87010. lajstromszámú szabadalom • Furnér gyorsszárító készülék

. Megjelent 1931. évi május hó 1-én. MAGTÁR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 87010. SZÁM. — VlII/c. OSZTÁLY. Furnér-gyorsszárító készülék. Szántó László és Társai Budapest. A bejelentés napja 1923. évi február hó 21-ike. A fornérral ellátott bútorrészek enyve­zése aránylag csak igen lassan szárad, úgy hogy a fornérral bevont bútorrészeket tel­jes megszáradásukig két-három hétig kell 5 présben tartani. Megkísérelték a száradást azáltal gyorsítani, hogy két bútorrészt for­néros oldalával egymás felé fordítottak és közéjük felmelegített zinklemezt helyeztek és evvel együtt tették a bútorrészeket a 10 présbe. Mivel azonban ezen zinklemez aránylag hamar kihűl, ez a száradást csak lényegtelenül gyorsította. Amellett gyakran előfordul, hogy ezen fémlemezt túlságosan felhevítették,' miáltal az egész fornérozási 15 munkát elrontották. Jelen találmány fenti hátrányokat az­által küszöböli ki, hogy a szárítandó for­néros bútorrészek közé az egyszerű fém­lemez helyett villamos fűtőtesttel ellátott 20 kettős lemezt helyez, mely kívánt hőfokát állandóan megtartja, úgy hogy az eddigi két-három hetes száradási idő két-három órára rövidül meg. Tekintettel arra, hogy csak aránylag alacsony hőfok (kb. 70° C.) 25 tartandó fenn és a melegveszteség is cse­kély, ezen készüléknek igen kevés az áram­fogyasztása és kevés az üzemköltsége és éppen az alacsony hőfok folytán a fűtő­test is igen tartós. 80 A rajzon egyik példaképem kiviteli alakja látható jelen találmánynak: az 1. ábra a készüléknek távlati képét mu­tatja, míg a 2. ábra a szárítandó bútorrészek közébe-85 szorított készülék homloknézetét mutatja. A készülék két (b ,c) sima felületű fém­lemezből áll, melyek a szárítandó fornéros bútorrésznek megfelelő alakúak és nagysá­gúak és melyek közé a tetszőleges kivitelű (d) villamos fűtőtest van süllyesztett fejű 40 csavarokkal oldhatóan erősítve úgy, hogy szükség esetén a fűtőtest könnyen javítható. A kapcsolódugóval ellátott (f) kettős villám­vezeték a (g) helyen torkollik be a (d) fűtőtestbe. Utóbbinak (h) kiugrásai védik 45 a villamvezeték (g) csatlakozó helyeit az esetben, ha a készüléket felső szélével a földre helyezzük. A (k, k') munkadarabo­kat a szokásos módon enyvezzük össze az (i, i') íornérlapokkal, utóbbiak közé helyez- 50 zük a (b, c, d) készüléket és végül az egé­szet présbe helyezzük, amely a A—A nyilak irányában nyomást fejt ki a munkadara­bokra. Végül a vezetéket a világítási háló­zatba bekapcsoljuk, néhány órára és kihü- 55 lés után az egyes részeket ismét szétszed­jük, mikor is a fornérlemezek szilárdan tapadnak a fához. Az (e, e) fogantyúk a készülék kezelését megkönnyítik. Jelen készülék, lényegének érintése nél- 60 kül a példaképen bemutatott kiviteli alak­tól számos eltéréssel is készíthető. Szabadalmi igények: 1. Fornér-gyorsszárítókészülék, mely a szá­rítandó fornéros bútorrészek közé szo- 65 rított felhevített lapból áll, azáltal jelle­mezve, hogy ezen lap villamos melegítő­berendezéssel van ellátva. 2. Az 1. alatti készülék kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a villamos me- 70 legítőberendezést alkotó villamos fűtő­test két fémlemez közé van oldhatóan erősítve. 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom