91589. lajstromszámú szabadalom • Cipőfelsőrész

Megjelent 1930. évi jnn in s hó 405 -án . MAGYAR KIRÁLYI ^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 91589. SZÁM. — I/b. OSZTÁLY. Cipőfelsőrész. Sándor Elek cipészmester Kisújszállás. A bejelentés napja 1925. évi augusztus hó 17-ike. A cipőfelsőrészeket mindeddig több da­rabból állították össze, minthogy egy da­rab bőrből nem lehetett a megfelelő for­mát kiszabni. Rendesen különálló darab-5 ból készült az orrboríték, a fej, a két oldalszár és esetleg még a két hátsó kéreg­boríték. Próbálkoztak ugyan már a cipőfelső­résznek egy darabból való előállításával 10 is, ez esetben azonban a bőrt ványolták és ezáltal adták meg neki a szükséges for­mát. Ennek azonban az a hátránya, hogy a ványolt bőr használat közben kihúzódik és így a felsőrész elveszti a ványolás által 15 nyert formáját, emellett pedig a ványolt felsőrészt bakkancscipőnek nem lehetett felhasználni. Ezzel szemben a találmány tárgyát olyan cipőfelsőrész képezi, mely ványolás 20 nélkül egy darabból van kiszabva, mi­által sokkal könnyebben és olcsóbban ál­lítható elő, mint az eddigi cipőfelsőrészek és sokkal tartósabb is azoknál, minthogy nincsenek rajta varrások, melyek felha-25 sadhatnak. A találmány tárgya, a csatolt rajzon, példaképpen felvett, foganatosítási alak­jában van feltüntetve és pedig az 1. ábra a kiszabott cipőfelsőrész kiterí-30 tett felülnézete, a 2. ábra a kiszabott cipőfelsőrész oldal­nézete és a 3. ábra a behasított szélek nézete, egy­másra varrás után. A cipőfelsőrész, az 1. ábrán feltüntetett 85 alakban, egy darabból van kiszabva. Ott, ahol a fej- és a szárrészek találkoznak egymással, az (a) vonal mentén a bőr be van vágva, E bevágásnál a szár előre van húzva és a keletkezett (b) széle, a 40 3. ábrán látható módon, rá van varrva a fejnek (c) szélére. Ezáltal megkapjuk a szükséges formát anélkül, hogy a bőrt ványolni vagy pedig több részből össze­varrni kellene. 45 Előnye ennek a felsőrésznek, hogy gyor­sabban állítható elő, mint az eddigiek, mert a varrási munka legnagyobb része elmarad, kevesebb anyag kell hozzá, mert kevesebb a hulladék, végül pedig tartó- 50 sabb, mert csak csekély varrás van rajta, tehát kevesebb lehetőség van a felfeslésre. Szabadalmi igények: 1. Cipőfelsőrész, azáltal jellemezve, hogy ványolás nélkül, egy darabból van ki- 55 szabva. 2. Az 1. igényben védett cipőfelsőrész fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fej és a szárak találkozásánál a bőr be van hasítva, a behasítás men, 60 tén a szár előre van húzva és a szár­nak a behasítás mentén keletkezett széle rá van varrva a fejnek a behasí­tás mentén keletkezett szélére. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom