87513. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási foglalat

. Megjelent 1931. évi március hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 87513. SZÁM. — VII/h. OSZTÁLY. Kapcsolós foglalat. Engel Károly cég Budapest, mint Földes Miklós budapesti mag-ánhivatalnok jog-utódja. A bejelentés napja 1923. évi február hó 19-ike. Á gyakorlatban használatos kapcsolós foglalatok közös sajátossága, hogy a ren­desen szigetelő anyagból készült kapcsoló fogantyút az áramzáró kontaktust létesítő 5 fémbetéteket tartalmazó forgórésszel kö­zös fémtengely köti össze. Emellett a forgórész, mely a vonatkozó előírások szerint rendesen szigetelő anyag­ból, elvétve fémből készül, pl. csavar vagy 10 sasszeg útján van a fémtengellyel össze­erősítve, míg a fogantyút inkább a fém­tengelyre szokták ragasztani. A kapcsoló fogantyúnak, a forgórésznek és az ágyazó tengelynek különálló alkatrészek gyanánt 15 való kiképzése és az említett módon való összeerősítése többrendbeli hátránnyal jár. Ez a megoldási mód egyrészt költsé­ges, másrészt nem nyújt kellő biztonságot, mert a forgórész felerősítő szervének (csa-20 varnak, sasszegnek) a vékony fémten­gelybe való behelyezése folytán a kapcsoló bizonytalanul működik. A jelen találmány az említett három résznek, a kapcsolófogantyúnak, a forgó-25 résznek és a tengelynek egyetlenegy testté való egyesítésében áll. A találmány tár­gya tehát oly kapcsoló, melynél a kikap­csoló tengelye a forgórésszel és a kapcsoló fogantyúval egy darabból készült szige-30 telőtest, pl. porcellán, steatit. Ezen egységes test beszerelésének lehe­tővé tétele céljából a foglalat szigetelő­testének, az ú. n. körnek kerületén az egy­séges test beágyazására alkalmas kivágás 85 vagy öböl, a kő belső terében pedig az egységes test tengelyvégének megfelelő furat van kiképezve. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképpeni foganatosítási alakját szem­lélteti. Az 40 1—3. ábrák a találmány szerinti egysé­ges test oldal-, fölül- és elölnézete. A 4. ábra a foglalat szigetelő testének az úgynevezett kőnek fölülnézete. Az 5. ábra részleges oldalnézete. A 45 6. ábra a felszerelt kapcsoló foglalat fö­lülnézete. Az (1) fogantyútengely, a (4) forgórész és maga a fogantyú, megfelelően tagolt egységes testté vannak egyesítve, mely 50 valamely szigetelő anyagból, pl. porcel­lánból, steatitból készül. A fogantyú (2) szára a (3) helyen négyszögletesen van kiképezve, mely négyszögletes rész két átellenben fekvő oldalához egy-egy (9) 55 rúgó támaszkodik. Az (5) kő kerületének egy helyén (7) kivágás vagy öböl van ki­képezve, melybe az egységes test (2) szá­rát behelyezzük, ha a testet azután befelé toljuk, az (1) tengelyvég a (6) furatba 60 illeszkedik. A forgatható egységes test négyszögletes (3) részének két átellenben fekvő oldalához támaszkodó (9) rúgók a foglalat porcellántestébe a (8) furatokon oldalról becsúsztathatok. Ezek a rúgók a 65 négyszögletes (3) részt akként szorítják maguk közé, hogy a (3, 4) részek között kiképezett vállak folytán a test egyrészt a fogantyú felé (tehát jobbra) el nem mo­zoghat és másrészt a rúgók a tengelynek 70 45°-nál nagyobb szögelfordulása esetén a forgórészt pillanatszerűleg átdobják. A (9) rúgók szerepe az eddigi berende­zéseknél alkalmazott rúgókhoz képest ki­bővült, amennyiben nem csupán a forgó- 75 rész kapcsolására szolgálnak, hanem an-

Next

/
Oldalképek
Tartalom