86193. lajstromszámú szabadalom • Eljárás olajtartalmú magvaknak vagy anyagoknak az olaj kitermelése céljából leendő előkezelésére

_ 2 — magvak, ill, az olajtartalmú massza a benne lévő olajat a rákövetkező sajtoló el­járásnál igen könnyen adja le, úgy hogy az olaj egész mennyiségét egyetlen sajtoló-5 műveletben kapjuk meg és így egy máso­dik sájtoló művelet elkerülhető. Magától értetődik, hogy az olajtartalmú magvakat vagy anyagokat, átnedvesítésük céljából, az autoklávába való adagolás előtt hideg vagy 10 meleg vízzel is kezelhetjük, ahelyett, hogy azokat nyomás alatt gőzsugár hatásának vetnők alá. Ez esetben a felhevítés gőz he­lyett levegő útján történik és pedig túl­nyomással vagy enélkül. 15 Az eljárásnak egy másik foganatosítási módja szerint, melynek célja igen ritka sajtolt lepények elérése, az olajos masszát a vákuum hatásának alávethetjük anélkül, hogy azt előbb megnedvesítenők, vagyis 20 előzetesen gőzt vezetnénk az autoklávába, avagy a masszát hideg vagy meleg vízzel előzetesen átnedvesítenők; ez azonban bi­zonyos mértékben az olajhozam rovására történik. 25 A következőkbeü erre vonatkozó példa­képpeni laboratóriumi kísérletet is ismer­tetünk: iy2 kg darált földi diót kavaróval el­látott autoklávába helyezünk, amelyet gőz-30 zel 1 /i óra hosszat fűtünk. Ezután az auto­klávát, majdnem tökéletes vákuumig, hir­telen evakuáljuk és a vákuumot néhány percig fenntartjuk. Ekkor a magvakban lévő nedvességnek gyors forrása következik be 85 és ezt a nedvessége L légszivattyú gőzalakban elszívja. Az autoklávában lévő masszát az­után a sajtóba visszük. Ez az eljárás szintén alkalmas arra, hogy a kitermelést csupán' egyetlen sajtoló mű­veletben foganatosítsuk. Az eljárás sem az { olajnak, sem a sajtolt lepénynek minősé­gét nem rontja; ellenkezőleg az így nyert olaj minősége még lényegesen jobb, mint az eddigi eljárás szerint kitermelt olajé. Szabadalmi igények: 1. Eljárás olajtartalmú magvak, termények vagy anyagok előkezelésére, oly célból, hogy a rákövetkező olajkitermelésnél az olaj hozamát fokozzuk, jellemezve az­által, hogy ezen anyagokat felhevítjük l és ezután hirtelen vákuum hatásának vetjük alá, amivel az említett anyagok­ban lévő nedvességnek gyors forrását idézzük elő és az egyes olajtartalmú magvak sejtjeit szétrepesztjük vagy fel­szakítjuk, mire az ekként kezelt masz­szát az olaj kitermelése végett ismert módon (pl. sajtolás útján) dolgozhatjuk fel tovább. 2. Az 1. igényben védett eljárás fogana­tosítási módja, jellemezve azáltal, hogy az olajtartalmú anyagokat a vákuum­ban való kezelés előtt nemcsak felhevít­jük, hanem át is nedvesítjük. \ 3. Az 1. és 2. igényekben védett eljárás: foganatosítási módja, jellemezve azáltal,, hogy a felhevítést és az átnedvesítést egymással egyidejűleg (pl. gőzhozzá­vezetés útján) foganatosítjuk. l'nllas nyomda, Budapoai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom