81502. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági zár

variáció lehetősége és ezáltal fokozott bizton­ság van adva. Az első bezzentőcsoport sor­rendje (x)-nél és a második bezzentőcsoport sorrendje (y)-nál teljesen különbözhet; ép-5 így természetesen egy kettős tollú kulcs he­lyett egymásután két, egymástól különböző egytollú kulcs használható a zárásra, amikor is az egyik kulcs az (x), a másik pedig az (y) csoporthoz alkalmazkodik. Ezáltal a zár-10 nak két egyén által való ellenőrzésének lehe­tősége adódik egy-egy kulcs segítségével, mi mellett egy és ugyanazon kulcslyukat hasz­nálják. A rekesztők vezetése tetszőleges Jehet, épígy lemezrugók helyett spirálrugók stb. al-15 kalmazhatók. A rekesztők vezetése pl. forgás­csapvezetők gyanánt is kiképezhető. A kulcs alakja tetszőleges lehet, kiképezhető pl. lapos kulcs gyanánt is hasított forgóban való veze­téssel stb. 20 A megfelelően szélesen kiképezett (a) re­teszen a biztonság növelése végett a rekesztő­csoporttal szembenálló második (b) rekesztő­csoportban még további rekesztőket rendez­hetünk el (3. és 4. ábra), melyek a (w) és (z) 25 kulcsbezzentőkkel vannak ellátva. A kezelést kettőstollú kulcs segítségével eszközöljük, mint az első foganatosítási példán, különbség csak annyiban van, hogy a zárásnál a kettős toll egyik része az (x) kulcsbezzentőket, má-30 sik része pedig a (z) kulcsbezzentőket emeli meg (az első zárási fordulóban). A második zárási forduló számára azután egy második kettőistollú kulcsot használunk, mely az (y) és (w) kulcsbezzentőkre hat be. A két kettős-35 tollú kulcsot egyetlen kulccsá is egyesíthet­jük (7. ábra); a második zárási forduló szá­mára ekkor a kulcsot egyszerűen megfordít­juk. A kizárásnál megfordítva először az egyik kettőstollú kulcs számára az (y) és 40 (w) kulcsbezzentők, azután pedig a második zárási fordulóban a második kettőstollú kulcs számára az (x) és (z) kulcsbezzentők kerül­nek hatásra. A retesz mindig csak az egyik, a rajzon felső rekesztőcsoport számára van 45 megfelelő bezzentőkkel ellátva. Mindkét re­kesztőcsoport együttmozog a retesszel. A kulcsbezzentők keresztirányban egymás­nak megfelelők is lehetnek, ázaz a sorrend azonos lehet, úgyhogy az (x) csoport a (w), 50 az (y) csoport pedig a (z) csoportot fedi. Ezen esetben csak egy kettőstollú kulcs hasz­nálandó. Az 1. és 2. ábra szerinti első foganatosítási példánál az (x) és (y) bezzentőcsoportok 55 egymásnak szintén megfelelhetnek, amikor egy egytollú kulcs elégséges a zárásra. Mindkét oldalról zárandó záraknál mind­egyik kulcsbezzentőcsoportpár számára külön kulcslyukat kell alkalmazni, mégpedig a jobb (x) és (z) csoportok számára (5. és 6. ábra) 60 egy kulcslyukat a zárfedélen, a bal (y) és (w) csoport számára pedig egy kulcslyukat a zártok hátsó falán. A zár egyforgású s egy és ugyanazon kettőstollú kulcs zárja a zárat jobbról a (g1 ) tövisen az (x) és (z) bezzentő- 65 csoportoknál fogva és balról a (g2 ) tövisen az (y) és (w) bezzentőcsoportoknál fogva. A rekesztők itt úgy vannak elrendezve, hogy a reteszmozgást nem követik. A rekesztőket ezen célból pl. a (d) peckeken vezetjük, me- 70 lyek a felső zárfedélen vagy külön rekesztő­lemezen vannak alkalmazva, míg az (f) záró­pecek a reteszen ül. Ha az ilyen mindkét oldalról zárandó zá­raknál csak egy rekesztőcsoport van beépítve 75 és ha az egyik (x) kulcsbezzentőcsoport sor­rendje tetszőleges, a második (y) csoport sorrendje ellenben az első csoporthoz képest megfordított sorrendű, úgy a zár ugyanazon kulcs segítségével mindkét oldalról zárható. 80 Emellett semmiféle kulcsbezzentők ki nem maradnak, illetve nem kell két kulcsbezzentő­nek azonosnak lennie, mint az ismert chubb­záraknál. Hasonló módon mindkét oldalról zárandó 85 záraknak, pl. az 5. és 6. ábrán látható zár­nál a két bal (y) és (w) bezzentőcsoport sor­rendje az (x) és (z) jobb csoport sorrendjé­nek fordítottja lehet. A zárat ekkor oly kettőstollú kulccsal zárjuk, melynek kulcs- 90 fokai a két szembenálló (x) és (z) bezzentől csoportnak megfelelően vannak kiképezve. Ha pl. mind a négy bezzentőcsoport különböző­képpen van kiképezve, a zárat két kettőstollú kulcs vagy egy mindegyik végén egy-egy ket- 95 tős tollal ellátott kulccsal zárjuk. Amint ezen példából látható, a bezzentő­csoportok különbözőképpen csoportosít­hatók, még pedig úgy az egyes csoportok önmagukban, mint pedig az egyes bezzentő- íoo csoportok viszonyítva a többi bezzentő­csoporthoz. Alkalmazhatók egytollú és ket­tőstollú kulcsok és kétszeres kettős tollal ellátott kulcsok. A rekesztők mozgása forgató és emelő lehet. 105 A 8—13. ábrák kettőnél több kulcs­bezzentővel bíró foganatosítási példákat mu­tatnak. Az 1—6. ábrákon látható foganato­stásokkal azonos alkatrészek azonos betűk­kel vannak jelölve. A 8. és 9. ábra szerinti no foganatosítási példánál, melynél szintén tetszőleges számú (b) rekesztő egyesíthető egy csoportba, három (x, y, z) kulcsbezzentő van egymás mellett elrendezve. A (g) tövis felett bevezetendő, szakadozott vonalak 115 segtséígével jelzett 5 kettőstollú kulcs egy­idejűleg csúsztatja el a reteszt és a rekesz­tőket. Eközben a kulcsbezzentők sorba a

Next

/
Oldalképek
Tartalom