83818. lajstromszámú szabadalom • Egyetemes méhkaptár

deszkalap alsó széléből, valamint a (dl) ke­ret felső széléből az (n) kapocs falvastag­ságának megfelelően egy kevés le van gyalulva, avégből, hogy összekapcsolás 5 alkalmával az (n) kapcsok a fenékkel egy­szintben helyezkedjenek el, oly célból, hogy a, kaptár vízszintes síkban való el­húzását ne akadályozza és a kaptár alatt hézag ne keletkezzék. Az (nl) kampók szá-10 mára az (a2) deszkában (11), a (dl) pár­kányban pedig (12) hornyot készítünk, mi­ként azt a (d) horonynál már leirtuk. A (dl) párkányban három különböző ol­dalon három (f) röplyuk, illetve nyilás 15 van elrendezve, amelyek belülről behe­lyezhető ékkel szükség szerint zárhatók. Az (a2) deszkalapban szintén készítünk egy (fl) röpnyilást arra az esetre, ha a kaptárt fekvőkaptár gyanánt kívánjuk 20 használni. A fenéklapok fedél gyanánt is szolgál­nak, mikoris az (fl) röplyuk zárandó. Helyzetük mindkét esetben azonos, vagyis a párkányzat van felül, miáltal fenék gya-25 nánt való alkalmazás esetén az (a2) fenék­deszka és a (dl) párkányzat között a mé­hek mozgására, főleg pedig a kaptár tisz­títására elegendő helyet biztosítottunk, míg fedél gyanánt való alkalmazásnál — 30 minthogy az (a2) deszka csaknem felfek­szik a (k) kereteken — a lehetőségét is elhárítjuk annak, hogy a méhek a kerete­ket a fedélhez hozzáépítsék. Az ajtó tulajdonképen három részből 35 áll, ú. m. az (e) keretből, az ebbe illő (h) tömör ajtóból és a kicserélhető (j) ablak­keretből, mely utóbbiban (g) szellőző rá­csot vagy üvegablakot alkalmazunk és azt félfordítókkal vagy más alkalmas módon 40 erősítjük fel az (e) keretre, amely a kap­tárhoz hasonló módon van kapcsolva. A fészeknek a méztártól való elkülöníté­sére a szokásos Hannemann-féle rácsot al­kalmazzuk. , 45 Azon esetben, ha a kaptárt felső vagy középső röplyukúvá akarjuk átcsoporto­sítani, felhasználhatjuk erre a célra az (r) Hannemann rácsot, illetve annak (o) kere­tét, amelyet elzárható (p) kivágással lá-50 tünk el. Az (r) rács az (o) keretnek egyik felüle­tére van erősítve és ha azt a fészeknek a méztártól való elválasztására vagy kö-„ zépső röplyuk képzésére használjuk, akkor úgy helyezzük el, hogy a rács alul legyen; 55 ha pedig a rács keretét felső röplyuk gya­nánt kívánjuk használni, megfordítjuk akképen, hogy a rács legyen felül és azt (dl) párkányzatával felfelé fordított (a2) fedőlappal fedjük le. 60 Hannemann-rács alkalmazása esetére az (n) kapcsokat természetesen kétféle nagyságban kell készítenünk. Ha a kaptárt fekvő helyzetben használ­juk, akkor azok (al) oldalukon nyugsza- g^ nak, a (k) keretek pedig a (c) peremeken függnek, amelyek azért vannak a (b) pe­remeknél kissé szélesebbre hagyva, hogy a (k) keretek mellett az ajtók is akadályta­lanul felhelyezhetők legyenek. 70 A leírt egységek fekvő kaptár alakjá­ban összeállítva, különös előnnyel alkal­mazhatók vándorkaptár gyanánt. Szabadalmi igények; 1. Álló és fekvő kaptár gyanánt egyaránt 75 használható egyetemes méhkaptár, jel­lemezve U-alakban kiképezett, össze­rakható, alul, felül és elől nyitott re­keszek által, melyeknek belső oldallap­jai elől és felül peremekkel vannak el- 80 látva, külső lapjain pedig körös-körül párkányzat van alkalmazva, úgy hogy a kaptár oldalról és felülről is kezel­hető, továbbá ugyancsak párkányzattal ellátott, fedél gyanánt is alkalmazható 85 fenéklap által, amelyen a röplyukak vannak kivágva. 2. Az 1. igény szerinti egyetemes méhkap­tár foganatosítási alakja, jellemezve a párkányok szegélyein elrendezett (1, 11, 90 12) hornyok és (m) kivágások, továbbá (n) kapcsok által, amely utóbbiak az (m) kivágásokon át a hornyokba vezet­hetők, oly célból, hogy a kaptáregysé­geket rázkódás nélkül minden helyzet- 95 ben szilárdan összekapcsolhassuk. 3. Az 1. igény szerinti egyetemes méhkap­tár foganatosítási alakja, jellemezve (o) fakeret által, amelyre Hannemann-rá­csiot helyezünk és ekképpen felső vagy 100 középső röplyuk képzésére alkalmazzuk. 3K rajzlap melléklettel. Pallas nyomda. Buda pest

Next

/
Oldalképek
Tartalom