94887. lajstromszámú szabadalom • Fordítókorong megosztott főtartókkal

vasból a következőképen van összetéve: A középrész két (5) U-vasból áll (az 1. ábrán ezen két U-vas közül csak a jobboldali van feltüntetve), melyeknek karimája ki-5 felé irányul, úgyhogy a két U-vas hátsó oldalával van egymásfelé fordítva. E két (5) U-vas mindkét végén egy-egy (6) U-vas van, megerősítve, karimával befelé for­dítva (lásd a 4. ábrán is, mely az egész 10 szekrényalakú kereszttartónak csak egy részét ábrázolja és melyen a (6) U-vas. a rajz áttekinthetőségének növelésére, pon­tozott vonalakkal van leltiintetve). Az (5) és (6) U-vas tehát hátsó oldalával egy-15 másra fekszik és a (6) U-vasak befelé néző vége kissé túlnyúlik az (5) U-vasak kiielé néző végén. Valamennyi (5) és (6) U-vas alsó karimája a (4) talpcsapágy (3) forgatható lemezén szilárdan van meg-20 erősítve. Ezen (5, 6) szekrénytartó már most az (1, 2) íőtartórészek belső végének alá­támasztására szolgál, mely főtartórészek azonban nincsenek szilárdan összekötve 25 ezzel a szekrényr tartóval, hanem hajlékony bádoglamellák közvetítésével. Mindegyik (6) U-vas külső végének hátsó oldalán ugyanis egy (7) lapos vas, ezen pedig egy (8) bádoglamella íelső vége van szilárdan 30 megerősítve, mely lamella alsó végén egy rövid (9) szögvas van úgy megerősítve, hogy vízszintes karimája a fordítókorong közepétől kifelé nyúlik. Ilyen (8) hajlé­kony lamellákból tehát, a szekrénytartó 35 mindkét végén, kettő-kettő, egymással szemköztfekvően van megerősítve és pedig egy-egy mindegyik (1, 2) főtartórész szá­mára. Mindegyik főtartórész a végén a szekrénytartó környezetében xig'y van ki-40 vágva, inniní az az 1. és 4. ábrán tisztán látható és mindegyik (1, 2) főtartórész alsó karimája a hozzátartozó (8) bádog­lamella (9) szögvasának vízszintes kari­máján nyugszik és ezzel a szögvassal 45 csavarok vagy szegecsek segélyével van összekötve. Egyebekben azonban semmi­nemű összeköttetés nincs az (1, 2) főtartó­részek és az (5, 6) szekrénytartó közt. A (7) lapos vasak a (8) bádoglamellákat kis 50 távolságban tartják a (6) U-vasaktól, úgj-­hogy a lamellák, bizonyos határokon be­lül, a hozzájuk tartozó 6) U-vasak felé és ezektől el is hajolhatnak. Ha tehát az (1) főtartórésznek, az 1. ábra értelmében, az 55 a törekvése lenne, hogy a középtől balra felfelé elálljon, akkor ezt az elállást a fő­tartórésznek az (5, 6) szekrénytartóval a (8) lamella segélyével létrehozott hajlé­kony kapcsolata egyszerűen lehetővé tenné épúgy, mint az (1) főtartórésznek balra eo lefelé való elállását is. Ugyanez áll termé­szetesen ,a (2) főtartórészre nézve is. A (8) lamelláknak csak kis vastagságuk van, ellenben aránylag nagy szélességük, úgy­hogy elegendő nagy a keresztmetszetük 65 arra, hogy a reájuk ható, a főtartórészek megterhelése folytán előálló húzó igénybe­vételeknek ellenállhassanak. Az (1, 2) íőtartórészek belső vége tehát csak az (5, 6) szekrényes kereszttartón 70 megerősített (8) lamellákra van felfüg­gesztve. E lamellák merevsége, síkjuk irányában, tehát a főtartórészek hossz­irányára keresztben, némileg már szintén biztosítja a főtartórészeket billenés, tehát 75 maguk a íőtartórészek hosszirányában haladó tengely körül való elforgás ellen. Az egymásmelleit fekvő főtartórészek közt elrendezett, fent említett keresztkötés (kereszttartó) azokat némely esetben már 80 eléggé biztosítja a vízszintes irányban az (5, 6) szekrény tar tóhoz képest való vi­szonylagos elforgás ellen is, amikor is a (8) lamellák csavarási igénybevételt szen­vednének. Jobban megterhelendő fordító- 85 korongoknál azonban ajánlatos még to­vábbi biztonságról is gondoskodni a fő­tartórészeknek egymáshoz képest való nem kívánt elmozgása ellen, ami a következő módon történhetik: Mindegyik (1, 2) fő- 90 tartórész gerinclemezének felső részén, a tartók vége előtt bizonyns távolságban, egy (10) lapos vas-darabot (1. és 2. ábra) ós két egymásmögött fekvő (1, 2) tartórész ezen (10) lapes vas darabján egy (11) s ög- 95 vasat erősítünk meg, úgyhogy ez a szög­vas a két főtartórész közt az ezen tartó­részek felső karimája alatt lévő hézagot áthidalja. Ez a (11) szögvas oly gyengére méretezhető, hogy a főtartórészeknek a 10C függélyes irányban való mozgékonyságát gyakorlati értelemben nem befolyásol­hatja. amit még ezen (11) szögvasnak az (1, 2) íőtartórészek gerinclemezétől a közbeheh^zett H0) lapos vas-darabok segé- 10E lyével való távoltartása is elősegít. Az egymásmögött fekvő főtartórészek kölcsö­nös billenését azonban ezek a szögvasak már igen jelentékeny mértékben megnehe­zítik. Lehetne természetesen a főtartó 1K részek külső oldalán ,is ilyen, a (11) szög­vasakhoz hasonló közbehelyezett szög­vasakat is elrendezni vagy a főtartórészek mindkét oldalán is. Lehet végül még a (11) szögvasak vízszintes karimáján is 11; egy (12) lemezt megerősíteni, mely a fő­tartók hosszirányban olyan hosszúságú, mint maguk a (11) szögvasak és a széles-

Next

/
Oldalképek
Tartalom