88602. lajstromszámú szabadalom • Ujítás lószerszámokon

nya van. Világos, hogy a 12. ábrán feltün­tetett rendes helyzetében e csatt ismert módon működik. Ha viszont az (u) ten­gelyt az (u') karnál fogva a jelzett nyíl 5 irányában kb. 100°-kai elfordítjuk, úgy éppen a tengelynek könyökszerű kikép­zése folytán, a (d) tövis az (s) szíj lyukjá­ból kihúzódik és ezáltal az (s) istrángszíj kiszabadul. A rajzolt helyzetében az (u') 10 kart, egyik irányú kilengés ellen, a (t) keretnek (t") ütközőnyúlványa, másik irányú kilengés ellen pedig maga a vonó­erő és az (s) istrángnak merevsége bizto­sítja. 15 Az (x) kantárszíj, valamint az (y) homlokszíj, a találmány szerint, szintén oldhatóan vannak a félköralakban meg­hajlított, szélesebb (v) szíj segélyével összeerősítve és pedig azáltal, hogy a (v) 20 szíj szabad végeihez közel egy-egy (v') kivágáspár van, amelyeken az (y) hom­lokszíjat keresztülfűzzük, míg az (y) homlokszíjnak e kivágások közé eső (y) része alatt húzzuk át az (x) kantárszíjat. 25 Ennek szabad végeihez van, a 4., 5. ábrák szerinti (b) csattok segélyével, az (x') zabla hozzáerősítve. Ha az (x') zablát el­távolítjuk, úgy az (x) szíjnak üresen ma­radt és eddig a zablát tartó (x") fülein 30 húzhatjuk át a (z) orrszíjat, ami által a kantárt kötőfékké alakítottuk át. A találmány a példaképpen bemutatott kiviteli alakoktól számos eltéréssel is ké­szíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében 35 változást szenvedhetne. Szabadalmi igények: 1. Lószerszám, főképpen igáskocsilovak számára, azáltal jellemezve, hogy a kápa, a ló jobb- és baloldalának meg-Í0 felelően, két részből áll, melyek a ló gerincét áthidaló (8) kengyel útján, csuklósan vannak egymással össze­kötve. 2. Az 1. alatti lószerszám kiviteli alakja, 45 azáltal jellemezve, hogy a (6) izzasztó­párnának (7, 7) szalagfülei vannak, amelyek a félkápát alkotó (2) lemezre vannak ráhúzva. 3. Az 1., 2. alatti lószerszám kiviteli 50 alakja, azáltal jellemezve, hogy a (3) haslószíj a (2) kápalemez és (6) izzasztópárna között utóbbinak (7) szalagfülein van keresztülvezetve és a kápa felső végének külső oldalára 55 visszahajlítva és ott rögzítve. 4. Az 1—3. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a haslószíjnak a (2) kápalemezre vissza­hajlított (3') végének rögzítésére a (2) kápalemezbe csavart (5) fülescsavar 60 szolgál. 5. Az 1—4. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (3') haslószíjvégnek az (5) rögzítőcsavar, valamint a (4) összekötőcsukló szá- 65 mára áttörései vannak. 6. Az 1—5. alatti lószerszám kiviteli alakja, jellemezve a (2) kápalemez .alsó végén lévő (9) rés által. 7. Az 1—6. alatti lószerszám kiviteli 70 alakja, jellemezve kettős, töviseikkel ellentétes irányba néző (c, d), illetőleg (c', d') csattok alkalmazása által. 8. Az 1—7. alatti lószerszám kiviteli alakja, jellemezve a kettős csattot összekötő (b, b) rudacskák és ezek kö­zött fekvő (b') keretnyílás, valamint az egyik csatt síkjára merőlegesen álló és annak tövistengelye felett el­rendezett (e) kerettoldat által. 80 9. Az 1—8. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (i) nyaklónak és (h) vállszíjnak oldható összeerősítésére a ló gerincét áthidaló (g) szíj szolgál, melynek két végén 85 egy-egy (g") rés van, a (h) vállszíj át­bocsátására, középrészének két oldalán pedig egy-egy ferde (g') rés van, az (i) nyakló és (h) vállszíj közös átbocsá­tására. 90 10. Az 1—9. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (x) kantárszíjnak és (y) homlokszíjnak oldható összeerősítésére, ívalakban meghajlított (v) szíjszalag szolgál, 95 melynek végein a homlokszíj átfűzé­sére egy-egy (v') réspár van, hogy továbbá az (x) kantárszíj, illetőleg pofaszíj az (y) homlokszíjnak a (v') réspár között haladó (y') része és a (v) 100 szíj között van áthúzva. 11. Az 1—10. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a szügyelőt egy kétrét meghajlított, la­pos „U" keresztmetszetű, száraival le- 105 felé nyúló (j) szíjszalag alkotja, mely­nek szabad végein, az (s) istráng át­bocsátására, egymást fedő kettős (r) kivágások vannak, míg mellső részén, csakis a külső száron (1) rések vannak 110 a külső (k) szügyelőt tartó (m, n) rög­zítőszerv átbocsátására. 12. Az 1—11. alatti lószerszám kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom