86560. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés plasztikusan ható morgóképek vetítésére

— 2 — csak a másikat lássa, a képeket két külön­böző színben vetítjük, pl. olymódon, hogy a felvételpárok közül az összes baloldali filmképeket vörösre ós az összes jobboldali 5 íilmképeket zöldeskékre színezzük. A szí­nezés nem a felvételkor történik, hanem célszerűen a már előzetesen megfestett po­zitív filmre másolhatunk vagy a pozitív filmek előhívásakor megfelelő színezőfiir-10 dőket használunk. A két egymás fölé ve­tített vörös-, illetve zöldeskék képet, mely szabad szemmel még mindig bántó, elmo­sódó és vibráló vetítést ad, a találmány értelmében oly szemüvegen keresztül 15 szemléljük, melynek egyik üvege vörös-, a másik zöldeskék színű, azaz, az üvegek színei a vetítések színeivel megegyeznek. Ezáltal azt a meglepő eredményt érjük el, hogy az egyik szemünk a vörös üvegen át 20 csak a vörös színű vetítést, a másik sze­münk a zöldeskék üvegen keresztül csak a zöldeskék vetítést látja. A két különálló kép egyesítéséből keletkező összkép nem látszik színesnek. Ezen jelenség magyará-25 zata abban rejlik, hogy a vörös és zöldes­kék úgynevezett „kiegészítő színek", me­lyek együttesen a fehér érzését keltik. Ilyen kiegészítőszínek még pl. a narancs a ciánkékkel, a sárga az indigókékkel, a 30 zöldessárga az ibolyával, a zöld a bíbor­ral stb. A kiegészítő színek alkalmazásától el is tekinthetünk. Ebben az esetben tetszés szerinti színhatásokat a legegyszerűbb mó-35 don érhetünk el anélkül, hogy a költséges és körülményes színes fényképezést kel­lene felhasználnunk. A mellékelt rajz a találmány szerinti eljárás foganatosítására szolgáló beren-Í0 dezés példaképen vett foganatosítási alak­jait mutatja. Az 1. ábrán két vetítőgép, illetve fel­vevőgép látható, melyeknek hajtószerke­zetei kényszermozgásúan vannak egymás-45 sal kapcsolva és a két gép egy közös váz­ban olymódon van elrendezve, hogy min­denkori beállításuktól függetlenül optikai tengelyeik egymást a rendszer szimmetria­tengelyében metszik. 50 A sztereoszkop mozgófényképfelvétel­nél a költségek lehető csökkentése céljá­ból az 1. ábrán látható kettős gép helyett a rendes sztereoszkop fényképfelvevőgép elve alapján szerkesztett egyetlen mozgó-55 fénykép felvevőgépet alkalmazhatunk, melynél két különálló film helyett egyet­len kettős szélességű filmet használunk. A két film, illetve a kettős film összetar­tozó képei a találmány értelmében egy fél képhosszal egymáshoz viszonyítva el van- 60 nak tolva (3. ábra), miáltal azt a különös műszaki előnyt érjük el, hogy ugyanazon felvételi sebesség mellett a mozgás két­szer annyi fázisát rögzítjük, mint eddig, azaz a jelenlegi mozgóíényképl'elvételek- 65 kel szemben kétszer annyi pillanatot örö­kítünk meg és a filmet szakaszos tovamoz­gatás céljából csak fél képhosszal kell to­vább iktatni. A vetítés tehát a jelenlegi mozgófényképvetítéssel szemben nyugod- 70 tabb és tökéletesebb anélkül, hogy a filmet a fehT ételi sebességnél nagyobb sebesség­gel kellene lepergetnünk, mimellett a ve­títőernyő kétszerannyi ideig van megvi­lágítva, tehát a kép világosabb lesz, illetve 75 ugyanazon világosság elérése céljából gyengébb fényforrást alkalmazhatunk. Mivel a két szem az egyes fényingerek utóhatásalt a rendelkezésre álló rövid időre való tekintettel képtelen egymástól 80 elválasztani, a sztereoszkópikus hatást a két képnek egymáshoz viszonyított félkép­hosszal való eltolása nem befolyásolja. Az 1. ábrán az ismert szerkezetű vetítő-, illetve felvevőgépek (1) és (2)-vei, a hajtó- 85 szerkezeteket kényszermozgásúan össze­kötő kardancsukló vagy hasonló (3)-al, a gépek optikai tengelyei (4) és (5)-tel, a rendszer szimmetriatengelye (6)-al, a ve­títő ernyő (7)-el van jelölve. Az (1) és (2) 90 gépek a (6) szimmetriatengely vonalában elrendezett (10) rúdon csúsztatható (11) vezetékhez csatlakozó (8, 9) csatlórudak utján egymással kényszerkapcsolatban állanak oly célból, hogy a (4, 5) optikai 95 tengelyek a gépek mindenkori beállításá­tól függetlenül egymást a (6) szimmetria­tengelyben messék. A gépek beállítása, illetve a (3) kardancsukló, mint fixpont körül való elforgatásuk a (11) vezetéknek 100 a (10) rúdon való elcsúsztatása és tetszés szerinti módon való rögzítése által törté­nik. Adott esetben az 1. ábrán feltünte­tett foganatosítási alaktól eltérően sztere­oszkópikus felvételekhez két egymással 105 párhuzamos optikai tengelyű, azonban kö­zös hajtószerkezettel ellátott gépet is al­kalmazhatunk. Az 1. ábrán látható vetítőgép minden további átalakítás nélkül mint felvevőgép no is alkalmazható. A hajtószerkezetekkel kényszermozgásúan kapcsolt fényelzárók egymáshoz viszonyítva célszerűen olymó­don vannak beállítva, hogy az (1) gép ve­títőnyílása zárva van abban a pillanat- 115 ban, amelyben a (2) gép vetít és viszont, miáltal a (7) vetítőernyő egyenletes és folytonos megvilágítását biztosítjuk. Ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom