81051. lajstromszámú szabadalom • Ujítás önműködő vagy ismétlő lőfegyvereken
_ 2 — tokhoz tartozó, egymással kapcsolódó bordákból és hornyokból állnak. A (16) ütőszeg a zároló fúratában foglal helyet s szintén hosszfúrattal van ellátva a 5 (17) rúgó felvételére, melynek^ vezető pálcája a sátorvas (12) hátsó ütközőjéhez támaszkodik. A (17) rúgó az ütőszeg előrelökésén kívül a (10) rúgót is támogatja a szerkezet rögzítésére irányuló törekvésében, amennyiben a 10 (16) ütőszeg közvetítésével a zárolót előre, a sátorvasat pedig hátrafelé nyomja. A (16) ütőszeg elülső vége az ismeretes (18) csúcsot hordja, mely a zároló megfelelő fúratán nyúl át, míg az ütőszeg hátsó végén 15 a szokásos nyugasz van kiképezve a felhúzott helyzetben való rögzítésre. A sátorvason van továbbá a lobbantyúszerkezet különféle részein kívül a (19) biztosíték is elrendezve. 2o A fegyvercső levétele tetszőleges módon történhetik s a sátorvas a csövön kívül más eszközzel, pl. a fegyveragy előrészével, vagy pedig a tokon vagy a csövön elrendezett kengyellel is rögzíthető. Szabadalmi igények: 25 \ 1. Üjítás önműködő vagy ismétlő lőfegyvereken, jellemezve azáltal, hogy a zároló és annak tartozékai, valamint a lobbantyú és tartozékai mindnyájan a sátorvasra vannak szerelve, mely oldhatóan van a závár- 30 zattokkal összekötve oly célból, hogy a reászerelt részekkel együtt egyszerre levehető legyen a fegyverről. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a sá- 35 torvasat a levehető fegyvercső rögzíti a závárzattokkal összekötött helyzetében. 3. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a sátorvas a töltényhüvelyek kilökésére és a 40 zároló gombjának átbocsátására szolgáló nyílással van ellátva. 4. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a levehető sátorvasat a zároló rúgója tartja a 45 rögzítési helyzetben. 1 rajzlap melléklettel. Stádium nyomda, Budapest.