87332. lajstromszámú szabadalom • Hajóhajtómű

. Megjelent 1931. évi április hó 160-én. MAGYAR KIRÁLYI jUSK SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 87333. SZÁM. — XV/a. OSZTÁLY. Hajóhajtómű. Denny Maurice E. Leven Sliip Jard Dumbarton és Edg-ecombe Frederick Thomas A. B. D. Argyllshire, mint Hay F. Marley jogutódja. A bejelentés napja 1922. évi november hó 23-ika. A találmány tárgya hajtómű, különösen sekélyjáratú hajókhoz, amely erős előre­hajtó hatás mellett a változó merüléssel szemben igen kevéssé érzékeny. 5 Az áramvonalelmélet szerint az áram­vonalaknak a hajótő irányából oldalra való eltolódása nyomást gyakorol a hajó orrára. Éppen úgy a hajó törzsének leg­szélesebb része mögött levő víz is nyomást D gyakorol az utóbbira. Az orrnyomás az előrehajtásnak ellene működik, a farnyo­más pedig erősíti azt. Nyugodt felszínű, surlódásnélkiili kö­zegben a két nyomás egyenlő volna és 5 előrehajt ássál szemben ellenállás nem lépne fel. A tényleg fennforgó körülmé­nyek között azonban a két nyomás nem egyenlő és az orrnyomásnak a farnyomás fölötti túlsúlya lényeges részét teszi a 0 hajóellenállásnak. Ha a far közelében, a nyomási övön be­lül propellert rendezünk el és vele nagy víztömeget szorítunk hátra, akkor az előrehajtó farnyomás csökken és a hajó-5 ellenállás megfelelően megnövekedik. Iia a propellereket úgy rendezhetnénk el, hogy azok az ismét záródó áramvonalak körén kívül működhetnének, akkor az előrehajtó nyomás alig csökkenne és az 0 előrehajtó teljesítmény lényegesen emel­kedne. Azonban ez eddig, másfajta, jelen­tékeny veszteségek fellépése nélkül nem volt lehetséges. A találmány célja az, hogy a hajtó-5 művet az áramvonal záródási körén kívül rendezzük el annyira, hogy a hajtóműnél és tengelyirányban mögötte lényegileg csak nyugodt víz legyen. A találmány szerinti hajtómű, amely ezt az eredményt lehetővé teszi, ismert faj- 40 tájú két lapátkerékből van összeállítva, melyek mindegyikét a hajó középvonalá­val párhuzamosan ágyazott tengely körül elrendezett karok alkotják, amelyek külső végükön több rövi dmenetű-csavaralakú 45 lapátot hordanak. A két kerék lapátjai ellenkező menetűek, ,a kerekek ellenkező irányban forognak és a legnagyobb manő­verezési képesség elérése céljából célsze­rűen úgy vannak elrendezve, hogy a felső 50 lapátok előrehaladásnál egymáshoz képest kifele mozognak. A lapátkerekek a hajófaron vagy ennek valamely más részén elrendezett felépít­ményen, pl. a farhajlaton, vagy a kerék- 55 dobkarzaton lehetnek elrendezve és a víz­szine felett olyan magasságban fekszenek, hogy csak a tengely alatti egy részük me­rül a vízbe. Célszerűen normális merülés­nél és teljes menetben ,a legalsó lapát 60 éppen bemerül. A rajzon a találmány szerinti hajtómű egyik példaképpeni foganatosítási alakja van feltüntetve, ahol az 1. ábra a hajtómű hátulnézetét, a 65 2. ábra pedig ugyanannak oldalnézetét tünteti fel. A két lapátkerék egymás mellett, illetve ugyanazon vízszintes síkban van ágyazva, lapátjai ellenkező menetűek és pedig a 70 jobboldali kerék lapátjai jobbra, a bal­oldali kerék lapátjai pedig balra forog-

Next

/
Oldalképek
Tartalom