89090. lajstromszámú szabadalom • Elektromos kisűtőcső

1. ábra a találmány alkalmazását az úgynevezett Moore-esőre tünteti fel, míg a 2. ábra izzó katódás áramegyongetőt 5 mutat a találmány szerinti küképzésibem. Az 1. ábrán a kisütőcsőnek csak együk (1) vége van feltüntetve, a cső másik vége tetszőleges alakú edény útján a cső­alakú (2) résszel van összekötve. A ki-10 sütőcső mindegyik végéiben helyet foglal egy-egy elektróda és ezen eleiktrodlák egy közöttük fellépő izzó kisütési segítségével csak nehezen gáztalamíthatök, miután az elektródák közötti távolság igen nagy és 15 ennek folytán a (szükségelt feszültség magas, mimellett még az is nehézséggel jár, hogy az áramsűrűség annyira meg­növeltessék, hogy az elektródák elégséges mértlékben gáztalaníttassanak. 20 Az (1) edényben elrendezett elektróda a találmány érteiméiben a két (3) és (4) félrészből van összeállítva, Ezen félrészek a kisütőcsövön belül egymástól el van­nak szigetelve és a® egymástól elkülö-25 nítve beforrasztott (5) és (6) áramhozzá­vezető huzalok által hordatnaJk. A két (3) és (4) elektródafél gáztalanítása egy kö­zöttük fellépő izzókisütésí segítségével egyszerű módon eszközölhető. Ezen célból 30 a cső az elektródák anyaga szempontjá­ból indifferens, jó vezetőképességű gázzal, mint pl. valamely nemes gázzal, különösen argonnal tölthető meg. A gáz nyomása pl. körülibelül 10 mim higanyoszlopnak 35 felelhet meg és ha argont alkalmazunk, már pl. 380 Volt feszültség elegendő az izzó'kisütiésinek a két elektróda között való létesítésére. Ez úgy egyenáram, mint pe-í dig váltaJkozóáram segítségével üzemiben 40 tartható. A 2. ábrán feltüntetett kisütőcsőnél a (10) edényen belül a (11) ízizókafóda van elrendezve. Az izzóikatóda oly huzalból áll, mely a (10) edény falálba beforrasz-45 tott (12) és (13) hozíaávezetőhuzalok kö­zött van kifeszítve. A (11) izzóklatóda kö­rül hengeres anóda van elrendeizivo és ez az izzókisütés segítségével csak nehezem gázitalanítható, mert a (11) elektróda felü-50 lete lényegesen kisebb, mint a gáztala-ní­tandó elektróda felülete. A hengeres anóda erre való tekintettel a találmány értelmében egymással szemben elrende­zett két (14) és (16) résziből van előállítva, 5ö mely részek egymástól el vannak szige­telve és a (10) edény falába beforrasztott (15) és (17) hozzávezető huzalok által hor­datnak. A gáztalanítás előtt a (14) és (16) elektródák között izzó kisürtléist idézünk elő és ezen célból a (10) edényit alkalmas 60 gáztöltéssel látjuk el. A gáztöltés természetére és nyomására vonatkozólag az 1. ábra szerinti fogana­tosítási alakkal kapcsolatban közölték ér­vényesek. 65 Ha a két fél rész elégséges mértélkbm gáztalaníittatott, a szabaddlá vált gázok által szennyezett gáztöltés eltávolítható; a (10) edény ezután újból evakuálható és erre alkalmas gáztöltéssel látható el. 70 Amennyiben kivánátos, többször bocsát­ható be új gáztöltés és a gáztalanítás előtt az iázó kisütés újból előidézhető, mi­mellett a szennyezett gáztöltésit minden­kor újból kiszívatjuk. Természetes, hogy 75 cirkulációs eljárás is alkalmazható. Amibár a rajzon feltüntetett eleik tróda­aLakokkal jó eredményeket értünk el, a körülményekhez képest miás alakiak is al­kalmazhatók: így pl. hengeres elektróda 80 hengeres segédeleíktróda által veihető kö­rül vagy fordítva, amikor is a cső rendes üzeméiben a két hengeres elektróda közül csak az egyiket engedjük hatni. Szabadalmi igények: 85 1. Elektromos kisütőcső, azáltal jelle­mezve, hogy az elektróda közelében egy vagy több, külön ezen elektróda gáztalanítiására szolgáló, a cső rendes üzemében hatástalan seglédeleiktróda 90 van elrendezve. 2. Az 1. igényben védett elektromos ki­sütőcső foganatosítási alakjla, azáltal! jellemezive, hogy a gáztalanitamdó elektróda és a segédelektróda hatásos 95 felületei közel egyenlőelk. 3. Elektromos kisütőcső, azáltal jelle­mezve, hogy a gáztalanítandó elek-1 tróda több, a csövön belül egymástól elszigetelt, külön áramhozztávezető 100 huzalokkal ellátott és olymódon kiké­pezett és egymáshoz képest elrendezett részből áll, hogy az ezen részek között fellépő kisütés segítségével a részek gáztailaníthatók. 105 3. A 3. igényben védett elektromos kisütő­cső foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy az elektróda sízimtmetri­kusian elrendezett, üreges oldalukkal egymásfelé fordított két félhenger-kö- 110 penyből áll. 1 rajzlap melléklettel. l'allas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom