81120. lajstromszámú szabadalom • Eljárás cserzőanyag előállítására szulfitcellulozahulladékból

a folyadékot a kicsapott szénsavas mészről leszűrjük és a tiszta, gyengén alkáliás nátronsóoldatot a kívánt koncentrációig besűrítjük. A koncentrált oldatot fából való kavaró-5 edénybe visszük át, melyben azt jó kavarás közben 30—40°-on 4.25 kg 20%-os sósavval megsavanyítjuk. Kihűlésig való kavarás után a kivonat használatra kész. Míg eddig a lúgokat vagy kizárólag mész-10 szel, vagy kizárólag szódával kezelték és ennek következtében oly eserzőanyagokat kaptak, amelyek még vagy meszet, vagy kénessavat tartalmaztak, addig a két müvelet együttes alkalmazása savaknak erre követ-15 kező a ligninalkálisókhoz viszonyított megszabott arányú hozzáadásával kapcsolatban olyan eserzőanyagokat szolgáltat, amelyek gyakorlatilag mentesek az említett káros anyagoktól és amelyek pl. sósav alkalmazása 20 esetén még csak konyhasót tartalmaznak, amely egészen ártalmatlan, sőt némely célból kívánatos. Eddig az adagolt sav minőségének és mennyiségének különös fontosságot nem tulajdonítottak. Így pl. a bevezetésben hivat -25 kozott közlemények egyike elsősorban hígított savaknak az alkalmazását javasolja a cserzés után és ezt az eljárást egyenértékűnek állítja oda savnak a cserzés előtt vagy alatt való adagolásával. Ezen előírás szerint 30 továbbá a sav kizárólag azért alkalmazandó, hogy a cserzésnél felszabaduló alkáliákat lekösse és a bőr kedvezőtlen szineződését meggátolja. Sőt más javaslatok a ligninsókat tartalmazó oldatoknak teljesen savadagolás nél-35 küli alkalmazását is ajánlják. Ezzel szemben jelen találmány lényegében annak felismerésén alapszik, hogy fontos a savaknak a jelenlevő ligninalkálisókhoz viszonyított meghatározott arányokban való adagolása. Azt talál-40 tuk, hogy azoknak az oldatoknak, amelyeket jelen eljárás szerint a ligninmészsóknak alkalikarbonáttal való cserebontása útján kapunk, nincs cserzőhatásuk. Ellenben a cserzőhatás optimumát érjük el, ha a savadagolást 45 úgy szabályozzuk, hogy a ligninalkálisók cserebontásához elméletileg szükséges mennyiségnek legalább felét és legfeljebb a cserebontáshoz elméletileg szükséges összmennyiséget adagoljuk. Ha az elméleti mennyiség felénél 50 kevesebbet adagolunk, úgy a cserzőhatás annál csekélyebb, minél kisebb a savadagolás, ha ellenben az elméleti mennyiségnél többet adagolunk, úgy cserzési célokra nem kívánatos ásványi savakat tartalmazó kivonatokat 55 kapunk. Az a meglepő eredmény, hogy a teljes cserebontáshoz szükséges mennyiségnek fele már elegendő, azzal magyarázható, hogy ekkor savanyú sók képződnek, amelyeknek ugyanaz a cserzőhatásuk, mint a szabad ligninsavaké, de ezekkel szemben tapasztalataink szerint még azt az előnyt nyújtják, hogy jobb bőrt szolgáltatnak, ami valószínűen onnét származik, hogy a savanyú ligninsók oldatai kevésbé savas hatásúak a ligninsavak oldatainál. Jelen eljárás a legegyszerűbb módon teszi lehetővé a savadagolás helyes megállapítását, minthogy a ligninsavas mészsók cserebontásához elhasznált szódamennyiség egyszerűen mértékadó a savadagolás megszabásánál. Ragasztóanyag előállításához javaslatba hozták ugyan már szulfitlúgoknak a maguk nyers állapotában, vagy mésszel való neutralizálásuk után ozmoziskészüléken való átvezetését, a nem diffundált résznek szénsavas alkálival való cserebontását és azután még kevés oxálsavnak vagy kénessavnak az adagolását, hogy a ragasztóanyag sötét színét világosabbá tegyék. Már az a tény, hogy a kevés oxálsav adagolása nem felel meg a jelen találmány szerinti savadagolásnak, kétségtelenül kiviláglik abból, hogy a fentemlitett előírás azt mondja, hogy az orgános anyagoknak képződött nátronvegyületét, amelyből még egy kevés oxálsavas meszet eltávolítottunk, legcélszerűbben ebben az állapotban alkalmazzuk. Az ezenkívül felemlített kénessav már azért sem tekinthető bontószernek, mert egyáltalában nem képes a ligninszulfosavas nátront megbontani. Ugyanebben a közleményben még az is olvasható, hogy az ozmoziskészülékből származó, nem diffundált folyadék a ragasztóanyagot tartalmazza, mely egyúttal az állati bőr cserzésére is alkalmas. A valóságban azonban sem kész ragasztóanyag, sem kész cserzőanyag nincs az oldatban, hanem a nem diffundált folyadékrész még további kezelést igényel, akképen, hogy a ragasztóanyag előállítása végett, mint fentebb említettük, még szódát kell adagolnunk, míg cserzőanyag előállításához a bevezetésben már említett azon eljárást javasolják, amely szerint a mész közvetlenül kénsav adagolása útján gipsz alakjában ejtetik ki. Ezen utóbbi eljárással szemben jelen eljárásnál a meszet alkálikarbonáttal, alkáliszilikáttal vagy máseffélével csapjuk ki és csak ezután adagoljuk a savat meghatározott arányban a ligninsavas alkálisók cserebontása végett. Jelen találmány tárgyát tevő eljárás foganatosításánál célszerűen akképen járunk el. hogy a szulfitlúgot mésztejjel túltelítjük, minthogy ekkor tapasztalataink szerint egyéb zavaró tisztátalanságok is, különösen gyantaszerű anyagok kiválnak. Ezután a megmaradó oldatot szódával megbontjuk és a csapadéktól különválasztott folyadékhoz a ligninsavas