89876. lajstromszámú szabadalom • Eljárás főleg levegőnek vagy más nehezen cseppfolyósítható gőzelegyek szétbontására

— 5 -el, ahol tiszta cseppfolyós nitrogén gyű­lik össze (ha levegővel dolgozunk), melyei a külön oxygén-kondenzátor üzembentar­tására használunk fel, hogy a tiszta 5 cseppfolyós nitrogén termelésére az elgő zölögtetőben fölösen előállított oxygéngőzt a nyomóoszlop külön rekeszében utána­tisztítsuk és ily módon tiszta folyékony oxygént folyassunk vissza az elgőzölögte-10 tőbe, még pedig célszerűen külön oxygén­oszlop felhasználása mellett és a konden­zátor révén nirogénnel dúsított mennyisé­get gázalakban, vagy részben cseppfolyós kondenzátum alakjában, vagy részben 15 cseppfolyósán és gázalakban vezessük vissza a nitrogénoszlopba, ennek feje alatti részébe. Ily módon a két, egyébként egymás el­lenében működő hőfolyamat egymásnak 20 hasznot hajtva és egymást támogatva mű­ködik együtt, úgyhogy a tiszta könnyen forró alkatrésznek (nitrogénnek) egy­idejű termelése lehetővé válik. Az 5. ábra nyomán levegőnek oxygénné 25 és nitrogénné való szétbontásának munka­menetét óhajtjuk ismertetni. Nagynyo­mású levegő, illetve ennek pótlására nagynyomású nitrogén vagy nagynyo­mású oxygén, a rajzban fel nem tüntetett, 30 tetszőleges, ismert rendszerű hőkicserélőn való átvonulás után, a (65) cső útján, a (8) elgőzölögtetőn át az (1) oszlopba áram­lik. A (65) cső, mely kanyarulatokban ve­zettetik át az elgőzölögtetőn, a (8) kondon-35 zátor felső végéből, az (1) oszloptól oldalt vezet ennek az oszlopnak felső részéhez, melyben cseppfolyós nitrogén gyűlik ösz­sze, ezen a részen több menetben vezette­tik át és azután az abban kapott folyadék 40 az (1) oszlop középső részébe vezettetik, cseppfolyóssá vált gáz (nagynyomásvt le­vegő), ill. nagynyomásíi oxygén, vagy nagynyomású nitrogén gyanánt, a (66) szelep útján az (1) oszlop középső részébe 45 expandál. A (8) elgőzölögtető fenekén meggyülemlő cseppfolyós oxygén a (68) szelep útján, a (69) csövön át, az (1) oszlop felső részében elrendezett (.12) kondenzá­torba expandál. A cseppfolyós oxygén el-50 párolog és az (5) csőtoldaton tiszta, gáz­alakú oxygén alakjában távozik. Az (1) oszlop felső részéből távozó nitrogén a (70) csatornákban cseppfolyóssá válik, legnagyobb részben a (71) térbe süllyed, 55 ahonnan az összegyűlő cseppfolyós nitro­génnek egy része a (72) átfolyató csövecs­kéken át, az (1) oszlopba visszaáramlik. A kondenzátor útján fejlesztett cseppfo­lyós nitrogénnek egy másik része a (73) gyüjtőtérbe süllyed vissza, ahonnan egy 60 rész, önsúlya folytán, a (74) csövön fo­lyik le. A (73) térben foglalt cseppfolyós nitrogénből keletkező nitrogéngőzök a (75) csatornákban felszállnak és a (4) szelepen át, nyomás alatt, gázalakú nitrogén alak- 65 já'oan távoznak. A (74) csövön visszafolyó cseppfolyós nitrogén, a (76) szelep útján, az (1) oszlop felső részét körülvevő, a részben gyönggyel vagy effélével megtöl­tött (78) oxygénoszlop számára való (66) 70 oxygén kondenzátorba vezettetik, melyben rektiíikációs hatás lép föl. Az abból fel­szálló nitrogéngőzök a (79) vezetékek út­ján, fent az (1) oszlopba vezettetnek, míg a (78) oszlopban lefolyó folyadék, a (80) 75 csöveken át, a (8) elgőzölögtetőbe kerül. A (7) csőtoldaton nyomásmentes nitrogén­gőz távozik a fogyasztási helyhez. Az is­mertetett eljárás már meglevő berendezé­sekkel kapcsolatban is foganatosítható, 80 mely berendezések ezen célból könnyen és nagy költségek ráfordítása nélkül, át­építhetők. A 6—9. ábrákban az 5. ábra szerinti munkaeljárás különböző foganatosítási 85 módjai vázlatosan vannak szemléltetve. Ezek az 5. ábra szerintitől csak abban kü­lönböznek, hogy levegő vagy oxygén he­lyett, mindenütt csak nagynyomású nit­rogén vezettetik be a (8) elgőzölögtetőnek 90 kanyarcsöveibe és a megosztott kondenzá­tor, a 6. ábra szerint, fent egy közös tér­ben, a 7. ábra szerint pedig a nitrogénkon­denzátor fent, az oxygénkondenzátor pe­dig közvetlenül a (8) elgőzölögtető fölött 95 van elrendezve, míg a 8. ábra szerint a nitrogén kondenzátor cseppfolyós nitro­génnek (130)-nál való bevezetése folytán, leleslegessé válik, egyébként azonban a berendezés a 7. ábra szerintivel azonos. 100 A 6. ábra szerinti berendezés működési módja röviden a következő: Az oszlop felső részében a (66) szelep útján az oszlop nyomására fesztelenített cseppfolyós nitrogén a (81) fogólemezek 105 útján gyűl össze; egy része, a (82) szele­pen át, a középső (83) kondenzátorba lég­köri nyomásig expandál és a (84) vezeté­ken át távozik. A (69) vezetékből elágazó (85) csövön át cseppfolyós oxygén vételez- no hető el. Az elvéi,elezendő oxygén mennyi­ségét a (86) szelep szabályozza. A konden­zátor alsó részében elrendezett (87) veze­téken át folyadék folyik vissza az (1) osz­lopba. hí> Ha a mosásra szolgáló cseppfolyós oxy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom