82736. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ciánsók előállítására

— 104 — ben szükséges, hogy a szállítószerkeze­teknek és efféléknek a forró állapotban képlékeny brikettezett adag által való el­tömődését megakadályozzuk. Célszerű to-5 vábbá a brikettezett adagot a reakció­övbe való belépése előtt pl. a gázalakú reakciótermékek melege által előmelegí­teni. A brikettezett massza által nyújtott 10 katalitos oldatfelület, mely a retorta egyik részében a ciánvegyületek tökéletes kép­zését teszi lehetővé, a retorta egy másik helyén is célszerű alkalmazásra találhat, még pedig szénnek egyrészt abból a szén-15 monoxidból való lerakására, mely az adaghoz oly feltételek mellett adatott hozzá, hogy a képződő széndioxid ezután a már képezett ciánvegyületet nem bont­hatja meg, másrészt szénnek abból a 20 szénmonoxidból való lerakására, mely a ciánvegyületetképző reakcióból keletke­zett; az ilymódon lerakott szén ennek­folytán rendkívül tiszta. Katalitos anyagnak legelőnyösebb va-25 sat használni, alkalmasak azonban más oly anyagok is, melyek a szenet reakció­képes állapotban képesek hozni, pl. króm vagy mangán. A jelen eljárás egy előnyös kiviteli 30 módjainál finoman elosztott vas (Ph. G. IV), szén és nátriumkarbonát keverékét s fentemlített szabadalmi leírásban is­mertetett módon készítjük elő, oly célból, hogy a brikettek pórusaiban rendkívül 35 nagy katalitos oldatfelület létesüljön. A keveréket vagy azáltal brikettezzük, hogy azt valamivel az alkálikarbonát ol­vadási pontján túl hevítjük és azután a képlékeny masszát vasdugattyú vagy 40 efféle segélyével sajtoljuk vagy azáltal, hogy vízzel nedvesítjük mindaddig, amíg képlékennyé válik és azután sajtolószájon vagy efélén nyomjuk keresztül. A nedves briketteket ezután előnyösen gyorsan 45 megszárítjuk, hogy megkeményedjenek és aprításra ellenálljanak. Azáltal, hogy a brikettek durva vagy idegen anyagtól mentesek és csakis a katalizátort, vala­mint a finoman elosztott reakcióanyago-50 kat tartalmazzák, a brikettek egyrészt az előállításuknál használt nyomás folytán szokatlanul sűrűek, másrészt azonban át­bocsátóak, úgyhogy a ciánvegyületek elő­állítására az ismert eljárásnál használt 55 aránylag kis hőmérséklet, azaz 650— 1050 C fok betartható. Az ilyen katalitos brikettekből álló tö­mör adag jobb hővezetést és gyorsabb nitrogénabszorpciót biztosít, mintha mag­nézia, mész, kokszolt szurok, fűrészpor 60 vagy afféle lenne jelen, míg a durva és idegen anyagok teljes hiánya meggátolja a részek elkülönülését, az alkáli elülaná­sának késleltetését és az alkálisók okklúzioját, továbbá az (1) 65 Na2 C03 +4C-f N2 =2NaCN+3CO—138500 kai. egyenlet szerint képződő ciánvegyület tisztaságát és termelési hányadát fokozza. Ezen brikettek, sűrűségük folytán, he­vítésük alkalmával szokatlanul nagy tö- 70 megű megömlesztett nátriumkarbonátot tartalmaznak, mely az elgőzölést szokat­lan mértékig teszi lehetővé és a cián­vegyületek képződését elősegíti. A briket­tek képlékenyek (némelykor csaknem félig 75 folyékonyak) és — ha az eljárást szigorú folytonossággal akarjuk keresztülvinni — különleges kemencét és kezelést igényel­nek. A mellékelt rajz az eljárás megvalósí- 80 tására alkalmas kemencét mutat. A kú­pos (1) retorta, melyen át a brikettek lesülyednek, a (2) helyen célszerűen ki­bővül, úgyhogy a (3) csövön át belépő generátorgáz s (4) brikettáramba szaba- 85 don behatolhat. Az (5) kokszot a (8) szállítócsavar a gázmentesen elzárt (6) tölcsérből a (7) csőbe szállítja. A (10) kokszhamut a (11) szállítócsiga a lég­mentesen elzárt (9) tartályba szállítja. A 90 levegő (12)-nél lép be, a (10) hamu által előmelegíttetik és a (7) csövön való fel­emelkedése közben a csőben lévő izzó koksz által generátorgázzá alakíttatik át. Ez a gáz ezután a (13) összekötőcsövön 95 halad át és a (3) csőben levő izzó tisztító­kokszon át lefelé áramlik, miközben a (7) csőben esetleg képződött összes oxigén­tartalmú illó termékek megbontatnak. A tisztított generátorgáz ezután a (14) 100 összekötőcsövön át az (1) retortába lép, még pedig a hevített öv alsó részén, úgy­hogy gyakorlatilag nem képződik széndi­oxid, amikor a generátorgázban levő szén­monoxid a brikettezett adagban levő nagy 105 katalitos felületekkel találkozik. Az (1) cső kis távolsággal a gene­rátorgáz belépési helye alatt léghűtés el­érése vagy a kemence ezen alsó részei­nek más módon történő hűtése céljából 110 a kemencéből kilép. Ennek következtében a folytonosan lesülyedő forró, képlékeny brikettek a kemence alatt lehűlnek és megkeményednek, mielőtt azokat a (15)

Next

/
Oldalképek
Tartalom