90352. lajstromszámú szabadalom • Elektromos zseblámpa és teleprendezés

— 2 — 10. ábra pedig ennek oldalnézete. A 11. ábra részben nyitott zseblámpa oldal­nézete és részleges hosszmetszete. A 12. ábra a 11. ábrához tartozó részben 5 metszett homloknézet. A 13. ábra a 11. ábrához tartozó kereszt­metszet alulról nézve. Amint az 5. ábrán látható, a kívül szi­geteléssel ellátott (1) cinkserleg, valamint 10 a (2) szénrúd fent néhány milliméternyire szabadon fekszik, azaz a beöntött (3) anyag­rétegből az (1) cinkserleg belseje és a (2) szénrúd néhány milliméternyire kiáll. A cinkserleg és a szénrúd ezen két felső vé-15 gét a 8. és 10. ábrán feltüntetett (4), ill. (5) szorító segítségével az érintkezési csat­lakozás számára hasznosítjuk. E mellett a (4) szorító a szénrúd fölé nyúlik, míg az (5) szorító a cinkserleg belsejébe nyúlik 20 és kifelé irányuló rúgózás által létesíti a kontaktust. A feltüntetett foganatosítási példánál a (4) szorító négy kapocsszárral van ellátva, azonban két szárból is képez­hető ezen szorító, mely szárak ekkor a 25 szenrudat két oldalról félköralakban kö­rülfogják vagy pedig ehelyett csak egy helyen hasított szénsüveg is alkalmazható. A teliepheiz való összeköttetések létesítése számára, amint ez az 1. és 3. ábrán lát-80 ható, a (4) szénszorító az (5) cinkszorítón belül koncentrikusan van elrendezve. A két szorítónak a szomszédos szorítókkal való összekötése a telep képzése céljából> amint ez a 3. ábrán látható, a (6) összekötödara-35 bok által eszközöltetik, melyek az egyik végen a (4) szorító szegecse lése számára nyílással, a másik végen pedig a nyitott (7) gyűrűszegmenssel vannak ellátva. A (4) szorító és a (6) összekötődarab közötti 40 összeköttetést beszegecselt fülek segítségé­vel létesítjük, melyek a szigetelő (9) leme­zen hatolnak át. A szén- és cinkszorítók a lemez alsó oldalán foglalnak helyet, a (6) ös&zekötödarabok pedig félül fekszenek. 45 Az (5) cinkszorító felfelé nyúló (10) szá­rai (10. ábra) belülről kifelé a nyitott gyűrűszegmens köré vannak fektetve és szorítás által rögzítve. Ilyen módon a szén­ás cinkszorítók úgy a szigetelő tartóleme-SO zen meg vannak erősítve, mint pedig egy­mással is vezetőileg vannak összekötve. A szokásos (11) elvezetőszalag számára a szé­nen szintén nyílást alkalmazunk, melynek segítségével az összeköttetést a lent lévő 55 (4) szénszorítóval a szegecselt (8) fül segít­ségével létesítjük. Az alsó végen a (12) el­vezetőszalag számára azonos módon alkal­mazunk egy (7) nyitott gyűrűszegmenst, amelyre az eiv-ezetőszalag rá van hajlítva. Amint a 2. ábrán látható, a három elem 60 felső vége a szén- és cinkszorítókba be van vezetve és ennélfogva azok teleppé egye­sítve tartatnak össze. Hogy a szokásos, könnyen kezelhető ala­kot nyerjük, a felső (9) kantaktuslemezt, 65 mely, amint ez a 2. ábrán látható, még a szigetelő (13) lemezzel van felül lefedve, fent még behelyezhetjük a fémből vagy kéregpapirosból való vagy másféle (14) keretbe vagy hüvelybe. Az elemeket ekkor 70 a keretbe alulról csúsztatjuk be annyira, míg felső végük a szén- és cinkszorítóba nem kapcsolódik. Célszerű, ha a keretet fent és lent is azon a helyen, amelyen egy­egy elem foglal helyet, a (15) áttörésekkel 75 látjuk el. A felső áttörések kivett elemiek esetén kívülről láthatóvá teszik a kontaktus­berendezés állapotát, míg az alsó áttörések arra használhatók, hogy az elemeket be­csúsztatott helyzetükben két ujjunkkal 80 megfoghassuk és kihúzhassuk. Amint a 11. és 12. ábrán látható, a há­rom elem számára való kontaktusberende­zés beépíthető egy zseblámpa tokjába, úgy­hogy az elemek egyenként külön közös 85 védőhüvely alkalmazása nélkül azonnal be­csúsztathatok vagy behelyezhetők a zseb­lámpa tokjába. Ezáltal a zseblámpa teljes kontaktusberendezése egyszerűbbé és ol­csóbbá válik, miután ezen esetben a telep 90 és a zseblámpa közös kontaktusberendezés­sel bírnak. E mellett maga a zseblámpa is vastagság és szélesség, valamint magas­ság tekintetében is kisebbre méretezhető, miután az elemek számára való, kéreg- 95 papirosból készült hüvely, valamint az egyébként szokásos hézag is elmarad. A kontaktusberendezés az alsó (9) szi­getelőlemezhez van hozzáépítve és fent szi­getelő, papirosból vagy efféléből való réteg 100 közbehelyezésével a fémből való (16) fü­lekkel van ellátva, melyek a zseblámpa (17) tokjának oldalfalán alkalmas módon, célszerűen szegecselés által vannak meg­erősítve. A (12) cinkelvezetőszalag ismert 105 módon a (13) lámpácska középső kontak­tusa számára használható, míg a szén szo­kásos (11) elvezetőszalagja az áramkör zá­rásának létesítésére a (19) kontaktusberen­dezés számára szolgálhat. Hogy a zseb- no lámpát nyithassuk és az elemeket kényel­mesen behelyezhessük, illetve kiveiiessük, a tokot célszerűen oly módon rendezzük be, hogy a belső tér szabaddá legyen te­hető. Ezen célból a találmány értelmében 115 a szélen köralakúan meghajlított két (20), illetve (21) félhüvelyt alkalmazunk, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom