89608. lajstromszámú szabadalom • Kinematograph szakadatlanul mozgatott képszalaggal

helyzetükben egyetlen testié egyesítjük (összerakjuk), akkor azokat nemcsak az (a—b) tengely körül, hanem tetszés szerint forgathatjuk, sőt részben el is tolhatjuk, 5 ami a képforgást nem befolyásolja, miért is az ilyen egymáshoz képest különböző szög alatt álló prizmapárok a tárgylencsék­kel szemben térbelileg könnyen elhelyez­hetők és minden különleges beszabályozás 10 nélkül egybevágó készülékek előállítását lehetővé teszik. A képfelállító prizmák nemcsak az (5) tárgylencse előtt, hanem e mögött is el­rendezhetők, azaz a képszalag és a tárgy-15 lencse között, mint ahogy ez pl. a 9. és 10. ábrákon feltüntetett prizmákkal meg­tehető. Minthogy a prizmáknak a tárgy­lencse mögötti elrendezésével bizonyos as­tigmatikus és chromatikus aberratiok lép-20 nek fel, ennélfogva különleges tárgylen­csék alkalmazandók, melyek ezen hibákat megszüntetik. Elrendezhetek végül a kép­felállító testek a tárgylencse előtt és mö­gött, melyek a kép forgására összegező-25 leg és kivonólag hatnak. Ezen testek egyen­értékűek vagy különbözők lehetnek, pl. félig a 9. ábra szerint, félig pedig a 10. ábra szerint készülhetnek, de alkalmazha­tunk Abbe-féle és Sprenger-féle fedélpriz­,30 mákat, avagy a 4. ábrán feltüntetett vagy ezekhez hasonló prizmákat. Ahelyett, hogy a filmet felvevő készülő­kéknél kényszermozgással görgőkön vezet­nők, amint ez a törzsszabadalom 7. ábrá-35 ján látható, célszerűnek bizonyult, hogy a képszalagot mechanikailag mozgatott pec­kes kerekek segélyével vezessük, melyek között a képszalag a mozgásirány minden változásánál szabadon lebegő hurkot alkot. .40 Egy ily foganatosítási alak a 11. ábrán van feltüntetve. A (61) szekrényből a még meg nem világított film kihuzatik és a (63) csévélőkerék segélyével a (62) tekercs­szekrénybe vezettetik. A peckes (64, 65) 45 kerekek, melyek a (67) fogaskerékkel együtt a (66) tengelyen ülnek, a képszalag hozzávezetésére szolgálnak, míg a (71) fo­gaskerékkel együtt a (70) tengelyen ülő (68) és (69) peckes kerekek a képszalag-50 nak a (62) tekercsszekrénybe való beveze­tését eszközlik. A (72) forgattyú forgatása -által (73) keretet (74) és (75) fogaskerekek segélyével az ürös (76) tengelydarabon és (77) tengelyen forgásba hozzuk, miáltal a fih (67) és (71) fogaskerekek, melyek egy a rajzon fel nem tüntetett fogaskerék fogai­val kapcsolódnak, ugyancsak forgásba ho­zatnak. A film tehát a (61) és (62) szek­rények forgása következtében a (78) kép­dobot állandóan beborítja és a szabadon 60 lebegő (79) és (80) hurkokat alkotó kép­szalag minden zavaró igénybevétel nélkül fel- és lecsévéltetik, úgyhogy annak elfor­dulása vagy elszakadása be nem következ­hetik. 65 Háromszín-kinematographiálioz való fel­vevőgépeknél, melyeknél a tárgylencsék felváltva a vörös, zöld és kék színhez való fénysugárszűrőkkel vannak ellátva, igen előnyös, ha egyazon szín tárgylencséinek 70 irisellenzőit emelők vagy gyűrűk segélyé­vel mechanikailag összekötjük, miáltal az egyazon színnek megfelelő tárgylencsék egyidejűleg és egyenlő mérvben sölétíthe­tők el és ezáltal az egyenlő felvételre való 75 beállítás még különböző érzékenységű fil­mek esetén is mindenkor könnyen fogana­tosítható. Vetítőkészülékeknél a dob kerületén fekvő képeknek egyenlő mértékű megvilá- 80 gítását legjobban azáltal biztosíthatjuk, hogy a megfelelő erősségű fényforrásból ki­induló fénysugarakat alkalmas optikai be­rendezések segélyével egyes fénynyalá­bokra bontjuk és a háromszín-képekre ve- 85 títjük, mimellett a fénynyaláboknak a tárgy­lencsében metszeniök kell egymást. Egy :lv berendezés a 12—15. ábrákon van fel­tüntetve. A 12. ábra egy törzsszabadalom szerinti vetítőkészüléket mutat be, mely- 90 nél az (5) tárgylencsék a (6) tükrökkel mint visszaverőtükör-kamrák a (70) ten­gely körül symmetrikusan vannak elren­dezve. A (81) hengeres lencsék a (82) dobbal 95 a képszalag alátétjéül szolgálnak. A (12) és (13) lencsék egy táv-tárgylencsét (tele­objektívet) alkotnak, melyek között a (70) tengely körül forgó (36) prizma a fény­sugarakat egymás után az (5) tárgyién- ic csékre vetíti. A (36) prizmával a (70) ten­gellyel ugyancsak együttforgó (48) tükör­rendszer, illetve megvilágító-prizma syn­chron forgattatik, úgyhogy a (41) konden­zátorból egymással párhuzamosan kilépő 1( fénysugarak egymásután a helytálló tizen­két (45) kondenzátor koszorújára vetíttet­nek, melyek a fénysugarakat (46) tükrök segélyével a (83) diapositív-képszalagon és (81) hengeres lencsén keresztül az (5) 11 tárgylencsében egyesítik. A (45) segédkon­denzátorok a 13. ábra szerint metszettek és össze vannak téve, hogy fényveszteség elő ne állhasson. A (41) kondenzátornak és a .(43) megvilágító-tükörpárnak olyannak kell 11 lenniök, hogy a párhuzamos fénysugarak

Next

/
Oldalképek
Tartalom