88205. lajstromszámú szabadalom • Kollektorgép

Megjelent 1930. évi november hó 3-án. MA&IAE KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 88205. SZÁM. — Vll/g. OSZTÁLY. Kollektorgép. Japolsky Miklós és Kostenkó Mihály mérnökök London. A. bejelentés napja 1923. évi október hó 19-ike. Svájci elsőbbsége 1922. évi október hó 19-ike. Jelen találmány célja az, hogy kollek" tergépek építését (úgy egyenáram, mint váltóáram számára) a lehető legkisebb kefeszikrázással lehetővé tegyük. A leg-5 fontosabbnak látszik a rövidzárlati ára­mok eltávolítása, melyek több, különböző potenciálú lemeznek áthidalása folytán ugyanezen kefén fellépnek. Ehhez a jelen találmány szerint két szomszédos lamella 10 közötti szigetelési szélességet egyenlőre vagy nagyobbra készítjük, mint a kefe­szélesség, mimellett azonban az armatúra­áramot nem szabad megszakítani, amit azáltal érünk el, hogy az összes kefék 15 sohasem fekszenek fel egyszerre a szige telesre úgy, hogy az armaturaáram a kol­lektornak bármely állásánál semmi körül­mény közt sem szakíttatik meg. A mellékelt rajzon a találmány tárgya 20 nak példaképem foganatosítási alakja van feltüntetve, az 1. ábrában (R) váltóáramú kollektorgép­nek rotorja és (S) annak státora. A státor tekercselés (ls, 2s, . . . 6s)-el vannak je 25 lölve. (T) forgóáraimú transformátor. En­nek priméi-tekereselése háromszögben van kapcsolva és kapcsai (I, II, III)-nál van­nak; az (1T, 2T, . . . 6T) sekunderteker­cselós csillagban van kapcsolva és az (ls, 30 2s, . . . 6s) státortekercselésen át van a kefékkel összekötve. Emellett a lamella­szigetelés szélesebb, mint a kefeszélesség, Az 1. ábrán berajzolt kefehelyzet pillana­tában a (2, 4, 6) kefék ki vannak kap-85 csolva, viszont az (1, 3, 5) kefék be van­nak kapcsolva. A rotornak V* lamella­osztással való elforgatásánál az (1, 3, 5) kontaktusok megszakíttatnak, viszont a kollektor a (2, 4, 6) kefékkel köttetik össze. Ily módon két szomszédos lamella 40 között sem rövidzárlati áramok, sem pe­dig teljes árammegszakítás nem követ kezhetik be. A 2. ábrában feltüntetett foganatosítási alaknál az összes nagy önindukcióval 45 bíró külső részek (a jelen esetben a trans­formátor sekundértekercselése és a státor­tekercselés) sokszögben vannak egymás­hoz kapcsolva, melynek csomópontjaihoz vannak a kefék csatolva; ebből a vázlat- 50 ból könnyen látható, hogy semmi körül­mény között sem szakítható meg egy ön­indukcióval bíró áramkör. Az önindukcióval bíró és a kefékkel összekötött külső részeknek sokszögben 55 való kapcsolása által a kommutációs ára­mok reaktancia-feszültségének alacso­nyabbá tétele következik be, miáltal a kollektoron való szikraképződés lényege­sen csökkentetik. 60 Azokat a keféket, melyek a kollektor­lemezekkel szemben ugyanazt a helyzetet foglalják el, pl. az 1. ábrán levő (1, 3, 5), vagy (2, 4, 6) keféket és a 2. ábrán levő (1, 4, 7, 10), vagy (2, 5, 8, 11), vagy (3, 6, 9, 65 12) keféket itt „ugyanolyan fajtájú" kefék­nek nevezzük. Az 1. ábrában csak kétféle kefefajta és a 2. ábrában háromféle kefe­fajta van feltüntetve. A (h') és (h2) la­mella- és szigetelési szélességeknek a (h) 70 kefeszélességhez való -j— és —p- viszonyait h 11 itt (m) és (n)-nel jelöljük. Az 1. ábrábaji pl. m=l, n=l és a 2. áb­rában m=l, n=2. Ha a kefefajták száma m+n és ha a közöttük levő fázisszög 75 egyenlő, úgy ezáltal a kefék és a kollek­tor közötti egész felfekvési felületet ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom