82152. lajstromszámú szabadalom • Sűtőberendezés
Megjelent 1935. évi január hó 2-án. i MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 82152. SZAM. — x/j. OSZTÁLY. Sütőberendezés. Iritz Rezső, pénzváltó, Szegeden. A bejelentés napja: 1921. évi szeptember hó 20-ika. A jelen találmány tárgyát alkotó sütőberendezés a közismert sütőkemencéket van hivatva helyettesíteni. Ezeknek hátránya, hogy nagy terjedelmük folytán 5 helyszükségletük igen nagy és emellett több óráig tartó előzetes fafűtést igényelnek, mely okból csak kevéssé használhatók ki és igen sok tüzelőanyagot igényelnek. A kemencék tehát igen kedvezőtlen 10 hatásfokkal dolgoznak. A találmány lényege zárt, fűthető tokban forgathatóan ágyazott dob elrendezésében áll, melynek alkotói mentén sütőfelületek gyanánt szolgáló, szabadon felfüg-15 gesztett lécek sorozata van elhelyezve. Ezen lécek úgy vannak felfüggesztve, hogy a dob forgása közben is mindig vízszintes helyzetet foglalnak el. A bádogtok mellső oldalfalának egy 20 része célszerűen előre csappantható ajtó alakjában van kiképezve, mely ajtó lecsappantása által keletkezett nyíláson vetjük be a nyers és távolítjuk el a kész süteményt, pl. kenyeret, cipót, vagy tepsiben 25 elhelyezett más apró süteményt, A dobot tetszés szerinti módon fűtjük, pl. gázzal vagy gőzzel. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképeni foganatosítási alakját szem-30 lélteti. Az 1. ábra a dob homloknézete, részben függélyes metszete, a 2. ábra oldalnézete, részben hosszmetszete, 35 a 3. ábra részletrajz. Az (1) dob (1. ábra) homlokfalaiban vízszintes (2) tengely van ágyazva, melyre (3) dob van felerősítve. A dob alkotói mentén a sütőfelületek gyanánt szolgáló (6) 40 lécek vannak elrendezve, melyek a (3) dob homlokfalaiban vannak felfüggesztve. E célból a felfelé hajló (9) szegélyekkel ellátott (6) lécek (3. ábra) két végükön egyegy (7) ágyazó peremmel vannak ellátva, melynek (8) furatain a (3) tok homlok- 45 falaiba beeresztett (5) csapok vannak átdugva. A (6) lécek ezen (5) csapok körül szabadon lengően vannak felfüggesztve, úgy hogy a dob forgása közben mindig vízszintes helyzetbe állnak be, ahogy ezt 50 az 1. ábra bal fele mutatja. Az (1) dob oldalfalának (11) ajtaja vízszintes helyzetbe csappantható és az így keletkezett nyíláson történik a nyers tészta bevetése, vagyis a tésztának a lécekre való ráhelye- 5ö zése, illetve a sütemények a sütőberendezésből való eltávolítása. A vízszintes hüvelyben csúsztatható (12) rúd az ajtónyílással éppen szembenálló (6) lécnek rögzítésére szolgál. A (11) ajtót zárt hely- 60 zetében (15) retesz biztosítja. A dob alsó részén további, ugyancsak (15) retesszel biztosított (14) ajtó van elrendezve, a dob ezen részének hozzáférhetővé tételére. A dob feneke fölött (10) fűtőcsövek vannak 65 elrendezve. Ezek lehetnek gázvezetőcsövek, melyeknek a gázt kiáramoltató nyílásait tetszés szerint szabályozhatjuk; de lehetnék gőzfűtő, vagy meleg levegőt vezető csövek is. A fűtés mineműsége nem al- 70 kotja a jelen találmány tárgyát. A dobot (16) fedő zárja el, melyből (17) kürtő nyúlik ki; a kürtőben a (18) fogantyúval működtetett csapószelep van elrendezve, mely a huzatot szabályozza. A (2) 75 tengelyt a feltűntetett foganatosítási alaknál, pl. a (21) mótor hajtja meg, a (20, 19) fogaskerékáttétel közvetítésével. A hajtás módja tetszőleges lehet. Kisebb berendezések esetleg kézzel is mghajtha- 80 tók.