80359. lajstromszámú szabadalom • Tömegfogó, egerek, patkányok, menyétek stb. fogására

csapóajtóból áll, mely US, 9) ábrák szerint függélyes helyzetéből csakis befelé lenget­hető ki. úgy hogy az állatnak a (d) folyósóra (2. és S. ábrák) való jutását nem gátolja. A (d) folyosónak hátsó végén az (e) rácsosai elzárt térben van az (f) mű­csalétek, melyet az állat az (e) rácson és (c) rácsos ajtón keresztüli meglát. Ugyan­csak megláthatja ezen csalétket az állat a (g) fedőlapon lévő (g') ablakon át, mely úgy a csalétket, valamint a (d) folyosót megvilágítja. A (d) folyosót két (h, h') oldalfal alkotja, melyek különálló és a (b) alaplemezhez könnyen oldhatóan megerő­sített darabokat alkotnak azért, hogy a készülék könnyen szétszedhető és tisztít­ható legyen. Ezen célból a (h, h') oldal­falak ailsó és hátsó részükön pl, (1) csapok­kal vannak ellátva, a (b) alaplemez és annak (b') toldata pedig megfelelő (D furatokkal (3., 4. ábrák) melyeknek révén a (h, h') oldalfalak helyzetükben oldal- és hosszirányú eltolódások ellen biztosíthatók. Magasság irányában való elmozgás ellen ezen oldalfalakat az 1. és 5. ábrákon <g* fedőlap biztosítja, mely hátsó részén (1) rögzítőcsapokkal, .mellső középrészén pedig (g'") furattal van ellátva, amelyen át­« dugott és az (i') középrészbe beeresztett (g") csavarral a (g) fedőlap helyzetében könnyen oldhatóan rögzíthető. 6. ábrán látható módon ezen tg) fedőlap leerősítése­kor egyszersmind rögzíti a (k) összekötő csatorna oldhatóan megerősített (k") felső­részét a (k') alsórészhez, mely részek egyébként 7. ábrán jelzett módon bajonett­zárral vannak összekapcsolva, ugyancsak könnyű tisztíthatóság céljából. A (h\ h') belső folyosófalak hátsó részén az (e) rácsok előtt (h") bevágások vannak, melyeken át a menekülni igyekvő állat az (i) középső térbe int, melyet oldalról a (h') falak, élőiről az (i) zárótömb, hátul­ról pedig a (k') csatornafal alsó része határol. Ezen (i) -térhez felülről a (k) csatorna csatlakozik, mely felső végével a (n) gyűjtőtartány felső (m) részéhez csat­lakozik. A csatlakozó helyen a (le) csator­nát kifelé nyíló (s, s') csapóajtó zárja el, melyen át a menekülni igyekvő állat az (m) térbe jut, melynek alsó részét a (n") súly hatása alatt álló (m') csapófenék zárja el. Az egér az (n) tér ellentétes végén lévő (n') rácson és az (s) rácsos csapóajtón át szűrődő világosságtól vonzva felmászik a (k) csatornán és bejut az (m) térbe, melyből amint a (n) csapó­fenékre lép, belezuhan a (n) víztartányba, amiután a (n") súly hatására a (n') csapó­ból, valamint az ezeket befolyásoló (o) fenék ismét vízszintes záró helyzetbe jut. Az (s) csapóajtó záróberendezéssel van el­látva, mely a (k) csatornához illesztett, (n) tartány esetén ki van kapcsolva. Ezen zárőberendezés csap körül lengő (t) karból áll. mely önsúlya folytán az (s) csapóajtó (s") ütköző felületéig lesiilyedve a |t.'J helyzetbe) a csapóaii.'» kinyitását meg­akadályozza. A ' 11 > tanánynak a 'k) csatornához illesztett helyzetében az (u) ütközőnyúlvány felemeli ezen (t) kart gátló helyzetéből, úgy hogy ekkor az (s) csapóajtó szabadon kinyitható. A (n) tartányt oldalirányú eltolódások ellen a (b) alaplemezhez erősített (x) lécek vé­dik. Mellső falával ezen (n) tartány az alaplemezhez erősített (b") füg­gélyes falnak támaszkodik, melynek mellső részéhez (v) háromszögkeresztmet­szetü tömb van erősítve, melyen a felfelé irányuló (k) csatorna fekszik fel. Tapasztalat szerint egyszerű befelényíló (c) csapóajtó nem eléggé biztos és előfor­dul, hogy az elfogott állat az ajtót maga­felé húzva, azt kinyitja és kiszabadul. 8—13. ábrákon látható egy oly berendezés, mely lehetetlenné teszi, hogy az ajtó mö­gött lévő állat az ajtót kinyithassa. A be­rendezés áll egyfelől a (p, r) gátlókarok­ból. valamint az ezeket befolyásoló (o) lengő hídból. A gátló karok (r') orrai a (c) rácsos ajtó két szélén vannak annak egy-egy szélső ráesrú diával szemben, oly­kép elrendezve, hogy rendes körülmények között a gátló orrok a (c) ajtó nyitását nerti akadályozzák. Ha azonban a (c) ajtó mögötti hídon elfogott állatka áll, úgy az (o) híd (o') tengelye körül lesiilyedve (o")

Next

/
Oldalképek
Tartalom