83565. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés a levegőnek elemeire bontására

(W) csőből kiáramolnak, az (E) hőkicseré­lőben való felmelegítésük után, a (C) kompresszorban újból komprimáljuk, majd ellentétes irányban, az (E) hőkicserélőn í> újból keresztülvezetjük az (F) visszave­zető csőnyalábba, mely a (G) kamra alján lévő folyékony oxigénbe merül. Ezek a gá­zok itt, a nitrogén csekély maradékának kivételével, melyről itt szó lesz, csepp-10 folyósíttatnak. A képződött folyadékot, a (T1 ) csövön át, a (W) cső magasságába emeljük. A rektifikálás maga a. (W) csö­vön keresztül kiáramló gázokat oxigénben mindinkább szegényebbé teszi. Ha a gáz-15 alakú maradvány (nitrogén), melyet a (H) csövön át az (F) visszavezető csőnyaláb­ból kivonunk, bőven megfelel a nitrogén azon mennyiségének, mely a (G) kamrába bevezetett folyékony oxigénben foglalta-20 tik (pl. 2 vagy 3%), akkor az (F) visszave­zető csőnyalábban képződött folyadék gyakorlatilag nitrogénmentes, úgy hogy a (W) csövön kiáramló gázok, melyeknek egy részét (Y)-nál kivonjuk, csaknem tiszta. 25 főleg nitrogénmentes argonból állnak. Ezen eljárással tehát elkerüljük azon tetemes oxigén veszteséget, mely a fent hivatkozott 437013. sz. francia szabadalom alkalmazásából ered. 30 Világos, hogy ha a rektifikáló oszlopban körfolyást végző gázok elpárolgtatása a (C)-ben újból komprimált gáznak a folyé­kony oxigénben való cseppfölyósítása ál­tal kb. a nitrogén és az argon kiválasztott 35 mennyiségéhez viszonyítva, mennyiségi tekintetben pontosan biztosítva van, ak­kor az előállított termékek egyikét ké­pező, az (U) csövön kiáramló oxigén el­pároilogtatása, az (S) csőrendszerben cir-40 kuláló, kezelendő komprimált levegő egy része által, ill. ennek rovására kell hogy történjék. Ennek a levegőnek kb. 4 /s része, tehát a fő rektifikálókészülék (K, K') cső­rendszerében, a többi 7s része pedig a (G) 45 kamra (S) esőrendszerében kell hogy cseppfoilyósíttassék, ahonnan a termelt folyadékot a (T) csövön át újból felemel­jük a fő rektifikáló oszlopba, hogy vele az ezen (T) csövön át abból eltávozó fo-50 lyékony oxigént pótoljuk. Szabadalmi igények: 1. Eljárás a levegőben foglalt oxigén és nitrogén elválasztására, cseppfolyósí­tás és rektifikálás által, nagymennyi-55 ségű argon egyidejű előállítása mellett, azáltal jellemezve, hogy az összes ar­gont és kevés nitrogént tartalmazó oxi­géndús folyadékot, mely az oxigénnek és a nitrogénnek a levegő ismert mó­don való cseppfolyósításával és rektifi- 60 kálásával történő elválasztásából szár­mazik, egy kisegítő rektifikáló körfo­lyamba vezetjük, melyen, zárt áram­körben, az említett három gáznak (Ar., O., N.) argonban igen dús keveréke 65 áramlik keresztül oly mennyiségben, hogy ezen körfolyamban a kezelt oxi­géndús folyadékból származó nitrogén igen kis menyiségben van jelen, mire az igen argondús gázkeveróket, az em- 70 lített zárt áramkörben való áramlása közben,, komprimáljuk, majd a nitro­gén kiválasztása céljából cseppfolyósít­juk, azután a kisegítő rektifikálásra és egyrészt igen tiszta oxigén és másrészt 75 argonban igen dús gáz előállítására használjuk föl, mire azon argondús gázt, a már kivont részét kivéve, újból komprimáljuk és a fent írt módon to­vább kezeljük, mindezt azon célból, 80 hogy az említett oxigéndús folyadék­ból a) argondús keveréket, b) igen tiszta oxigént és c) majdnem teljesen tiszta nitrogént nyerjünk. 2. Az 1. alatt védett eljárás foganatosítási 85 módja, azáltal jellemezve, hogy az ar­gonban igen dús gázkeverékből a csepp­folyósításból származó nitrogént gáz­állapotban kivonjuk, az ekkor képző­dött folyadékot pedig a kisegítő rekti- 90 fikáló oszlopba vezetjük be ennek ama. magasságában, ahol belőle az argonban igen dús gázalakú keverék eltávozik. 3. Az 1. alatt védett eljárás foganatosí­tási módja, azáltal jellemezve, hogy a 95 kapott, igen tiszta, folyékony oxigént egyidejűleg a kezelt komprimált levegő egy részének és az argonban igen, dús gázkeveréknek cseppfolyósítására hasz­náljuk fel, mimellett a komprimált le- IOO vegő cseppfolyósított részét a főrektifi­kálásra, az argondús gázkeveréknek a visszavezető csőnyalábban cseppfolyó­sított részét pedig a kisegítő rektifiká­lásra használjuk fel. 105 4. Berendezés az 1—3. alatt védett eljárás foganatosítására, jellemezve egy ki­segítő rektifikáló oszlop által, melynek alsó részében két (S) és (F) elpárolog­tatócsőrendszer van elrendezve, melyek no közül az egyik (F) esőrendszer vissza­vezető csőnyalábból áll, melynek folya­dékát egy csappal ellátott (J') cső ezen kisegítő rektifikáló oszlop felső részébe vezeti, míg a kisegítő rektifikáló osz- 115 lop ezen felső részéből eltávozó gázokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom