81637. lajstromszámú szabadalom • Házi (szobai) tekejáték

Meg jelent 1935. évi március hó 126 -én . MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BIROSAG SZABADALMI LEÍRÁS 81637. SZÁM. — VI/d. OSZTÁLY. Házi (szoba) tekejáték. Mesánovics Mihály asztalos Budapesten. A bejelentés napja: 1921. évi június hó 27-ike. A találmány tárgyát házi-, illetve szoba tekejáték képezi, mely azt célozza, hogy oly helyeken is, ahol rendes tekepálya nincsen, vagy ahol ily tekepálya elhelyezésére nincsen 5 elegendő hely, a tekejátékot lehetővé tegye. Ezt a célt találmányunk tárgyával elérhet­jük, mely lényegében könnyen fel- és le­szerelhető és asztalra vagy más alapzatra állítható, esetleg rajta rögzíthető pályából 0 és ezen kézzel beirányítható, a felállított bábok felé rugóhatás alatt álló kalapáccsal lelökött golyó számára lejtővel ellátott házi­kóból áll. A találmány tárgya a mellékelt rajzon 5 példakép vett foganatosítási alakjában az 1. ábrán felülnézetben és a 2. ábrán függőleges hosszmetszetben van feltüntetve. A teke játék áll az (1) talpakon nyugvó, !0 ismert módon, pl. vízmérővel vízszintesen be­állított és (2) csavarok Segélyével esetleg helyzetében rögzített, célszerűen hosszúkás (3) pályából, melynek a játékos felé néző részében a (4) bábok vannak felállítva. A >5 pálya ellenkező végén az elindítandó (5) go­lyót befogadó (6) házikó van (7) csap körül elforgathatóan elrendezve. Ezen (6) házikó felső és hátsó része üreges és ezen a házikó mellső oldala felé kitorkoló (19) üregnek a (0 bábok felé néző része az (5) golyó nyugvó ágya gyanánt van kiképezve, az üreg hátsó részében pedig alsó karjával a pályában vájt (8) hasítékon is átmenő kétkarú emelő gya­nánt kiképezett, a (9) csap körül elforgó )5 (10) kalapács van ágyazva. A házikó egyik oldalfala a golyót visszavezető (11) csatorna torkolatához csatlakozó (12) bebocsátó nyí­lással van ellátva. A házikó mellső fala a golyó nyugaszától 10 kiinduló (13) lejtőben folytatódik. A (3) pályatest alatt a házikó (7) forgás­csapját körülvevő, a pályatest hosszában végigvezetett, alkalmas vezetékekben hossz­irányban elmozgatható és a mellső oldalon kiálló végén (14) fogantyúval ellátott (15) 4 g léc van elrendezve, mely hátsó részén kiké­pezett (16) hasi téká val a (10) kalapács alsó karját veszi körül. A kalapács ezen alsó kar­jához a (17) rugó egyik vége van kötve, a rugó másik vége pedig a pályatest valamely gQ más helytálló részéhez van erősítve. A kala­pács felső karja a golyó nyugasza felé álló (18) kalapácsfejjel van ellátva. A készülék használati és működési módja a következő: 65 A bábok felállítása és a (11) csatornán át a (12) nyíláson a házikóba bevezetett golyónak a kalapácsfej előtt való elhelyez­kedése után a játékos egyik kezével a (14) fogantyúnál fogva beirányítja a (15) lécet 60 ama báb felé, amelyet a golyóval találni óhajt. A léccel együtt a házikó is beáll ugyanebbe az irányba. Ennek megtörténte után a játékos a lécet a (17) rugó ellenében hátralöki, úgyhogy a (9) pont körül elforgó 35 kalapács (18) fejével előrecsappan és az előtte álló golyót a házikóból kilöki, mire ez a (13) lejtőn lefelé a beállított léc irányá­ban a bábok felé szalad és helyes beállítás esetében a célbavett bábokat ledönti. A léc 70 eleresztése után a rugó a lécet visszaviszi eredeti állásába. Szabadalmi igények: 1. Házi (szoba) tekejáték, jellemezve asz­talra avagy más efféle alapzatra állítható 75 pályatest és erre forgathatóan szerelt, kézzel beirányítható, golyót befogadó házikó által, mely a golyó számára ja. bábok felé irányuló lejtővel van ellátva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom