92084. lajstromszámú szabadalom • Távbeszélő berendezés
— 5 — számára választható ne legyen. Az ismertetett áramköröknek ily módon való előkészítése a második központon nagyon rövid idő alatt megy végbe azután, hogy a 5 hívó központban elrendezett utolsó lépésenként mozgó választó kapcsoló a (200) átkérő, vezetéket választotta, úgyhogy a hívó fél megszakítás nélkül folytathatja az áramlökésküldő készülék számtárcsá-10 jának működtetését a második, harmadik, negyedik és ötödik számjegynek meg felelő áramlökések kiküldése végett. Minthogy az utolsó négy áramlökéssorozat a hívott központon elrendezett, géperővel 15 hajtott kapcsolók működtetésére szolgál és minthogy, amint már kifejtettük, az áramlökésfelvevő készülékeket azon helyzetbe kell beállítani, amely ezen egymás után következő sorozatokban tartalmazott 20 áramlökésszám kiegészítése, ennélfogva ezen célból a (150) vezérkapcsoló van elrendezve, amely a hívó központtól beérkező áramlökések folytán jön működésbe és egymás után önműködőlég jut-25 hat a (110, 120, 130) és (140) áramlökésfelvevő és működtető készülékekkel összeköttetésbe. Amikor a hívó fél az áramlökésküldő készüléket a második számjegy kiküldése 30 végett működteti, az átvivőnél elrendezett (108) vonalrelé megfelelő időközökben működésbe jön. Amidőn a (108) relé horgonyait először visszahúzza, a (116) lassan kiváltó relét, a következő áramkör 85 gerjeszti: (109) relé érintkezője és jobb oldali horgonya, a (108) relé belső horgonya és nyugalmi érintkezője, föld. A (116) relé a (117) relé tekercseihez és a (128) impedanciához kapcsolt mellék-40 áramkört zárja, miáltal ez az impedancia az áramlökésküldő áramkörről azalatt az idő alatt, amíg a hívó fél a számtárcsái működteti, le van kapcsolva. A (204) relé gerjesztésekor a következő áramkört 45 zárja, föld, a (213) relé érintkezője, a (201) relé horgonya és munkaérintkezője, (204) relé baloldali horgonya és munkaérintkezője, (219) vezeték, a (334) relé tekercse, telep, föld. A (334) 50 relé úgy van kiképezve, hogy horgonyát lassan vonzza. A (204) relé ezen célból elég hosszú ideig van gerjesztve és így a (334) relé gerjesztő áramot kap, mikoris a következő áramkört zárja: föld, 55 az említett relé horgonya ós munkaérintkezője, (333) vezérkapcsoló érintkező (1.), (320) vezérkapcsoló tekercse, telep. A (320) vezérkapcsoló ennek folytán az 1. helyzetből elindul és a 2. helyzetbe mozog. A (108) relé gerjesztésének első megszűnése- 60 kor a (201) relé horgonya felszabadul és a következő áramkört zárja: föld, (213) relé érintkezője, a (201) relé horgonya és nyugalmi érintkezője, (204) relé jobboldali horgonya és érintkezője, (218) ve- 65 zeték, a (329) relé jobboldali tekercse, horgonya és érintkezője, a (320) vezérkap csoló (323) érintkezője, (150) vezérkapcsoló tekercse, telep. Ezen áramkörrel párhuzamosan a (329) relé baloldali te- 70 kercse számára a (213) relé érintkezőjénél párhuzamos földösszeköttetés létesül. Minthogy a (329) relé differenciálisán van . tekercselve, ennélfogva nem vonzza horgonyát, ha mindkét tekercsén áram megy 75 keresztül. Amidőn a (201) relé visszahúzza horgonyát az első áramlökésnél, a (334) relé gerjesztése megszűnik és nyugalmi érintkezőjén és horgonyán, a (333) érintkezőn 80 (2.), keresztül a földtől kiinduló áramkört zár, amely a (320) vezérkapcsolót a 2. helyzetből a 3. helyzetbe mozgatja. A (320) vezérkapcsolónak a 2. helyzetből a 3. helyzetbe való mozgatása a (150) vezérkap- 85 csoló számára való, fentebb ismertetett áramkört nem zavarja, minthogy a (323) érintkező az 1—3. helyzetekben zárva van. A (150) vezérkapcsoló gerjesztése folytán 0. helyzetét elhagyja és (151) lielyi érint- 90 kezűjénél a differenciálisán tekercselt (329) relé jobboldali tekercséhez rövidre záró áramkört kapcsol. A (329) relé vonzza horgonyát és a (150) vezérkapcsoló folytatja mozgását helyi érintkezőjének 95 vezérlése alatt mindaddig, amíg az 1. hely zetbe nem jön. A (329) relé gerjesztésének megszűnésekor és amint a (201) relé a második áramlökéssorozat folytán horgonyát másodízben vonzza, az előbb említett 100 áramkör ismét záródik, úgyhogy a (150) vezérkapcsoló 1. helyzetét elhagyja, amelyben a (329) relé gerjesztését eredményezte, amint azt fentebb ismertettük. A (150) vezérkapcsoló a (151) helyi érint- 105 kező vezérlése alatt a 2. helyzetbe mozog. Ez a művelet folytatódik, úgyhogy a (150) vezérkapcsoló az előfizető állomásról a hívó fél által kiküldött mindenik áramlökés folytán egy-egy helyzeten mozog no tovább és végül nyugalomba jön azon helyzetben, amely a kiküldött számjegynek felel meg. A (334) relé úgy van kiképezve, hogy horgonyát lassan vonzza, miértis az áramlökéssorozat kiküldése 115 alatt áramkörének a (201) relé útján való