88337. lajstromszámú szabadalom • Viharbiztos lámpa
Megjelent !{):->(). évi október hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI jKEHL SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 88337. SZÁM. — Il/d. OSZTÁLY. Viharbiztos lámpa. Gergely Testvérek Fém- és Lámpaárugyári cég* és Schlemmer Oszkár kapitány hajózási felügyelő Budapest. A bejelentés napja 1924. évi május hó 30-ika. A hajózásnál és vasúti üzemben világítási, főleg azonban jelzési célokra használatos lámpáknak az a hátránya, hogy szélben könnyen kialszanak, mely körülmény 5 súlyos halesetek előidézője lehet. Jelen találmány tárgyát oly lámpa alkotja, mely ezen hátránytól mentes, amennyiben a legerősebb viharban sem alszik el. Ezt az eredményt a találmány szerint azáltal ér-10 jük el, hogy a lámpaházban úgy a levegőbeáramlás, mint az eltávozó égéstermékek útjában a levegő, illetve égéstermékek többszörös irány- és sebességváltozását előidéző szerveket rendezünk el. A találmány-15 beli lámpánál gondoskodtunk továbbá arról is, hogy a szokásos üvegharang kicserélése minden szerszám mellőzésével, puszta kézzel foganatosítható legyen. Eddigelé ugyanis harangcseréléskor a védő-20 karikát tartó és a lámpaház felső és alsó részét egymással összekötő karok szögecseit kellett elpusztítani, vagy pedig — amennyiben e karok forrasztás útján voltak rögzítve — a karokat kellett leolvasz-25 tani. A mellékelt rajzon jelen találmány tárgyát egy a gyakorlatban használatos lámpán mutatjuk be példaképen és pedig az 1. ábra függőleges metszetben, míg a 80 2. ábrán a védőkarikát és az ezt tartó karokat felülnézetben. Az ismert kiképzésű lámpaház alsó (1) részében bizonyos térköz fenntartása mellett egymásba helyezett két (2, 3) töl-85 csér foglal helyet. A bemutatott foganatosítási példa szerint a külső (2) tölcsér falában inkább az alsó szél közelében, a belső (3) tölcsérnél pedig inkább a felső tölcsérszél közelében köröskörül elrendezett lyukak vannak kiképezve, úgy hogy a szoká- 40 sos (4) lyukakon beáramló levegő a feltüntetett nyilak irányában halad a lámpaházban elrendezett (5) lámpához. A belső (3) tölcsér vízszintes karimája (6) kivágásokkal van ellátva, melyeken a levegő í5 a tölcsérközből felfelé áramolhat, de útjában a befelé álló (7) karimába ütközik és lefelé kénytelen haladni. Az égéshez szükséges levegő tehát zeg-zugos úton kénytelen haladni és minthogy az átáram- 50 lási keresztmetszetek folyton változnak, a levegő áramlási sebessége is ennek megfelelően változik. A tulajdonképeni égési teret körülvevő (8) üvegharangon a kéményül szolgáló, 55 csonkakúpalakú (9) cső foglal helyet, melynek felső széle a lámpaház felső (10) részén ismert módon (11) csuklós pánt segélyével forgathatóan megerősített (12) lámpakalapban létesített felső (13) lyuk- 60 sor fölé nyúl úgy, hogy az égéstermékek a feltüntetett nyilak irányában bukóáramlással távozhatnak. A (8) üvegharangot védő karika és az ezt tartó karok az eddigelé használatos 65 lámpáknál vagy szögecselés vagy forrasztás segélyével vannak rögzítve, miért is az üvegcsere körülményes. Ezt megszüntetendő, jelen találmány szerint a lámpaház felső (10), valamint alsó (14) részén 70 csak negyedkör alakú (15), illetve (16) karokat erősítünk meg és ezen karok szabad végeit körbehajlítás útján (17), illetve (18) hüvelyekké képezzük ki, melyekbe a felhasított (19) védőkarikát fűzzük be. 75 Ezen védőkarika egyik végén a másik karikavég felvételére szolgáló (20) büvely van megerősítve (2. ábra). A szétszedés