92056. lajstromszámú szabadalom • Megosztott keréktalp gépkocsikerekekhez és másefélékhez
— 3 — csapja négyszegletesen van kiképezve és a kerék külső részén kinyúlik, úgyhogy, akárcsak az (u) csap az első foganatosítási alaknál, ráhúzható kulcs segítségével for-5 gatható. A kis (6) fogaskerék és az (5) fogazás közötti igen nagy áttételi viszony folytán a működtetéshez szükségelt erőkifejtés rendkívül csekély. Az a körülmény, hogy .0 a szokásos zárt hajonetthasítékok helyébe a (h) kampók és a nyilt (2) vájatok lépnek, kizárja azt az eshetőséget, hogy beszáradt utcai sár az egymástól kikapcsolandó részek állítását meggátolja. 15 Szabadalmi igények: 1. Megosztott keréktalp, melynek a két keréktalprészt összetartó kapcsolószervei egyetlen reteszelőszerv útján elreteszelhetek és oldhatók, jellemezve elő-20 nyösen kulcscsap alakjában kiképezett, két irányban működtethető hajtószerv által, amely a reteszelő szervet kényszerűen viszi •<, két véghelyzetbe, melyek a keréktalprészek elreteszelésének 25 és oldásának felelnek meg. 2. Az 1. igényben védett megosztott keréktalp foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a két keréktalprész elreteszelésére szolgáló szervek mindany-30 nyian a kerék belső oldalán vannak elrendezve és hogy az összekötőszervek elreteszelésére és oldására szolgáló hajtószerv kulcs vagy más efféle felhúzására kiképezett végével a keréken keresztül ennek külső oldalára nyú- 35 lik ki. 3. Az 1. és 2. igényben megosztott keréktalp foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a keréktalprészek összekötőszervei nyilt kampókból, a vala- 40 mennyi kampót elreteszelő szerv pedig nyilt acélgyűrűből áll, melynek végei a kulcscsap gyanánt kiképezett hajtószervvel vannak összekötve és ennek különböző irányba való forgatásával 45 egymáshoz közelíthetők, ill. egymástól távolíthatók, miáltal az acélgyűrű az összekötőkampókba be- vagy ezekből kikapcsolható. 4. Az 1—3. igényekben védett megosztott 50 keréktalp foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a rugalmas acélgyűrű végei egy a záróhelyzetben önzáródó zár útján vannak egymással összekötve. 55 5. Az 1—3. igényekben védett megosztott keréktalp foganatosítási alakja, azzal jellemezve, hogy a valamennyi összekötőkampót elreteszelő szerv a kerék tengelye körül forgatható és kerületén 60 vájatokkal ellátott lapos gyűrű gyanánt van kiképezve és fogazattal van ellátva, amelybe egy a hajtószervvel összeköttetésben álló fogaskerék kapaszkodik. 65 2 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.