88623. lajstromszámú szabadalom • Indítószerkezet szinkronfázisátalakítók útján táplált indukciós mótorokhoz

értéket meghaladja, amely pillanatnyi gerjesztésének megfelel. A stabilitás azonban csekély gerjesztésnél, vagyis az üresjárás közelében aránylag csekély és csupán a 5 gerjesztés fokozásával növekszik fokozatosan. A szinkrónfázisátalakítókat pedig gyakran aránylag csekély üres járási árammal szerkesztik úgy, hogy igen csekély túlterhelő képességgel bírnak. A (c) 10 rúgó túlságos megfeszítésével tehát túlnagy terhelést lehet előidézni, melynek következtében a fázisátalakító fázisból kieshetik. A fent leírt, eddig alkalmazott szabályozószerkezet a már bekövetkezett 15 túlterhelést igyekszik kiegyenlíteni azáltal, hogy a fázisátalakító gerjesztését utólag fokozza, ill. hogy ennek révén az indukciós mótor kapocsfeszültségét növeli. Ezen szabályozási mód azonban nem felel 20 meg a célnak. Ha már ugyanis bekövetkezett oly túlterhelés, amely az illető pillanatban fennálló gerjesztésnél a fázisátalakító stabilitási határán túl van, a feszültségnek utólagos növelése már nem állít-25 hatja helyre a stabilitást. Ennek oka abban rejlik, hogy az indítóellenállás bizonyos nagyságánál a terhelés a feszültség négyzetével arányosan növekszik és így a feszültség növelése alkalmával a mótor-30 nak és a fázisátalakítónak terhelése nagyobb mértékben emelkedik, mint a fázisátalakító stabilitási tartománya, miért is ily körülmények között a gerjesztés erősítése a terhelés növekedését sohasem tudja 35 utolérni. A találmány tárgya oly berendezés, amely ezen hátrányt kiküszöböli, amenynyiben meggátolja, hogy az indukciós mótor indításakor a mótor és ennek megfele-40 lően a fázisátalakító nagyobb terhelést kapjon, mint amekkora megfelel a fázisátalakító által a motorra táplált mindenkori kapocsfeszültségnek, ill. a fázisátalakító mindenkori gerjesztésének. Ennek kö-45 vetkeztében a fázisátalakító nem. szenvedhet oly túlterhelést, amely meghaladja a mindenkori gerjesztésének megfelelő stabilitási határt és így nincs azon veszélynek kitéve, hogy a fázisból kiessen. 50 A találmány azon alapszik, hogy a mótor, ill. a fázisátalakító által felvett terhe, lést mérő wattméter szabályozóhatása alá helyezett vezérlőszerv még a mótor mindenkori kapocsfeszültségétől függően, ön-55 működőleg változó erő hatása alá is van helyezve. Ezen, a mótor kapocsfeszültségétől függőleg önműködően változó erőn kívül célszerűen még egy ugyanezen értelemben ható, azonban az indításra szolgáló kezelő- 60 szerv révén önkényesen változtatható erőt alkalmazunk. A mellékelt rajzban ezen utóbbi elrendezésnek egy példaképem meg oldása van vázlatosan feltüntetve. Az 1. ábrában feltüntetett példánál a 65 (d) indítóemelő segélyével változtatható feszültségű (c) rúgó meg van tartva, mely a (b) vezérlőemelőre ható (F) wattmérővel ellentétesen működik. Emellett azonban még a (b) vezérlőemelőre, ugyancsak 70 az (F) wattmérővel ellentétesen ható (h) szolenoid van alkalmazva, mely az (m) mótor kapocsfeszültségétől függoleg önműködően változó erőt szolgáltat. Ezen célból a szolenoid tekercse közvetetlenüJ 75 vagy közvetve az (U) fázisátalakító (p2) szekundértekercselésének kapcsairól van táplálva. Azonban tetszőleges eszközöket alkalmazhatunk arra, hogy az (F) wattmérővel ellentétesen ható, önműködően 80 változó szabályozóerőt az (m) mótor mindenkori kapocsfeszültségével függő viszonyba hozzuk. A függőviszonynak nem kell olyannak lennie, hogy a szabályozóerő a kapocsfeszültséggel arányosan vál- 85 tozzék, hanem elegendő, ha a kapocsfeszültség növekedésével a szabályozóerő is nagyobbodik, vagy pedig ha a kapocsfeszültség változásával akár ellentett értelemben változik. Mivel a fázisátalakító- 90 nak minden gerjesztésnél bizonyos stabililitási tartománya van, mely a gerjesztés növekedésével tágul, úgy az említett, sza bályozóerő változásának a kapocsfeszültség változásait nagyság tekintetében sem 95 kell pontosan köpetnie, hanem csupán az fontos, hogy a (h) szabályozóerő változásai az (m) mótor kapocsfeszültségének változásaival időbelileg lényegileg összeessenek. Magától értetődik, hogy az időbeli 100 összeesésnek sem kell pontosnak lennie. Ellenkezőleg, célszerű, ha a (h) szabályozóerő változásai a mótor feszültségének változásaihoz képest késnek, amit pl. folyadékkataraktus közbeiktatásával érhetünk I0í el. Habár legcélszerűbb az önműködően változó (h) ellenerőt közvetetlenül a mótor kapocsfeszültségétől leszármaztatni, az bármely oly szervvel is hozható függő viszonyba, amely a maga részéről viszont a n( mótor kapocsfeszültségétől függ, pl. a fázisátalakító (g) gerjesztőgépének (al) szabályozó ellenállásával. Mivel azonban a mótor kapocsfeszültségének változása az (al) rheostat változásait csak bizonyos te- n; hetetlenséggel követi, úgy a folyadékkata-