94287. lajstromszámú szabadalom • Szembeállító berendezés összeadó és kivonó gépek számára

nak. A (31) záró emeltyű alkalmazása ia biztonsági határt jelenti, mivel olyan kis oldalirányú elmozdulásoknak, melyek a ré­szeket holtállásukból elmozdítanák és le-5 hetővé tennék azt, hogy a mozgató rúgók működésbe jöjjenek ellentáll. Látjuk to­vábbá azt is, hogy a készüléket főleg a továbbító szerkezetek jellemzik, melyek míg részeik viszonya rendesen a közbenső 0 zárt állapotban tartja őket, ugyanazon moz­gató rúgók hatása alatt úgy az összeadást, mint a kivonást végezhetik. A továbbító szerkezeteket úgy az összeadás, mint a ki­vonás végzésére egyetlen mozgató rúgó-5 sorozat működteti, annak az iránynak meg­felelően, melyben az egyik vagy másik irányban forgó számkerekek kibillentik őket. Megfigyelhetjük továbbá azt, hogy a visszaállító berendezés mindegyik mű-0 velet után a továbbító szerkezetek egy ré­szét, vagy valamennyit visszaállítja, tekin­tet nélkül arra, hogy milyen irányban mozdultak el, mivel a készülékeket bár­mely helyzetből, melyet elfoglalhatnak, !5 rendes vagy közbenső helyzetükbe fogja vissza vinni. Mint fentebb említettük a le­írt berendezés különösen író összeadógé­peknél való használatra van szánva, de természetes, hogy úgy a továbbító szerke-10 zet, mint a továbbító szerkezet visszaállí­tására szolgáló berendezés minden olyan gépnél alkalmazható, melyben olyan al­katrészek vannak, melyekben érték gyü­lemlik fel és vivődik át, tekintet nélkül az !5 alkatrészek alakjára, arra, hogy milyen eszközökkel közöljük velük a mozgást és arra, hogv összeadásra vagy kivonásra, vagy mindkettőre használjuk-e őket. Míg a találmány leírt kiviteli alakja je­t0 lerileg a legcélszerűbbnek látszik, kifeje­zetten fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy olyan változtatásokat és módosításo­kat eszközöljünk rajta, mely a kért véde­lem keretein belül esik. í5 Szabadalmi igények: 1. Számbeállító készülék számológépek számára, jellemezve egy közönségesen labilis egyensúlyban tartott mozgat­ható számátvivő alkatrész és olyan be­>0 rendezés által, amely ezen alkatrész számátváltozó mozgását hozza létre, valahányszor az összeadó készülék vele kezdeti mozgást közöl. 2. Az 1. igénypont szerinti számbeállító >5 készülék számológépek számára, jeller mezve egy közönségesen labilis egyen­súlyi helyzetben tartott és ezen hely­zetéből tízesek összeadása vagy kivo­nása céljából mindkét irányban ki­mozgatható alkatrész és olyan beren- 60 dezés által; mely ezen alkatrész szám­átváltó működését bármelyik irány­ban mindannyiszor létrehozza, vala­hányszor az összeadó készülék vele kezdeti mozgást közöl. 65 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti szám­beállító készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mozgatható alkat­rész egy helytálló tengelyen van ágyazva és egy csuklóberendezés egyik 70 tagját képezi, melynek elemei közön­ségesen egymással egyvonalban tartat­nak, míg az alkatrész mozgását létre­hozó berendezés a csukló elemeire hosszirányban hat, oly módon, hogy 75 a csukló összecsappanását idézi elő a számátváltó működés létrehozása cél­jából, valahányszor az összeadó készü­lék az elemek egyvonalúságát meg­bolygatja. 80 4. Az 1—3. igénypontok szerinti szám­beállító készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az átvivő alkatrész kez­deti mozgását az összeadó készülék egy összeadó kerekén lévő szemölcs létesíti, 85 mely az átvivő alkatrész egy pályájába nyúló toldatába kapaszkodik. 5. Az 1—4. igénypontok szerinti szám­beállító készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az átváltást az átvivő 90 alkatrészen megerősített átváltó fej, vagy fejek végzik, mely fej vagy fejek úgy vannak az átvivő alkatrésszel ösz­szeépítve, hogy ez utóbbi rendes hely­zetébe való visszatérésekor kitérhet- 95 nek. 6. Az 5. igénypont szerinti számbeállító készülék kiviteli alakja, azzal jelle­mezve, hogy a fej vagy fejek zárónyúl­vánnyal vannak ellátva, melyek a 100 számkereket megállítják, amint átváltó mozgásának határát elérte. 7. Az 1—6. igénypontok szerinti szám­beállító készülék kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mozgatható átváltó 105 alkatrész mozgását egy megfeszített rúgó idézi el, mely hatását közönsége­sen nem tudja kifejteni a mozgatható alkatrészre, de ezen alkatrész elmozdí­tása céljából mindannyiszor működésbe 110 lép, valahányszor az összeadó készü­lék az átvivő alkatrésszel kezdeti moz­gást közöl. 8. A 3. és 7. igénypont szerinti szám­beállító készülék kiviteli alakja, azzal 115 jellemezve, hogy a rúgó egyik vége 94287

Next

/
Oldalképek
Tartalom