92922. lajstromszámú szabadalom • Gőzfejlesztő berendezés melegvíztárlóval

fenn, hogy a nyomás az erőgéphez vezető vezetékben is süllyedjen és hogy a gép ala­csonyabb nyomással, vagyis nem gazdasá­gosan dolgozzék. 5 A kitűzött cél megoldását tehát nem jelenti ez a javaslat, mivel a magas nyo­mású gőztároló kiürítésénél az erőgép ala­csonyabb nyomással dolgozik, tehát ennél az elrendezésnél is fellépnek az erőgép 10 üzemében ingadozások. Ezt a feladatot a jelen találmány meg­oldja és pedig egy hővíztárolónak és egy gőz-, illetve fáradtgőztárolónak ugyan­azon hálózatban való egyesítése által, mi-15 vei ez a két tároló oly módon működik együtt, hogy a kazánból való csekélyebb gőzelvótel periódusa alatt, mely a fáradt­gőztároló kiürülésének és feltöltésének egy részére terjed ki, a kazán gőzfeleslegét 20 erősen felhevített kazánvíz alakjában a hő víztároló veszi fel, mely ezen erősen fel­hevített vizet az erőgép és a fáradtgőz­tároló fokozott gőzszükségletének perió­dusa alatt, mely ugyancsak felöleli a gőz-25 tároló feltöltésének és kiürítésének egy részét, ismét a kazánnak adja le. Ilyképen minden nyomásingadozást elkerülünk, az erőgép mindenkor ugyanazon feltételek mellett dolgozik, minthogy a hozzávezetett 30 gőznek állandóan ugyanaz a feszültsége és annak mennyisége úgy van meghatá­rozva, hogy mindenkor ugyanaz az ener­giamennyiség vezettetik a gépbe. A csatolt rajz a találmány tárgyának 35 vázlatos képét ábrázolja. Az (1) kazánból magas nyomású gőz jut a (2) erőgépbe, melynek fáradt gőze (3) váltócsap útján a (4) kondenzátorba vagy (5) hőtárolóba vezettetik. Az (5) hőtároló 40 a (6) vezeték révén tetszőleges hőfogyasz­tóval áll összeköttetésben. A kazán víztere (8) vezeték útján a (9) hővíztárolóval van összekötve, melyből a (10) szivattyú segélyével a meleg vizet is 45 mét visszatáplálhatjuk az (1) kazánba. A normális vízállás magasságában a kazánba nyúló (11) vezeték a (9) melegvíztároló felső részébe vezet és a kazánvíznek a (9) tárolóba és viszont való átvezetésének 50 szabályozására szolgál. Ez a vezeték a találmány tárgyánál el is maradhat. A leírt elrendezés működési módja a következő: A (2) erőgépből jövő gőz az (5) tároló ban felhalmozta! ik mindaddig, amíg az1 55 az ellennyomás megengedi. Az (5) tároló­ban eleinte uralkodó csekély ellennyomás és az ennek megfelelően magas nyomási és hőmérsékleti különbözet folytán a goz­szükséglet először csekély, hogy azután a 60 gőztároló teljes megtöltésénél fokozatosan a maximumig emelkedjék. A megengedett ellennyomás elérésénél a (2) gépet a (3) váltócsap segélyével a (4) kondenzátorhoz kapcsoljuk. Úgy a feltöltés első periódusá- 65 ban, mint a kondenzátorra való átkapcso­lásnál fellépő nagy nyomáskülönbözet következtében a gőzgép kevés gőzt fo­gyaszt és a kazánnak ezáltal keletkező feles hője a meleg kazánvíznek a (9) hő 70 víztárolóba való bevezetése által a kazán ból elvonatik. A feltöltés vége felé a fáradtgőztároló ellennyomása emelkedik és a szükségelt több gőzt a meleg víznek a hővíztárolóból való visszatáplálása szol- "5 gáltatja. Az (5) fáradtgőztároló kiürülésénél a gőzszükséglet maximális értékéről foko­zatosan lecsökken. Ennek következtében a hővíztároló először vizet ad le a kazánnak, 80 hogy azután a kiürítés vége felé ismét erősen felhevített \u/H, vonjunk el belőle. A fáradtgőztároló által előidézett hővesz teségek ily módon a vele összekötött hő­víztároló által kiegyenlíttetnek. 85 Szabadalmi igény: Gőzfejlesztő berendezés melegvíztárolóval, azáltal jellemezve, hogy egy magában véve ismert melegvíztároló és egy ma­gában véve ismert gáztároló, külön- 90 külön, csővezetékek útján, melyek a csekély gőzszükséglet periódusa alatt, a gőztároló kiürülésének vége felé és a gőztároló feltöltésének kezdetén a ka zán hőfeleslegét erősen felmelegített 95 kazánvíz alakjában a gőztárolóba vi­szik át, van a gőzkazánnal összekötve, oly célból, hogy a fokozott gozszükség­let periódusa alatt a gőzszükséglet a forró víznek a kazánba való visszatáp- 100 látásával fedezhető legyen. \ rajzlap melléklettől. l'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom