95089. lajstromszámú szabadalom • Kilincszár

- 3 — szigetelőben, ger oldaléihoz. E hengeren rézliap van úgy felszerelve, hogy a henger null állásában a két rézrúgó együtt ne ér­hesse a hengert. Ezen null állásit a teljesen 5 kitolt nyelv (kívülről való csukás után) idézi elő a hengerről kiálló (d) nyúlvány hátratolása által. Feles állásiban az (N) nyelv (d)-nek oly helyzetet enged, hogy a plusz és minusz pólusokat a henger réz-10 lapja összekösse. Ez a kapcsolószertkezet egysizerűbben is és sokfélekép készülhet, célszerűen beszerelhető dobozkákban és függ az áramfeszültsiég- és erősségtől is. A fent leírt módozatok kombinálhatók 15 is és pótolhatók is más eljárással, de lé­nyeges azonban mindig a kilincsek egy­mástól való függetlensége, a „tapogató" és a zárónyelv közbenső állása. Szabadalmi igények: 20 1. Ajtózáró kilincssizerkezet, mely egyút­tal villanyvilágítást kívülről csukáskor kikapcsolhat és kívülről nyitáskor be­kapcsolhat, jellemezve egymástól egé­szen vagy részben függetlenül mozgó 25 belső és külső kilincs, azok tengelyére erősített emelőkarok, továbbá a belső kilincs karja által félállásba hozott, de onnan a külső kilinccsel vissza nem húzható zárónyelv, továbbá az ajtóból 10 kiálló, csukott ajtónál benyomult hely­zetben levő mozgatható nyelv, golyó vagy csappantyú által. 2. Az 1. igénypontban védett kilinoszár foganatosítási alakja, azáltal jelle-5 mezve, hogy a zárónyelve kétoldalán széles vályúszerű bevágás van a két ki­lincstengelyre szerelt zárónyeivmoz­gató emelőkarok számára, melyek kö­zül a külső mozgásában gátolva van a ) félállásba belülről hozott nyelv hely­zete által s melyek közül a belsőn egy szögletdarab van, mely a benyomult második, tapogatónyelvnek peekán fennakadva, a rúgós zárónyelvet a vá­lyúszélén tartva, félállásban fogja be- 45 lülről való csukás esetén, továbbá jelle­mezve a záróny elven kívüli tapogató­nyelv által, melynek pecike kívülről csukott állapotban helyet talál a belső kilincs emelőkarjának szögletdarabja 50 és a zárónyelv között, de akadékul szol­gál ezen szögletdarabnak, ha a belső, nyitott ajtó esetén lenyomott kilincset eleresztik. 3. A 2. pontban védett ajtózár kiviteli 55 alakja, jellemezve a zárónyelven kiké­pezett vízszintes és függőleges hornyok vagy bevésések, valamint az azokban mozgó a kilincstengelyre erősített emelőkarokon levő merőleges tüskék 60 által. 4. A 2. és 3. igénypontban védett oly ki­lincszár, ahol az ott említett és a záró­nyelvhez hasonló .tapogatónyelv he­lyett csukott ajtónál rúgós golyó kom- 65 binálva egy tolt rudacsíkával, melyhez csuklós tag is járulhat, mélyed be a szerkezetbe, avagy függőleges tengely körül forgó nyelvecsike, avagy az ajtó fix részén kiálló ék. 70 5. Az 1-—4. igénypontok alatt védett ki­lineszárhoz a kilinösnyitásisal és zárás­sal esetleg végezni szándékolt villany be- és kikapcsoláshoz való, a zárnyelv­nyílás mellé szerelt dobozba épített vil- 75 lanykapcsoló, azáltal jellemezve, hogy a zárónyelv feles vagy teljes állása sze­rint, a rúgós pólu'srézlemezek emelő vagy rézlemezikóvel ellátott szigetelő­henger segítségével vezetőileg össze- 80 kötve vagy szigetelve vannak. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom