91517. lajstromszámú szabadalom • Egyenirányító hajtószerkezet

Megjelent Í93<). évi junius hó 16-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 91517. SZÁM. — Ve/l. OSZTÁLY. Egyenirányító hajtószerkezet. Coiistantiiiesco György mérnök Weybridgre. A bejelentés napja 1924. évi július hó 11-ike. A találmány olyan hajtószerkezetre vo­natkozik, amellyel lengő mozgást a 89863. sz. magyar szabadalomban leírt három elem, ú. m. lengő, esúszó azaz menesztő 5 és rótor segítségével egyirányú forgó mozgássá alakíthatunk át. Az ismert efajta hajtószerkezeteknél a zárás (kapcsolódás) a lengőnek hajtó­lökete folyamán könnyen és gyorsan be-10 következik, azonban a lengő visszafelé mozgásakor a menesztőnek oldására sok­szor tetemes erő szükséges, miért is az ilyen szerkezetek, ha nincsenek helyes el­vek alapján szerkesztve, a lengőnek gyors 15 frekvenciája esetén csődöt mondanak, mert az oldódás a löketváltozás alkalmá­val vagy egyáltalán nem, vagy pedig ké­sőn következik be. Kitűnt már most, hogy a hajtólöket >0 folyamán a lengő és a rótor között rugal­mas relatív elmozgást kell lehetővé ten­nünk, amit úgy érhetünk el, hogy a len­gőt és a menesztőt 'excentrikus felületek­kel látva el, vagy más egyenértékű mó-5 don képezve ki, egyfelől a lengő és a me­nesztő, másfelől a lengő és a íótor közé rugalmas golyókat, görgőket vagy egyéb rugalmas testeket iktatunk be. Ez a ru­galmas elmozgás nagy terhelés esetén 0 egészen jelentékeny mérvű lehet. Bizo­nyos esetekben az elmozgás 45°-nyi vagy még ennél is nagyobb szögelfordulásig is terjedhet az excentricitás értékének a me­nesztő átmérőjéhez mért viszonyától füg-5 gően. Kis terhelés esetén azonban az el­mozgás is csak kicsiny lesz. A találmánynak egyik jellemzője, hogy a súrlódás a menesztő és a rótor között sokkal nagyobb, mint a lengő és a me­nesztő között és hogy a lengőhajtólöketé- 40 nek kezdetén golyók, görgők vagy egyéb rugalmas testek rugalmas engedékeny­sége folytán a lengő és a menesztő között számottevő elforgás lehetséges. A hajtó­löket végén a golyók, görgők vagy egyéb 45 rugalmas testek visszakapják eredeti alakjukat és ily módon a lengőt és me­nesztőt egymáshoz képest való eredeti helyzetükbe juttatják vissza, minek foly­tán a menesztő oldódik. 50 Megjegyzendő, hogy adott terhelés ese­tén a relatív elmozgás mértéke az excen­tricitás értékétől és a golyók vagy egyéb rugalmas testek rugalmasságától függ. Lehetséges tehát a részeknek olyan szer- 55 kesztése, amely mellett a menesztő egy­általán nem visz át mozgást a rotorra, ha a rotornak ellenállása bizonyos maximu­mot ér el. Előnyös, ha a golyók vagy görgők sza- 60 badon foroghatnak és tisztán csak gör­dülő mozgással körben vándorolhatnak is. A golyós vagy görgős ágyazásokat le­begő gyűrűkkel láthatjuk el, amelyek akár lazán, akár pedig úgy lehetnek el- 65 rendezve, hogy a rótor hajtja őket. A találmánynak egyik kiviteli alakjá­ban egy gyűrű alakú m enesztő lazán van a lengőre, ehhez képest excentrikusan sze­relve, a rótor pedig koncentrikus a lengő- 70 nek lengési tengelyével; a menesztőnek külső kerülete és a rotornak belső felülete koncentrikusak: a menesztőre továbbá rúgó vagy efféle akként hat, hogy azt a kívánt forgásirány szerint egyik vagy 75 másik értelemben elforgatni vagy pedig semleges állásában tartani törekszik ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom