87461. lajstromszámú szabadalom • Harisnya

Megjelent 1931. évi március hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI jKpgnL SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 87461. SZÁM. — I/LL. OSZTÁLY. Harisnya. Fischmann Ignác és Ferenc gyárosok Budapest. A bejelentés napja 1923. évi december hó 19-ike. Tudvalevő, hogy a harisnyáknak fej­része sokkal hamarább megy tönkre, mint a szára. Még a fejrésznek gyakori folto­zása által sem érjük el, hogy a két résznek 5 tartóssága egyenlő legyen. Eddig ezen úgy iparkodtak segíteni, hogy az elron­gyolódott fejrészt a szárról levágták és azután a harisnyát megfejelték, ami vagy úgy történt, hogy a szárhoz új fejrészt kö-10 töttek hozzá, vagy pedig valamely ugyan­csak elrongyolt harisnyának szárából egy fejrészt szabtak ki, amelyet azután a szár­hoz hozzá varrtak. A harisnyának ezen javítási módja egyrészt költséges és szak-15 értelmet kíván, másrészt pedig a vágások helyén a foszlás megakadályozása céljá­ból a szélek föltétlenül beszegendők. Az ily beszegett szélek egymáshoz varrva eze­ken a helyeken a harisnyát megvastagit-20 ják és a lábat nyomják. Jelen találmány tárgyát harisnya ké­pezi, melynél az elrongyolt fejrész igen egyszerűen eltávolítható és újjal kicserél­hető. 25 Ezt a találmány szerint azáltal érjük el, hogy a harisnyának fejrésze és szára két külön darabot képez, melyek egymással könnyen oldható módon vannak össze­kötve és pedig célszerűen úgy, hogy az 80 egymáshoz illeszkedő élek csak egymáshoz érnek, vagyis egymást át nem lapolják. A csatolt rajz jelen harisnyának példa­kénti kiviteli alakját tünteti fel oldal­nézetben. 85 A harisnyának (a) szára és (b) fejrésze két külön darabot képez, melyek a (c) vonal mentén egymáshoz illeszkednek. A két harisnyarész a (c) vonal mentén egy­mással össze van varrva és pedig átfogó öltésekkel, úgy hogy az egymáshoz tar- 40 tozó szélek egymáshoz illeszkednek, de egymást át nem lapolják. Természetes, hogy a két harisnyarész­nek illeszkedési (c) vonala nemcsak úgy, mint ahogyan az a rajzon fel van tün- 45 tetve, hanem bárhogy másképpen is vezet­hető. Ha a (b) fejrész elrongyolódott, akkor a (c) vonal mentén a varratból a varrószá­lat kihúzzuk, mire a (b) fejrész az (a) 50 szárról leválik és az (a) szárhoz új (b) fejrész hozzáerősíthető. Az (a) szárrész és (b) fejrész szabvány szerint készülnek s így mindegyik (a) szárrészhez tetszésszerinti számú (b) fej- 55 rész gyártható, melyekből a harisnyákhoz már a harisnya beszerzésénél több darab hozzáadható, vagy pedig a (b) fejrészek pótlás céljából, szabványos méretük és alakjuk folytán utólag is beszerezhetők. 60 Szabadalmi igények: 1. Harisnya, jellemezve két külön darabot képező egymással oldható módon össze­kötött fejrész és szár által. 2. Az 1. alatt igényelt harisnyának kivi- 65 teli alakja, azáltal jellemezve, hogy a fejrésznek és szárnak egymáshoz erősí­tendő szélei egymás mellé illeszkednek. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt harisnya kivi­teli alakja, azáltal jellemezve, hogy a 70 harisnyák fejrésze és szára illeszkedési szélükön kihúzható szállal átfokó ölté­sekkel van összevarrva. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom