81694. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas felfüggesztés kocsik, főleg nagyasebességű mótoroskocsik kerekei vagy tengelyei számára

fölülnézetben és oldalnézetben szemlél­tetik, a 8. és 9. ábrák az összekötő rudat és az alváz hátsó részétiek felfüggesztése szá-5 mára való rugalmas lengő emelőt mutat­ják, ugyancsak fölülnézetben és oldalné­zetben,- a ÍÖ. ábra metszet a normális helyzet fentartására szolgáló rugalmas kapcsoló 10 tagokon és azoknak tokján át, mely tagok a mellső- és hátsó kerekek között elrende­zett ütközéstompító szervek részét alkot­ják, ahol is a rugók némelyike "el van hagyva, hogy az ábra világosabb legyen. 15 A berendezés (b) és (c) nyúlványokkal ellátott (6. ábra) forgó csóklóból vagy kapcsoló tagból áll, mely nyúlványok egyike, például a (c) nyúlvány egymás fölött fekvő (d, e) csapokkal vagy csap-20 ágyakkal van ellátva (7. ábra), melyek­nek segélyével a (h) és (i) vezető karok vagy rudak villás- vagy egyébként meg­felelően kiképezett (f, g) végei rögzíttet­nek. Ezen rudak másik vége az (1, m) 25 csapokon vagy kiszögeléseken elrendezett (j, k) vülás végekkel vagy tetszőleges más csuklós kötésekkel vannak ellátva, mely (1, m) csapok vagy kiszögelések a függélyesen közvetlenül egymás fölött 30 vannak elrendezve és az (n) tartó útján az alváz (r) keretéhez vannak erősítve. Ily módon párhuzamos vezető rudakat kapunk, melyek fel- és lefelé lenghetnek és melyeknek mindegyike külön forgási 35 középponttal bír, úgyhogy mindegyikük a (p) tengely (6. ábra) külömböző moz­gásainak utánaengedhet, amennyiben a (c) forgattyúkarok oldalt kilengenek, ha a kocsi egyik oldala magasabbra emelte-40 tik a másiknál. Azonkívül (s) emelőkarral, rugalmas (u) karral és (v) forgáscsappal ellátott lengő emelő van elrendezve, mely a for­gáscsap közelében (w) persellyel vagy 45 effélével van ellátva, melyen az (u) kar merev vége meg van erősítve. Ez a kar a feltüntetett példában úgy van kiképezve, hogy a (w) tokból távolabb fekvő helyen sokkal engedékenyebb, mint annak köze-50 lében. Azonban nem feltétlenül szükséges, hogy az utána engedési képesség a távo­labb fekvő vég felé növekedjék; a kart hosszának egy vagy több pontján szíjak­kal merevíthetjük, ahogy ezt bizonyos 55 esetekben lemezrugóknál teszik. Az (u) kar a (v) csap körül leng, amennyiben a lengő emelő egyik részét alkotja, hogy különböző mozgásait lehe­tővé tegyük, külső vége az 1., 7. és 9. áb­rák szerint "ha.Tántrrányü pecek vagy órsÖ 80 útján (x) láncszemmel van összekötve, mely oldalt is kilenghet azáltal, hogy (x2) csuMó útján <7. ábra) van a (p) tengelyen elrendezett (y) kengyellel vagy •gyűrűvel összekötve. Az (xl) és (x2) 05 csapok egymásra merőlegesek és az (y) kengyel az (x) láncszem lengési irányé­hoz képest harántirányú ívben mozoghat. A (h) és (i) vezető rudak az alváz ke­rete alatt helyezhetők el és azonkívül ezen 70 rudak függélyes irányú lengései számára további vezető szervek lehetnek elren­dezve. Nem kormányzott kerekek számára megfelelő (dl) és (11) végcsapokkal (9. ábra) ellátott (hl) kötőrudakat alkalma- 75 zunk; az (11) csap emellett (12) karral bír, mely az alvázon elrendezett (13) nyúl­ványban vagy konsolban forgatható. Az (y) kengyel például az (y2) differenciál­tokon forgatható. 80 Ha egy futókereket megemelő enyhe lökés lép fel, akkor az (u) rugó gyengébb része utánaenged, míg annak többi részei alig befolyásoltatnak. A keréknek na­gyobb mérvű megemelése az (u) rugalmas 85 kárnak nagyobb mérvű elhajlását eredmé­nyezi, amikor is az egész lengő emelő az (s) karral együtt kileng úgy, hogy a (z) rudak és a kerekek közé iktatott rugók, melyek a normális helyzet fenntartására 90 szolgálnak, szintén működésbe lépnek. Ha a kerék még jobban megemeltetik, az (u) rugalmas kar szintén jobban meghajlik, miután a normális helyzet fentartására szolgáló szerkezet erős hatást fejtett ki a 95 lengő emelőnek a normális helyzetbe való visszavezetésére. Ha az út egyenetlenségei a kocsi két oldalán különböző nagyok, akkor a (p) tengely az egyik oldalon fel­felé billen, míg (pl) forgó csapjai a 100 kívánt függélyes állásban, vagy legalább is elegendő megközelítéssel a függélyes állásban tartatnak, amennyiben nem bü­lenhetnek előre- vagy hátrafelé. A 3—5. ábrákban feltüntetett szerkezet 105 főleg oly kocsik számára célszerű, melyek igen nagy sebességgel járnak. Ezen a szerkezeten a (b, c, d, e, p, u, v, w, s, n) és (z) alkatrészek feltalálhatók. A (b) tag a (p2) nyúlvány segélyével van a (p) 110 tengelyen ágyazva. A (d, e) csapok több párhuzamos, vagy megközelítőleg párhu­zamos rugalmas (u, ul) kar végeit hord­ják, mely karok merevsége a (d, e) csa­poktól távolabb fekvő helyeken növekszik 115 és melyeknek másik merev (w, wl) végei, éppen úgy mint a 7. és 9. ábrák szerinti kivitelnél, tokban vagy perselyben vannak

Next

/
Oldalképek
Tartalom