80391. lajstromszámú szabadalom • Keverőberendezés

dezve, melynek ugyancsak késhez ha­sonló, azonban tompa rúdjai (lásd a 3. ábrán föltüntetett keresztmetszetet) a ke­verőtengelyen alkalmazott késekkel szem­be vannak elyhelyezve és a kések és a kós­rúdak között csak szűk közbeneső tereket hagynak meg. Hogy a forgatható gereb­lyerúdak bizonyos megterhelést (nyerje­nek, a (d) pontnál a gereblye szólességé­ben az (1) rugók vagy effélék által meg­terhelt, több (g) rúd van a közös (h) hidon elosztva, mely rudak a gereblyének kis mértékű kitérését engedik meg fölfelé, a késtengely forgásával ellentétes irányban. Azonban a gereblyetartó is négy (f) ágya­zókaTral van ellátva, melyek segítségével közös hidon van ágyazva és ugyancsak (k) rugók által rugalmasan van fölfüg­gesztve, úgy hogy esetleg beálló ellentál­lások föllépésénél fölfelé kitérhet. A gereblye és a gereblyetartó, valamint a csuklórudak és rugók s hidak az (i) ke­verőteknő (m) fedelén vannak megerő­sítve, úgy hogy a födél nyitása és a gép átbillentése után a teknő kiürítése a szo­kásos módon, könnyen eszközölhető. Még finomabb aprítást érhetünk el azál­tal, hogy a késszerü en kiképezett ós kés­szerüen ható keverőszárnyakat két tenge­lyen egymás ellen működő módion ren­dezzük el, még pedgi egymáshozképest eltoltan olykép, hogy a késszárnyak a má­sik tengely kései között lévő közbenső te­reken át dolgoznak. Szabadalmi igények: 1. Keverőberendezés késszerű kever őszár­nyakkal, azáltal jellemezve, hogy a keverőszárnyaknak a keverendő anyag­ból való kilépési helyén gereblye van el­rendezve, mely megakadályozza az anyagnak a szárnyak által a teknőbő! való kimerítését ós ennekfolytán a ke­verőhatás elől való elvonását. 2. Az 1. igényben védett keverőberende­zés foganatosítási alakja, azáltal jel­lemezve hogy a gereblye a keverőteknő födélen van alkalmazva, úgy hogy a födél nyitásánál kiemeltetik. (1 rajzlap melléklettel.) Dallas nyomda, Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom