93195. lajstromszámú szabadalom • Önnedvesítő virágedény

Megjelent 1930. évi április hó 438-én. MAGYAR KIRÁLYI Sí^H* SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 93195. SZÁM. — X/g. OSZTÁLY. Önnedvesítő virágedény. Sziver Lajos kereskedő Hódmezővásárhely és Dr. Tárnok Béláné szül. Bárczy Józsa mag-ánzőnő Budapest. A bejelentés napja 1926. évi szeptember hó 29-ike. Az ismeretes virágedények hátránya, hogy az azokban megfelelő összetételű termőföldben ágyazott növény, illetve virág öntözésénél annak nedvességtartá-5 sára szükséges vízmennyiség előre meg nem állapítható s így vagy sok vagy pe­dig kevés vizet öntünk az edénybe a termőföld megnedvesítése céljából. Ha a vízmennyiség kevés, a növény elhervad, 10 ha pedig sok, akkor egyrészt az egyenlőt­len vízellátás folytán a növény fejlődése szenved és a víz bizonyos része az edény alján kiképezett nyíláson folyik ki, úgy­hogy az alátét gyanánt szolgáló ablak-15 párkány vagy asztal bemocskoltatik és emeleti ablakpárkányokról a víz az utcán haladó közönségre folyik le, ami számos kellemetlenségnek okozója. További hát­ránya, hogy ha az edényben termelt nö-2'J vényeket a földből ki kell húzni, pl. szel­lőzés vagy átültetés céljából, a cserépben levő, a növény fejlődésére nézve megvá­lasztott föld széjjelromboltatik és teljes egészében fel nem használható, illetve a 25 növény a földdel együtt az edényből ki nem húzható. A találmány tárgyának célja e hátrá­nyokat megszüntetni és lényegében egy duplafalu edényből áll, melynek két fala 30 bizonyos egymástóli távolságban van tartva és felső részükön egy testté van­nak alakítva, mimellett az edények egye­sített felső részében a belső edényrész fe­néklapjában furatok vannak kiképezve, 35 melyek az edényfalak között alkotott hen­geralakú üreges térrel közlekednek, úgy­hogy az edény felső fúratában beöntött víz a furatokkal ellátott fenékfal alatt kiképezett térbe folyik és alulról a nö­vény földjébe hatolván, a földet és gyö- 40 keret nedvesen tartja. Utánaöntés útján az edényfalak között a víz állandó szín­ben és külső légnyomás alatt tartható. Azonkívül az edényben a falhoz si­muló drótból készült széles szemű kosár 45 van elhelyezve, melybe a föld van ágyazva. A kosár felső részén kinyúló fü­lekkel van ellátva, melyeknél fogva a földdel és növénnyel együtt kiemelhető és hiány nélkül pl. a kertbe átültethető 50 vagy pedig a növény rothadásának meg­gátlására szellőzhető. Mellékelt rajzon a találmány tárgyá­nak példaképpeni foganatosítási alakja van feltüntetve és természetes, hogy az 55 edény anyaga nemcsak agyag, hanem porcellán, üveg, bádog vagy egyéb min­tázható vagy önthető anyag lehet, úgy­szintén alakja és mérete a célnak meg­felelően szabadon választható, anélkül, 60 hogy a találmány lényegétől eltérnénk. Azonkívül a belső és külső edény egy­másba megfelelő távolságban tartott és egymástól elválasztott edényrészekből állhat. Az 65 1. ábra a találmány szerinti önnedve­sítő edény hosszmetszete a 2. ábra x—x vonala irányában. A 2. ábra felülnézete. A külső (a) edényben, bizonyos távol- 70 ságban a belső (b) edényház központosán van elhelyezve, mely az (a) edény felső részével egységes testet képez, úgyhogy a két edényrész falai között (c) üreges tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom