nál felhasznált „Kokilla" előállítását ismerteti. A kokilla egy fémlemezből (pl. vasbádog) készült (13) hengerből áll, mely a (d) lyukakkal van ellátva. Ezek a lyukak kö- 65 zépvonalai a szakaszokra osztott fűtőlemezek használatánál egymáshoz képest a ;médiumrétegek vastagságainak megfelelő (x) mérettel el vannak tolva Ha már most az első fűtősaakasz (1) hul- 70 lámlemezével a (13) hengert körülfogjuk és mindkét lemezen átmenő (d) lyukakba egy-egy vékony falú üreges perselykét helyezünk, úgy ezáltal az (1) fűtőlemez a (13) hengeren rögzíttetik és annak alakját 75 fogja felvenni Ezután a (d) lyukakból kiálló perselyekre végeikkel egymásra lapított (14) lemezt helyezünk, mely a rugalmassága folytán az (1) lemez mindkét oldalához 80 szorosan illeszkedik. Ezek a (14) Icimezek a (13) hengerrel együtt tulajdonképpen ko-killákat képeznek, mert ha már most a henger belsejébe a (15) magot helyezzük és a folyékony vasat a, mag és a (13) hen- 85 geres lemez között levő üregbe öntjük, úgy a vas nemcsak ezt az üreget, hanem a (d) lyukakon át a (14) lemezek által alkotta tereket is kitölti és imegimereveidése után a fűtőtest esőfiaiát képezi, mely szo- 90 rosan magába zárjia az (1) fűt ölein ez részeit. A 14. ábr cl cl fűtőlemeznek az ugyan csak lemezből készült (13) csőfallal való szoros összeköttetésének oly módját t«ün- 95 teti fel, amelynél e két alkotórész közti közvetlen érintkezést e csőfal rugalmassága biztosítja. Ha, tudnillik a (13) csőfal lemezének egy-egy végét annak meghajlítása előtt 100 az ábrában feltüntetett (2), illetve (3) kampós alakkal látjuk el, és a (13) lemez meghajlítása után azt pl. csőszorító szerszámokkal annyira összeszorítjuk, hogy az (n—n)-el jelölt hézagok eltűnnek, továbbá 105 a csőnek ebben az állapotában az (1) fűtőlemezt annak külső kerületére illesztjük és végeit ugyancsak kampók segélyével összekötjük, úgy a csőszorítók levétele után a (13) cső rugalmasságánál fogva 110 tágulni igyekszik, minek folytán külső kerülete .szorosan reáilleszkedik az (1) fűtőlemez megfelelő részeire. Ezáltal a melegnek vezetése a két alkotórész között biztosítva van. 115 Ha a. találmány tárgyát képező készüléket pl., mint caloriféret alkalmazzuk, úgy