91140. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vasbeton szerkezetek létesítésére

, Ha a beton a csövekben kellően lekötött, a létesítendő betontest számára megfelelői héjazást készítünk, melyet a fokozott hord-* képességű vasvázra erősítünk fél, úgyhogy 5 a héjazást a vasváz hordja. Ezután a be­tontestet a héjazásban ismert módon önt­jük a fegyverzet köré. A találmánynál tehát az eljárás három fokozatát különböztethetjük meg, melyeik a 10 következők: 1. Részben csövekből álló könnyű vas­váz létesítése. 2. E vasváz hordképességének fokozása a csöveknek betonnal való kitöltése révén. 15 3. A fegyverzetet képező vasvázra héja­zás felerősítése s a tulajdonképpeni beiLon­testnek a vasváz köré való öntése, mely­ínéi a betontest lekötésiéig a fokozott hord­képességu vasváz szolgál a héjazás és a 20 'betontest hordozója gyanánt. A súlyos betontestet tehát költséges áll­vány alkalmazása nélkül létesíthetjük. Ezzel egyidejűleg azonban másik fontos előnyt is érünk el. A tulajdonképpeni beton-25 test öntésekor a már előzetesen a csövekbe öntött beton bizonyos nyomás alá kerül, mert e betontöltelék a vasvázzal együtt az egész szerkezet súlyát hordja mindaddig, amíg a tulajdonképpeni betontest le nemi 30 köt. Ha már most az egész szerkezet lekötött és a számított terheléssel megterheltetik, a csövekben lévő betonban nagyobb fe­szültségek lesznek, mint a csöveket kör­nyező betonban. Minthogy a csőfalak ha-35 tása folytán a csövekbe zárt beton még a spirálfegyverzetes betonnál is nagyobb nyo­másokat bír ki, a fentjelzett előállítási mó­don a csövekbe bezárt betont gazdaságo­sabban hasznosítjuk, mint ha az egész be-40 tantömegnek külön állvánnyal alátámasz­tott egyik szakaszát egyszerre öntöttük volna meg. Ez utóbbi esetben ugyanis még csöves vagy spirális fegyverzetek alkalma­zása esetén is ai beton a csöveken,, illetve a spirálfegyverzeten be,lül ugyanakkora 45 feszültséggel fog bírni, mint közvetlenül a fegyverzet körül, minthogy pedig a fegy­verzet körüli betont nem szabad annyira igénybe venni, mint a bezárt betont, a csö­vekkel vagy a spirális fegyverzettel elér- 5c Íhető hatásfokozás nem használtatik ki. A találmány szerinti eljárást legtökéle­tesebben íves szerkezeteknél lehet kihasz­nálni. Lényegileg vízszintes terjedelmű, egyéb szerkezeteknél, mint tömör vagy rá- 55 csos hevedereknél a hídgerenda egyik ol­dala vagy egyik hevedere húzásra van; igénybe véve, a szerkezet ezen részében tehát a betonnal töltött cső nem nyújtana különös előnyt. De ha a főszerkezet maga 6( az ívtől eltérő alakú is, a találmány elő­nyeit gyakran hasznosíthatjuk azáltal, hogy a fegyverzetet íves váz gyanánt képezzük ki, vagy úgy alakítjuk, hogy ívhatást ér­jünk el, vagyis hogy a terhelés főleg nyo- 65 móerőket létesítsen. Szabadalmi igény: Eljárás belső fegyverzettel bíró vasbeton­szerkezetek létesítésére, melyet az jel­lemez, hogy elsősorban a fegyverzetet 70 részben vagy teljesen csövekből álló, ív­hatású hordozóváz gyanánt képezzük ki, e fegyverzet hordképességét a csövek­nek betonnal való kitöltése révén fokoz­zuk s a csövek betontöltésének lekötése 75 után a betontestet a fegyverzet körül a fegyverzet által hordott héjazásban ki­önt j ük. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom