89847. lajstromszámú szabadalom • Beállítható fűtőtoldat sütőkhöz

révén egymással össze is köthetők, mely (b) sínek, mint csúsztatósínek, a betétnek a sütőbe való könnyű betolását teszik le­hetővé. 5 A lemez alatt a szokásos fűtőtest, pl. a feltüntetett (d) gázlángzócső célszerűen akként van felszerelve, hogy a (g, k) és (i) megerősítő csavarok az (a) sínrészek hosszhasítékain járnak át és a sínek meg-10 hosszabbítása, illetve megrövidítése alkal­mával helyükön maradnak. Mindegyik (a) sín a (c) lemez szélén túlnyúlik (3. ábra) és legalább két sín túlnyúló részei egy-egy (ml) illesztő hasí-15 tékkal vannak ellátva, melyekbe egy-egy függélyes (m) tartóvasat helyezünk be. Az utóbbiakat a behelyezés után (1) kal­lantyúk vagy reteszek segélyével bizto­síthatjuk, melyek pl. az (m) tartóvasak 20 lépcsős (görbített) része fölé állítandók be. Az (m) tartórudak belső oldalán, pl. azokat egymással összekötő, közönként egymás fölött elrendezett U-alakú (n) vasak révén (o, p) kiegészítő lemezek be-2b tolására alkalmas fácokról gondoskodunk, mely kiegészítő lemezek ily módon a szükséghez képest különböző magasságok­ban könnyen tolhatók be. A betétben fel­melegedett levegő a talpak közötti tere-30 ken át felfelé, a fűtendő térbe, valamint az (n) sínek között mindegyik oldalról és minden magasságban akadálytalanul tó­dulhat a sütendő anyaghoz. Minthogy a sütők a szélesség, illetve a 35 magasság és szélesség tekintetében egy­mástól eltérők, ennélfogva szükséges, hogy a készülék ajtaja is igazodhassék a különböző szélességekhez vagy magassá­gokhoz vagy esetleg mindkettőhöz. 40 Az e célból az ajtó (a) főrésze vagy fő­lemeze (12. ábra) felső (b) szabályozó toló­kával van ellátva, mely pl. (m) hosszhasí­tékok és (i) csapok segélyével magassági irányban eltolhatóan van az (a) főlemez-45 zel összekötve. E szabályozó tolóka ele­gendő az esetben, ha csupán magassági irányban való beállítás szükséges. Hogy azonban az ajtónak különböző szélességekhez való alkalmazkodása is le-50 hetővé váljék, evégből az ajtó még két oldalsó (c) kiegészítő tolókával van el­látva, melyek oldalirányban kifelé és be­felé tolhatók. A (c) kiegészítő tolókák ki­tolása alkalmával azonban, felül, szabad .55 sarokrészek keletkeznek, melyeket azáltal töltünk ki, hogy további (d) járulékos tolókákról gondoskodunk, melyek pl. a (c) tolókák szélein lévő fécok segélyével függélyesen eltolhatóan vannak elren­dezve. 60 Mindhárom fajta tolóka teljes kitolása esetén a szabványos ajtó a 14. és 15. ábrá­kon látható kiterjedést mutatja. Az (a) lemeznek kisajtolt merevítései a (c) és (d) tolókák befelémozgásának hatá- 65 rolására is szolgálhatnak. Szabadalmi igények: 1. Beállítható készülék sütőknek és ha­sonló tereknek gázzal vagy villamos­sággal való közvetlen fűtésére, jelle- 70 mezve azáltal, hogy a készülék teste két vagy több, egymással eltolhatóan vagy beállíthatóan összekötött részből van összeállítva, úgyhogy az külön­böző szélességi méretekhez alkalmaz- 75 kodhatik. 2. Az 1. igényben védett készülék íoga­natosítási alakja, mely fűtőtesttel ellá­tott betétből áll, jelemezve azáltal, hogy a betét fedőlemeze két vagy több, 80 egymáshoz képest a szélesség irányá­ban eltolható, de egymást minden helyzetben átlapoló részből vagy fél­ből áll. 3. A 2. igényben védett készülék foga- 85 natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a betétnek két (c) részét a szé­lesség irányában meghosszabbítható és megrövidíthető (a) támasztékok hoz­zátartozo részei tartják, mely támasz- 90 tékoknak a talpakat képező részei kö­zött hézagok vannak meghagyva, ame­lyeken át a betétben közvetlenül fel­melegedett levegő a fűtendő tér min­den oldaláról és annak minden részebe 95 áramolhatik. 4. Az 1—3. igényekben védett készülék íoganatosítási alakja, jellemezve azál­tal, hogy legalább két (a) támaszték­nak a (c) fedőlemezen túlnyúló részei 10 függélyes helyzetű, adott esetben biz­tosítandó tartórészeknek oldható be­helyezésére szolgáló hasítékokkal van­nak ellátva, ahol is az említett tartó­részek belső oldalukon (pl. az ezen ré- 10 szeket egymással összekötő ü-vasak révén) kiegészítő lemezeknek külön­böző magasságokban vaió betolására és tartására szolgáló fácokat alkotnak, úgyhogy a két oldalrész levélele után u az egész betét kisebb térfogatúvá rak­ható össze. 5. Beállítható ajtó az 1. igényben védeti készülékhez, jellemezve azáltal, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom