81495. lajstromszámú szabadalom • Tisztító- és fényesítőkészülék valamint eljárás és készülék annak előállítására

ábra mutatja, a tömlő szélén egy rugalmas elzárószerv, pl. (e) gumizsinór vagy gumi­szalag vagy (f) spirálrugó, melyek a kesztyű­nyílást vagy egész körülfogják, vagy — 5 amint a 8. ábrában látható — redőképzés céljából végeik a szövettel vannak össze­kötve. A kesztyű egyik felületén már most (al) tisztító- vagy polírozó-anyag foglal helyet és 10 pedig előnyösen, amint a példa mutatja, nem folytonos rétegben, hanem anyagtömbök alakjában, amelyek szabad helyek által van­nak egymástól elválasztva. Ezáltal elkerül­jük azt, hogy a kesztyű az anyaggal borí-15 tott felületén merev lesz, minthogy a szaba­don álló anyagtömbök a kesztyű anyagának hajlékonyságát meghagyják. Ennek folytán az anyaggal borított felület a tisztítandó vagy fényesítendő tárgyhoz pl. cipőhöz na-20 gyon jól simulhat és arra a fényesítőanyag jól átvihető. Ezt meg előmozdítjuk azáltal, hogy az anyagtömbök szabadon álló élekkel birnak, minek folytán felületükről az anyag megfelelő mennyiségben könnyen átvihető. 25 A tömbök alakja tetszésszerinti lehet, ké­szíthetők pl. négyszögletes, rombuszalakú, kör-, gyűrű-, vagy hasonló alakú tömbök. Az anyag, amint azt az 1. ábra feltünteti, a kesztyű szélén kissé túlnyúlhat és éles élek-30 kel birhat. Ezzel a résszel azután a cipőnek nehezeb­ben hozzáférhető helyeihez is kényelmesen eljuthatunk és ezen helyekre tisztítóanyagot kenhetünk. 35 A kesztyűvel, annak tetszőleges helyén tisztítókészülék lehet összekötve, pl. amint a 9. ábra mutatja, a szélén sodrott (g) sörte­kefe, vagy a 10. ábra szerint csomózott kefe alkalmazható vagy a 11. ábra értelmében 40 csipkézett szövetéi, vagy a 12. ábra szerint egy seprőperemdarab foglalhat helyet. A ke­fék bőrön is megerősíthetők, mely esetben vagy annak szélén, vagy a kézfelületen alkal­mazhatók. (13. ábra). 45 Fényesítési célokra a készülék a 14—20. ábrákban feltüntetett rongy alakjával bir­hat. Ily fényesítőrongy a (h) szövetdarabból áll, mely úgy mint a kesztyű, egyik oldalán 50 az (al) fényesítőanyaggal (14. ábra), elő­nyösen viasszal van borítva. Célszerűen itt is folytonos anyagréteg helyett egy a 2. és 3. ábrán feltüntetett, szabad tömbökből álló ré­teget alkalmazunk oly célból, hogy a rongy 55 hajlékonyságát biztosítsuk. Fényesítés alkalmával a rongyot a rendes fényesítőkefe alá helyezzük, úgyhogy az anyagréteg a padlóval érintkezik. Szükség esetén a rongyot a fényesítőkefén valamely úton-módon meg is erősíthetjük, pl. a ron- 60 gyon lévő lyukakon átfűzött zsinórok segé­lyével. Ezt a rongyot mármost a padlón vé­gighúzzuk, amikor is a fényesítőanyagnak egy része a padlóra jut. Amint a padló ily­módon elő van készítve, a rongyot levesszük 65 és megfordítjuk, úgyhogy mármost a szövet­oldal van a padló felé fordítva. Ezzel az ol­dallal mármost a padlót szokásos módon fé­nyesítjük. A 17. ábra értelmében mindkét oldalán 70 anyaggal borított rongyot használhatunk, mely csak az anyagnak felkenésére szolgál. A fényesítéshez ez esetben külön rongyot használunk. A rongyot egyik oldalán, mint­egy felületének felén láthatjuk el anyaggal, 75 amint azt a 18. ábra mutatja, mely esetben a rongyot a 19. ábrán feltüntetett módon összehajtjuk, úgyhogy az anyaggal borított oldal a padlót érinti. Az anyagnak a padlóra való kenése után a rongyot a 20. ábrán fel- 80 tüntetett módon összehajtjuk, úgyhogy két külső felülete fényesítésre szolgál.- Amint lát­ható, ily rongy, hossza szerint három, fénye­sítésre szolgáló felületet nyújt, úgyhogy a fényesítő felületek változtathatók oly célból, 85 hogy teljes fényt nyerjünk. Az egyik oldalán fényesítőanyaggal ellátott rongy hevederekkel is lehet ellátva, amelyekbe a lábat helyezzük oly célból, hogy a láb se­gélyével vigyük át az anyagot a padlóra. Ez 90 esetben a fényesítéshez más rongyot haszná­lunk. A 21. ábrán (i) hevederekkel ellátott rongy van feltüntetve. Az ismertetett tisztítókészülékek következő módon állíthatók elő, mi mellett arra helye- 95 zendő súly, hogy a tisztító- vagy fényesítő­anyag csak bizonyos mélységig hatoljon be az alátétbe, pl. a szövetbe és pedig annyira, hogy az anyag biztosan tapadjon a szöve­ten és hogy fényesítőanyagban való veszte- 100 ség, annak a szövetbe való túlságos mély be­hatolása folytán elkerültessék. Ezáltal elke­rülendő még, hogy az anyag a szöveten ke­resztülhatoljon és az alátétnek azon oldalára jusson, melyet kézzel fogunk meg, amiáltal 105 a kéz bepiszkíttatnék. A tisztítóanyagnak továbbá, hogy egyrészt a tisztításnál kellő mennyiséget szolgáltas­son, másrészt, hogy megfelelően felhalmoz­tassék, bizonyos, az alátét felett kiemelkedő 110 réteget kell képeznie. Jelen találmány szerint ezen követelményeknek olyképpen felelünk meg, hogy tisztítóanyag gyanánt egy meleg­ben folyékonnyá váló anyagot, pl. viaszkot vagy azt pótló anyagot festékanyaggal vagy 115 hasonlóval összeköttetésben használunk, me­lyet felrakásnál csak addig hevítünk, pl. viaszkot mintegy 70°-ra, hogy az anyag bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom