80519. lajstromszámú szabadalom • Fölhérc

Megjelent 1ÍI23. évi január hó 27-én. MAGYAR KIRÁLYI Iggf SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 80519. szám. XX/a. OSZTÁLY. Fölhére. MOESCHLIN JEAN KERESKEDŐ OLTENBEN. A bejelentés napja 1920 március hó 8-ika. Elsőbbsége 1918 október hó 1-je. Az ismert fölhérceknél, még azoknál is, melyeknél a kisefák beakasztására szolgáló emeltyűkarok közé rugók van­nak beiktatva, az a hátrány áll fenn, hogy nem egyidejű és nem egyenlő eró's indításnál az egyik vonóállat a. másikat visszarántja. Ez a vonóállatokra hátrá­nyos és erőveszteségeket okoz. Másrészt ez a körülmény a szerszámra is káros és sokszor istrángszakadással jár. Jelen találmány tárgya oly fölhére, melynél az említett hátrányok meg van­nak szüntetve. A találmány szerint a kisefák egy-egy szogemeltyűnek egyik karjához csatlakoznak, mely szögemel­tyűk a kocsinak mellső részén csuklósan vannak megerősítve, másik karjuk pe­dig egymással húzórugó által van össze­kötve s amellett egy ütköző berendezés van alkalmazva, mely az utóbb említett karok között fekszik és a szögemeltyűk­nek kilengését határolja. A csatolt rajz a találmány tárgyának példákénti kiviteli alakját mutatja fe­lülnézetben. A razjon csakis a találmány megértésére szükséges alkatrészek van­nak feltüntetve. A két (1) kisefának mindegyike egy­egy (3) szögemeltyűnek hosszabbik kar­jához van csuklósan hozzáerősítve. A (3) szögemeltyűket (4) csapok a (7) le­mezzel kötik csuklósan össze, mely (7) lemez a (8) kocsirúdnak (2) csapszöge körül forgatható. A szögemeltyűknek rövidebb karjait, melyek a (8) kocsirúd­nak irányában hátrafelé nyúlnak szabad végükön az (5) húzórúgó köti egymással össze. (6) a (8) kocsirúdra megerősített ütközők, melyek a szögemeltyűknek rö­videbb karjai közé nyúlnak. A szög­emeltyíík rövidebi) karjai és az ütközők között nyugalmi helyzetben hézag van, úgy hogy a szögemeltyűk csakis'az üt­közők által határolt mértékben lenghet­nek ki. A húzásnál az (5) rugó az egyes vonó­állatok által a megfelelő fölhércre át­vitt vonóerők közötti kisebb különbsé­geket kiegyenlíti. Egyenlőtlen indítás­nál a (6) ütközők a gyengébben indító vonóállatnak vissszarántását megakadá­lyozzák, mi mellett az erősebben indító vonóállat az (5) rugót feszíti. Ezáltal az erősebben indító vonóállatra nagyobb munkateljesítményt is rovunk rá. A leírt fölhérccel tehát úgy a vonó­állatokat, mint a szerszámot is kíméljük és a vonóállatokat kényszerítjük, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom