92877. lajstromszámú szabadalom • Cserépkályha

jiál a tűztér fölött, a kályha hátsó részé­ben három függőleges csatorna, van kiké­pezve, melyek közül a két oldalsó (k) csa­tornának a felső vége a (.']) kivezetőcsövet 5 körülfogó (1) füst járattal közlekedik, ugyanezen csatornák alsó végükön pedig a középső (m) csatornával vannak össze­kötve, melyből a kürtőcső ágazik ki. A füstgázok a tűatérből az (1) füstjáraton 10 át haladnak fölfelé, majd a két oldalsó (k) csatornába, jutnak, ahol lefelé áram lanak, azután belekerülnek a középső (m) csatornába, ahonnan végül a kürtőbe tor­kolnak. Ezen áramlás közben adják át 15 melegtartalmukat a kályha falának. Szabadalmi igény: Cserópkálya, azáltal jellemezve, hogy a kályha tűzterében kétoldalt egy-egy alul nyitott és a kályhafalon kiképzett nyíláson át a szabad levegővel közle- 20 kedő, felső részén pedig ugyancsak a szabad ha torkoló csőnyúlvánnyal ellá­tott, üreges vasbetét van elrendezve, továbbá, hogy ezek fölött a két beté­tet öszekötő és velük közlekedő össze- 25 kötőcső van átfektetve, melyből felső végével a kályha tetején áthaladó és a szabadba torkoló kivezetőcső nyú­lik ki. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda. Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom